Manvir Singh, a Kaliforniai Egyetem antropológusa és kollégája, Kim Hill az Arizonai Állami Egyetemről együtt végezte azt a kutatást, ami a Current Biology folyóiratban jelent meg. 

Egy paraguayi törzs, az aché viselkedési mintáit vizsgálták tíz éven keresztül, és ez alatt az idő alatt egyszer sem jegyeztek fel csecsemőknek szóló éneklést vagy táncokat. Mintha a törzs tagjai nem ismernék ezeket a viselkedéseket. Csak akkor dalolásztak, ha magányosak voltak. A nők jellemzően elhunyt szeretteikről, a férfiak (akik gyakrabban énekeltek) főleg a vadászatról énekeltek.

Hogy a bölcsődalok miért nincsenek jelen a törzsnél? Singhék hipotézise szerint talán mert feledésbe merült akkor, amikor a lakosság száma nagyon megcsappant, vagy amikor rezervátumokba kerültek. Más viselkedésformák ugyanígy kikoptak a törzs életéből, például a tűzgyújtás képessége, mágikus rituálék alkalmazása a vadászatban és a többnejűség.

De azért vannak módszereik a gyerekek megnyugtatására az éneklésen kívül: gügyögés, grimaszolás, nevetés.

Érdekes, hogy ugyanennek a törzsnek a déli ága ismeri a táncot és az éneklést, úgyhogy igaz lehet a feltételezés, hogy az északi rokonok is gyakorolhatták valaha, csak elfelejtették. De bárhogy is van, a kutatásból azt a következtetést lehet levonni, hogy az altatódalok, a kicsiknek szóló tánc nem ösztönös. Ahogy a mosolygást, ezt is meg kell tanulni minta alapján. Vagyis a szokások kulturális átörökítése sokkal fontosabb lehet a viselkedésminták fenntartásában, mint azt eddig gyanították.