Index Vakbarát Hírportál

Megtalálhatták a mellrák hatékony kezelését

2023. január 5., csütörtök 17:26

A Manchesteri Egyetem kutatónak új tanulmánya az Oncogene című, rákkutatással foglalkozó folyóiratban jelent meg ma. A vizsgálatok szerint egy ritka fehérjevariáns lehet a kulcs a mellrák kezelésében.

Az MTI közleménye szerint egy emberi sejtekben található ritka fehérjevariáns jelentheti a megoldást a mellrák kezelésének átalakításához.

A Manchesteri Egyetem kutatónak új tanulmánya az Oncogene című, rákkutatással foglalkozó folyóiratban jelent meg. Eszerint az RAC1B elnevezésű fehérjevariánsnak kulcsszerepe lehet abban, hogy a rákos sejtek ellenállóvá váljanak a kezeléssel szemben.

A kutatók megállapították, hogy ha nincs jelen ez a ritka fehérje a sejtekben, akkor nem alakul ki daganat. A vizsgálat vezetője, Ahmet Ucar hangsúlyozta:

Egérkísérletekkel először sikerült kimutatni, hogy a RAC1B hiányában az emlőrák őssejtjei nem tudnak daganatot képezni, és sebezhetőbbé válnak a kemoterápiával szemben, így a kezelés még hatékonyabbá válik.

A kísérlet során mellráksejteket ültettek egerekbe, és kiderült, hogy az RAC1B fehérjevariáns hiányában száz nap után sem képződtek látható daganatok.

Az egészséges sejteknek nincs szükségük az RAC1B-re, tehát az azt célzó új rákellenes kezelések valószínűleg nem járnának súlyos mellékhatásokkal. A kutatás eredményeivel a mellrákos betegek hatékonyabb, célzottabb kezelésekben részesülhetnek.

Laboratóriumi kísérlettel azt is bizonyították, hogy az RAC1B nélkül tenyésztett emlőráksejtek a kemoterápiás kezelés után nem regenerálódtak, a ritka fehérjevariánst tartalmazó sejtek azonban a kezelés után gyorsan és erőteljesen visszatértek.

(Borítókép: Michael Hanschke / Picture Alliance / Getty Images)

Rovatok