Index Vakbarát Hírportál

Elülhet a vihar a repoharak körül, újítások jönnek

2022. szeptember 15., csütörtök 11:45

Sok botrány, indulat, ellenérzés és Facebook-vita után a Cup Revolution, az egyik legnagyobb repohár-forgalmazó tiszta vizet öntött a (re)pohárba, és egy új fejlesztéssel is előálltak, ami reményeik szerint megoldja a problémákat.

A fesztiválok, nagy rendezvények során felgyülemlő rengeteg műanyag szemét, a törött üvegpoharak kiváltására jött a repoharak ötlete még 2019-ben. Az újrafelhasználható, strapabíró, mégis könnyű poharakat az egyszeri pohárdíj befizetése után eleinte visszaadták, majd jött a token, amiért elvileg pénzt kapott volna a fogyasztó – de a gyakorlatban ez nem mindig történt meg. A visszaváltáskor nem teljesült a „bárhol visszaváltható” tokenek elve, így a pohár, noha a vendégek kifizették a pluszköltséget, a vendégnél maradt, és a tokeneket nem tudták ismét pohárra váltani. Ráadásul szinte ahány helyszín, annyi pohár és token volt, átjárhatóság nélkül. A fesztiválozóknak, vendéglátóipari látogatóknak otthon volt öt repohara, a zsebében öt tokenje, amikkel nem tudtak mit kezdeni, mert jellemzően nem kaptak érte semmit, vagy csak a poharak árának töredékét (mosás címén vonták le a többit).

Esetleg máshol be nem váltható tokent kaptak érte.

Több vendéglátóhely be is ismerte, hogy keresnek a repoharakon, a legtöbb támadás pedig az egyik legnagyobb repoharas céget, a Cup Revolutiont érte, hogy a repoharak vissza nem adott árából gazdagszanak meg. A szép elv, miszerint a fesztiváloknak nem kell többé bajlódniuk a szennyező műanyag poharakkal, a vendégek pedig ingyen támogathatják a környezetvédelmet, nem működött a gyakorlatban, és óriási indulathullámokat kavart. Ráadásul a zöldelvet is sokan támadták, hiszen a tokenek és a poharak is műanyagból készülnek.

A Cup Revolution képviselői szeptember 14-i sajtótájékoztatójukon elmondták, poharaikat 500 alkalommal is újra lehet használni, a Pécsett gyártott RevoCupok csak az óbudai mosóüzem (ahol naponta 80-100 ezer poharat mosnak tisztára, és csupán 3,5 cent vizet használnak egy pohárhoz) és a vendéglátóhelyek között ingáznak, hozzák-viszik egy fuvarral őket, minimalizálva az ökológiai lábnyomot. Nincs fóliázás, másodlagos csomagolás sem.

A repoharak életük végén sem szennyezik a környezetet, a selejtekből vagy elhasznált poharakból virágláda, komposztáló vagy fűre helyezhető taposó készül ledarálás után.

Jönnek az újítások

A kritikákra és a felháborodásra válaszul a cég 2022 végéig „kölcsönpoharakat” vezet be a legnagyobb koncerthelyszíneken – a név ötletét egyébként Mann Dániel adta, a Grund vezetője, aki a Cup sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a heti 5 köbméter műanyag szemét elfogadhatatlan volt számukra, ezért is kötöttek partnerséget a Cuppal. A kölcsönpoharak térítésmentes használatot tesznek lehetővé, ha 72 órán belül visszavisszük a poharat, ami a turistáknak is ideális megoldás. Ha ez mégsem sikerül, akkor megterhelik a vendég bankkártyáját.

Maros Róbert, a Cup Revolution Kft. ügyvezetője elmondta, hogy fiatal munkatársak inspirálták a másik innovációt, a RevoToken digitális applikációt. A felhasználónak csak le kell tölteni, és beregisztrálni. A vendég az ital átvételekor egyszeri alkalommal pohárdíjat fizet, majd a pohár visszavitele után telefonját a pultnál lévő RevoToken eszközhöz érinti, és kap egy digitális tokent. Így nem lesz már probléma az otthon felejtett token sem.

Az applikáció tesztelése jelenleg is zajlik, és a cég reményei szerint év végéig elindulhat az újítás, vagyis a karácsonyi vásárokon már talán találkozhatunk a kölcsönpoharakkal.

Az ötletgazdák ma az Erzsébet téren „repohár-visszaváltó” eseményt tartanak. Itt akármilyen más cég által gyártott repoharat is visszavesznek, és a token mellé egy alkoholos vagy alkoholmentes sört adnak ajándékba. Ha a lelkiismeretes pohárvisszaváltó még digitális tokenre is regisztrál, egy extra sörrel jutalmazzák.

(Ez a szerkesztőségi anyag a Music Hungary Kft. támogatásával jött létre.)

(Borítókép: Cup Revolution)

Rovatok