Index Vakbarát Hírportál

2050-re hárommilliárd ember él majd a globális felmelegedés gócpontjaiban

2022. november 10., csütörtök 21:47

Bő 25 év múlva már hárommilliárd ember él majd a világ globális felmelegedés által leginkább érintett gócpontjain, amelyek túlnyomórészt Közép-Amerikában, a Közel-Keleten, Ázsia egyes részein, Közép- és Kelet-Afrikában találhatók – mondták el klímakutatók csütörtökön Sarm es-Sejkben, az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményének 27. éves ülésén (COP27).

Ezekben a régiókban sokkal gyakoribbak lesznek az áradások, aszályok és viharok. Ennek következtében az érintett országokban a halálozás 15 százalékkal lehet magasabb, mint azokban a régiókban, amelyeket kevésbé érint a globális felmelegedés.

Mindez még több embert késztet majd otthona elhagyására: a következő évtizedekben a globális felmelegedés miatt milliók kelhetnek útra. A Tíz új felismerés az éghajlat-tudományban című 2022-es jelentés elkészítésében többtucatnyi tudós vett részt – írja az MTI.

Simon Stiel, az ENSZ klímavédelmi vezetője a jelentés új megállapításait „riasztónak” nevezve hangsúlyozta: a katasztrófákat már nem lehet elhárítani, de az érintett országoknak kártérítést kell fizetniük. „Ennek most jött el az ideje” – szögezte le.

Johan Rockström, a potsdami Klímakutató Intézet igazgatója szerint ki kell számolni az üvegházhatású gázok – elsősorban a légkörbe került szén-dioxid és metán – által okozott károkat. A tudós szerint a kikalkulált ár ösztönzően hatna az éghajlatbarát gazdasági rendszerre való áttérésre.

Rovatok