Megszámlálták a hangyákat, és kiderült, nem járnánk jól, ha fellázadnának a cipőink ellen.
Vége az álmatlan éjszakáknak, mikor a világ hangyáinak számát próbáltuk összesíteni. Itt az új kutatói becslés, mely szerint 20 kvadrillió hangya sétálgat szerte a világon. Ha a társadalmilag szervezett hangyakolóniák összefognának és puccsot szerveznének, nem lenne könnyű dolgunk szigorú hadseregükkel szemben.
Edward O. Wilson biológus egyszer azt mondta,
A rovarok és más gerinctelenek a világot irányító kis dolgok.
A hangyák nagyon hasznosak, többek között levegőztetik a talajt, szétszórják a magvakat, lebontják a szerves anyagokat, élőhelyet teremtenek más állatok számára, és fontos részét képezik a táplálékláncnak. Ezért is érdekes a hangyapopulációk nyomon követése, számuk változásának regisztrálása.
A hangyáknak több mint 15 700 megnevezett faja és alfaja létezik, és mivel mindenütt ott vannak, a természettudósok már régóta fel akarják mérni számukat. Az új kutatás, ami számszerűsíteni igyekszik a hangyák számát, 489 hangyapopulációról szóló tanulmány elemzésén alapul, amit globálisan végeztek minden kontinensen, mindenféle élőhelyen – erdőkben, sivatagokban, mezőkön, városokban.
Gyűjtötték és számlálták a hangyákat, és e becslések szerint körülbelül 20 kvadrillió (20 000 000 000 000 000) hangya él a Földön
(nem számítva a fákban vagy a föld alatt élő hangyákat). Ez a szám sokkal magasabb, mint a régebbi felmérések alapján gondolták. A korábbi adatok azon alapultak, hogy a hangyák a világ becsült rovarpopulációjának körülbelül 1 százalékát teszik ki. Az új felmérés megbízhatóbb, mert közvetlenül a terepen megfigyelt hangyák adatait használja fel, és kevesebb benne a spekuláció.
Azt is meg akarták merni, mennyi lehet e rengeteg hangyának a tömege. Az élőlények tömegét jellemzően szénösszetételükben mérik. A 20 kvadrillió átlagos méretű hangya körülbelül 12 millió tonna szén száraz tömegének felel meg. Ez több, mint a vadon élő madarak és emlősök együttes biomasszája – és a teljes emberi biomasszának körülbelül 20 százaléka.
Az is kiderült, hogy a hangyák nem egyenletesen népesítik be a Földet, a legtöbb a trópusokon él, vagyis a trópusi régiók a legfontosabbak az egészséges hangyapopulációk fenntartásában.
A hangyák létfontosságú „ökoszisztéma-szolgáltatásokat” is nyújtanak az emberek számára, például hatékonyan segítik az élelmiszertermelést, és más élőlényekkel is szoros kölcsönhatásban élnek: növények magjait szórják szét, a ragadozó hangyák pedig más rovarpopulációk szabályozásában segítenek.
Abban viszont csak reménykedhetünk, hogy soha nem válik valóra A hangya-rémálom, vagyis a kis rovarok ereje nem fog megsokszorozódni.
(Borítókép: Hangyák sziluettjei láthatók egy levélen naplementekor 2018. július 17-én. Fotó: Ozkan Bilgin / Anadolu Agency / Getty Images)