Index Vakbarát Hírportál

Űrkígyót örökítettek meg a Nap felszínén

2022. november 16., szerda 13:20

Az Európai Űrügynökség (ESA) Solar Orbiter nevű űrszondája lenyűgöző jelenséget örökített meg, amely a Nap felszínén zajlott. Úgy nézett ki, mint egy kígyó, amely a Nap egyik oldaláról a másikra kúszott, de valójában a hűvösebb légköri gázok áramlata, amely a Nap mágneses mezejét áttörve mozog – és egy sokkal erőteljesebb naptevékenységre utalhat.

A Solar Orbiter elnevezésű napszonda a szélsőséges ultraibolya tartományban fényképezte le az eseményt, látva a Nap légkörében zajló intenzív energetikai folyamatokat.

A time-lapse három óra alatt készült képekből állt össze, és az ESA becslése szerint a plazmakígyó másodpercenként 170 kilométeres sebességgel haladt.

A Nap légkörében minden gáz plazma, mivel a Nap több mint egymillió fokos, így az elektronok kiszakadnak az atomokból, de vannak forróbb és hűvösebb vonulatok is, mint a kígyó. A hűvös plazma követte a napfonalat, egy olyan plazmaívet, amely a Nap felszínén képződik, és az égitest két távoli részét köti össze.

David Long, a kutatás vezetője szerint a mágneses tér nagyon egyenetlen, és a gáz azért változtatott irányt, mert csavart szerkezetű a plazmaív – írja az IFLScience.

A kígyó és a plazma kiindulópontjánál ezután egy nagyobb napkitörés következett be. Hatalmas mennyiségű plazmát löktek ki az űrbe, melyek a Földet elérve geomágneses viharokat okozhatnak.

A Solar Orbiter energetikairészecske-detektor eddig a valaha rögzített legintenzívebb napenergetikai részecskeeseményt regisztrálta.

A NASA Parker napszondája a Naphoz közelebb keringve láthatta az eseményt, ami azt jelenti, hogy a kitörést is meg tudta mérni. A NASA aktívan együttműködik a Solar Orbiterrel.

Rovatok