A Sony hétfőn bejelentette, hogy mintegy negyedével emeli konzolja, a PlayStation 5 árát, annak ellenére, hogy Donald Trump közölte, hogy szünetelteti az elektronikai cikkekre kivetett vámokat. A japán vállalat a tarifák mellett a konkurenciával is kénytelen megküzdeni, ugyanis április 1-jén a Nintendo kiadta a Switch 2-t.
A Sony 25 százalékkal emelte a PlayStation 5 árát, mert a videójáték-ipart is érzékenyen érintették a Donald Trump által bevezetett vámok. A japán vállalat közölte, hogy nehéz döntést hozott, és hétfőtől kezdve 429,99 fontba kerül a konzol digitális kiadásának ára Nagy-Britanniában és 499,99 euróba Európában. Ugyanakkor a lemezes meghajtóval rendelkező változat ára nem változik − írta a The Guardian.
A japán cég „a kihívásokkal teli gazdasági környezetre, többek között a magas inflációra és az ingadozó árfolyamokra” hivatkozott a döntéssel összefüggésben, hiszen Európa mellett Ausztráliában és Új-Zélandon is drasztikusan nőtt a PlayStation ára.
A Sony helyzetét nemcsak a vámtarifák nehezítik, hanem a rivális Nintendo újonnan kiadott kézi konzoljának, a Switch 2-nek a megjelenése is, amely egy nappal előbb jelent meg a piacon, mielőtt Donald Trump bejelentette volna vámjait. Emiatt a vállalat elhalasztotta a készülék előrendelését az Egyesült Államokban, mert elmondása szerint fel kell mérnie a vámok lehetséges gazdasági hatásait.
Japánt 24 százalékos vámmal sújtotta az amerikai elnök április 2-án, azonban ezt felfüggesztette 90 napra. Isiba Sigeru japán miniszterelnök hétfőn közölte, hogy országa nem tervez nagy engedményeket tenni az Egyesült Államokkal folytatott tárgyalásokon, és nem sietteti a megegyezést.
Az Apple is magasabb költségekre számít, ugyanis termékeinek egy jelentős részét Kínában gyártják. A UBS befektetési bank elemzői arra figyelmeztettek, hogy az iPhone 16 Max ára 79 százalékkal emelkedhet, 1199 dollárról 2150-re.
Donald Trump vámpolitikája miatt a tőzsdei piacok hétfőn emelkedéssel zártak, miután egyes elektronikai cikkek esetén is a vámok szüneteltetését jelentették be. A japán Nikkei 225 részvényei egy százalékkal növelték értéküket.