Index Vakbarát Hírportál

Nem csak a kinézetük, a DNS-ük és a viselkedésük is egyezhet a hasonmásoknak

2022. augusztus 27., szombat 08:06

Egy friss kutatás szerint a megszólalásig hasonló arccal rendelkező hasonmások nem csak kinézetre, hanem viselkedésben és szokásokban is hasonlóságot mutathatnak, emellett pedig akár a DNS-ük is megegyezhet.

Talán már mindenkivel előfordult, hogy az utcán sétálva, vagy akár egy tévéműsort nézve egy-egy ismerősének, barátjának, családtagjának arcát vélte felfedezni egy idegenben. Megszólalásig hasonlító emberek valóban léteznek az egypetéjű ikreken kívül is, azonban viselkedésük és vélhetően szokásaik is nagyban eltérnek egymástól – gondolhattuk, amelyre azonban most a barcelonai Leukémia Kutatóintézet tudóscsoportja szolgáltatott erős cáfolatot. 

A tanulmányhoz a 32 hasonmást arcfelismerő algoritmusokkal, életmódra vonatkozó kérdőívekkel és DNS-minták segítségével vizsgálták. A párok közül összesen 16-ról ítélték meg úgy, hogy az egypetéjű ikrekhez hasonló tulajdonságokkal és összehasonlítható genotípussal is rendelkeztek, vagyis a DNS-szekvencia azon változatával, amivel egy egyed rendelkezik – írja a DailyMail

Az eredmények azt is megállapították, hogy a vizsgálatban résztvevő mind a 32 hasonmás hasonló magasságú és súlyú volt, valamint hasonló viselkedési mintákat mutattak, például a dohányzás és az iskolázottság esetében.

Ezek a felfedezések a kutatók szerint azt sugallják, hogy a közös genetikai változatosság nemcsak a megjelenéshez kapcsolódik, hanem befolyásolhatja a szokásokat és viselkedést is.

A kutatás

Az új tanulmányban a dr. Manel Esteller vezette csapat arra törekedett, hogy molekuláris szinten jellemezze ezeket a párokat, akik hasonló arcvonásokkal rendelkeznek. A tanulmányhoz a csapat 32 hasonmás párt vett fel, akiket Francois Brunelle, egy kanadai művész fényképezett le. 

Ezt követően a kutatók három különböző arcfelismerő algoritmust használtak a párok hasonlóságának mértékének meghatározására. A 16 majdnem egyforma ikerpár közül 14 európai, egy kelet-ázsiai és egy közép-dél-ázsiai származású volt. A résztvevők a fotók mellett kérdőíveket töltöttek ki az életmódjukról, majd nyálmintát adtak a DNS-elemzéshez.

Az eredmények azt mutatták, hogy a hasonló párok hasonló genetikai felépítésűek, azaz hasonló genotípusúak. Kiderült, hogy az olyan fizikai tulajdonságok, mint a súly és a magasság, valamint a viselkedési jellemzők, mint a dohányzás és az iskolázottság, közel megegyeznek a hasonmások között.

Egyedülálló betekintést nyújtottunk az emberi arc felépítését potenciálisan befolyásoló molekuláris jellemzőkbe

– írja a kutatócsoport a Cell Reportsban megjelent tanulmányában.

A kutatók bíznak benne, hogy az eredmények hasznosnak bizonyulhatnak a gyógyszerészek, az evolúciókutatók, sőt a törvényszéki szakértők jövőbeli tanulmányaiban is. Dr. Esteller és társainak célja az, hogy a géntérképek segítségével előre tudják jelezni az egyének arcszerkezetét. 

(Borítókép:  Mario Villafuerte / Getty Images)    

Rovatok