Index Vakbarát Hírportál

Jim Carrey oltásellenes ostobaságot terjeszt

2015. július 2., csütörtök 16:55

A kaliforniai kormányzó tegnap aláírta azt a törvényt, ami alapján már nem lehet kibújni az államban a kötelező védőoltások alól filozófiai és vallási indokokra hivatkozva. A döntés nem tetszett az amerikai filmsztárnak, Jim Carreynek sem, aki 14 millió Twitter-követőjének írta meg, hogy nem ért egyet a döntéssel.

Szerinte az oltások autizmust okoznak (ezt nagyon sokan próbálták, mégsem sikerült soha bizonyítani), ezért Jerry Brown kormányzó „vállalati fasiszta” amiért aláírta a jogszabályt. Carrey egyébként a hírhedt oltásellenes tévés, playmate-tel, Jenny McCarthyval való kapcsolata óta fejti ki véleményét az oltásokkal kapcsolatban.

A színész egyik tweetjében azt írta, az oltások mellett áll, csak a „anti-neutrotoxin”, akár mit is jelentsen ez – valószínűleg azt gondolja, hogy a higany és a timerozál összetevők okoznak problémákat gyerekeknél.

Egy másik tweetben egy 14 autista fiú képét használta fel illusztrációnak, amin a fiú anyja kiakadt, ugyanis gyereke már eleve így született, autizmusát minden valószínűség szerint egy genetikai hiba okozza. A képet azóta eltávolították, az üzenet azóta is ott van.

Rovatok