Napjaink gondolkodói a régiekhez hasonlóan kutatják az igazság mibenlétét, természetét és útjait. A kérdés az interneten megosztott hamis hírek, információk tömkelege miatt is fontos. Hogy találjuk meg köztük az igazságot, és hogy negligáljuk a valótlanságokat?
Arról, hogy létezik-e igazság, sokat lehetne vitatkozni, a filozófusok meg is teszik, és igazuk van, hiszen egyrészt mindannyian megalkotjuk a saját igazságunkat (hangoztatják a relativizmus hívei), másrészt a szkeptikusok szavaival élve: talán nincs is leírható világ, csak egy nagy illúzió, amit annak tartunk.
Egyes hiedelmeket régen igaznak tartottak, ma hamisnak tekintenek („lapos a Föld”), és biztos ma is vannak olyan igazságok, amik a jövőben már nem állják meg a helyüket. Az, hogy mi az igazság, nem annyira a különböző emberektől függ, hanem attól, hogy milyen narratíva szerint élnek. Két hasonló narratívával rendelkező ember valószínűleg megegyezhet egy közös igazságban, de ahogy a narratívák eltérnek, úgy az igazság konszenzusa is differenciálódhat.
Azt, hogy mit tekintünk igaznak, akár az erkölcsben, akár a tudományban vagy a művészetben, az adott korszak társadalmi, kulturális és technológiai normái határozzák meg. De ne feledkezzünk meg a szubjektív igazságról sem!
Szubjektív igazság nélkül nincs önrendelkezés, ez a leglényegesebb igazság, ami szerint mindannyian éljük személyes és privát életünket – gondoljunk csak a különböző vallásokra és hitekre.
A nagy igazságprobléma, hogy hogyan lehet bizonyosságot szerezni arról, összhangban vagyunk-e a tényekkel vagy a valósággal, amikor az emberi elme eltorzítja és manipulálja azt, amit látni, hallani vagy érteni akar.
A torzításmentes igazságot akkor lehet meglátni, ha szkeptikusak, függetlenek és nyitottak vagyunk a feltételezett tényekkel és valóságokkal szemben. De hogy lehet ezt alkalmazni az interneten terjedő álhírek, féligazságok, torzított hírek esetében?
A digitális világ több információt tartalmaz, mint a világ könyvtárai együttvéve, és a tartalmak nagy része nem ellenőrzött forrásokból származik, ellentmondásos, irreleváns adatok tömkelege, ami kétségeket kelt, és aláássa a konszenzusos valóságfelfogást. Mit tehetünk, hogy tisztán lássunk az információk e cunamijában?
Alkalmazzuk a kritikus gondolkodást, ami erőfeszítést igénylő kognitív folyamat, de segíthet azonosítani az érvényes információkat.
A kritikus gondolkodás tudatos, megfontolt és célirányos, ennek elsajátítását már az iskolákban meg kellene kezdeni. Mi, felnőttek annyit tehetünk, hogy minden információval szemben óvatosak vagyunk, ha gyanús, megkeressük a forrást, nem osztunk meg mindent ész nélkül.
Jó stratégia még a hamis információik kikerülésére, ha korlátozzuk online jelenlétünket, és figyelmen kívül hagyjuk a trollokat. 2021 februárjában és márciusában a Facebookon és a Twitteren közzétett vakcinaellenes posztok közel 65 százalékát csupán 12 személy alkotta. Hiába vannak azonban kevesen az összeesküvés-elméletek hívei és a tudománytagadók, elég hangosak lehetnek ahhoz, hogy károkat okozzanak.
De tartsuk szem előtt William James pszichológus 1904-es, ma is aktuális mondását:
A bölcsesség művészete abban áll, hogy tudjuk, mire nem kell odafigyelnünk.
Sam Wineburg amerikai kognitív pszichológus 2021-ben definiálta a kritikus figyelmen kívül hagyást: ez a szándékos tudatlanság egy fajtája, ami magában foglalja az információk szelektív szűrését és blokkolását. Az interneten a legjobb igazságszűrő szisztéma lehet, bár nem könnyű: kognitív és motivációs erőforrásokra és – ironikus módon – tudásra van szükség: tudjuk, mit hagyjunk figyelmen kívül.
(Borítókép: Index)