1993-ban a világ egyik legtekintélyesebb tudományos folyóiratában, a Nature-ben jelent meg a University of California neurobiológusainak tanulmánya arról, hogy Mozart zenéje rövid távon felpörgeti az ember mentális képességeit. Elméletüket egy kísérlettel támasztották alá, ahol a tesztalanyok IQ-tesztet töltöttek ki – és valóban, a felmérés előtt Mozartot hallgatott önkéntesek magasabb átlagot produkáltak a teszten, mint a kontrollcsoport.
Az elmélettel egy Don Campbell nevű texasi zenetanár járt a legjobban, aki nemzetközi bestsellert írt köré The Mozart Effect: Tapping the Power of Music to Heal the Body, Strengthen the Mind and Unlock the Creative Spirit címen, majd egy folytatást is, a Mozart Effect for Childrent, amiben már olyasmiket állít, hogy Mozart zongoraműveinek hallgatása nemcsak intelligensebbé teszi a gyerekeket, de különféle betegségeket gyógyít is.
A torontói egyetem pszichológiaprofesszora, Glenn Schellenberg most azt jelentette be, hogy több kísérlettel is igazolta: a Mozart-effekt nem létezik, legalábbis nem abban a formában, ahogy azt gondoltuk. A zenehallgatás valóban megemeli az agyban a dopamin szintjét, és ezzel erősíti a koncentrálóképességet, de ennek semmi köze Mozarthoz, bármilyen zene megteszi, amit az ember kellemesnek tart. A zene hatása a professzor szerint egyébként teljesen ugyanolyan, mintha egy szelet csokoládét ennénk meg.
Egy osztrák kutatócsoport viszont azt állítja, a Mozart-hatás úgy ahogy van, nem létezik. 39-szer ismételték meg a kaliforniai kutatók kísérletét, és egyszer sem sikerült magasabb IQ-átlagot kihozniuk a Mozartot hallgató csoport tesztjeiből, mint a kontrollcsoportból.
Az illatok erősebben idéznek fel bennünk érzelememlékeket, mint a hangok, de nem erősebben, mint a fények - állítják holland kutatók.
Az Utrechti Egyetem tudóscsapata 70 önkéntes nővel kísérletezve vizsgálgatta, hogy mennyire van igaza Marcel Proust írónak Az eltűnt idő nyomában című regény híres részletében, amelyben egy sütemény illata idéz fel feledés lepte emléket.
A kutatók az alanyokkal sokkoló filmeket nézettek - autóbaleseteket, afrikai népirtást -, miközben feketeribiszkéből készült likőr illatát permetezték a helyiségbe, melyben színes fények égtek és semleges háttérzene szólt.
Olyan nehéz énekelni a brit himnuszt, hogy félő, gyengén szól majd az olimpia alatt – aggódnak egy tanulmány megrendelői. A tanulmány szerint egyébként a legkönnyebben énekelhető himnuszok listáját a francia Marseillaise vezeti.
Két zenetudós, az amerikai Alisun Pawley és a német Daniel Müllensiefen hasonlította össze hat ország nemzeti himnuszát.
A nemzeti himnuszok valóságos próbatételek lehetnek, ilyen az amerikai himnusz, amely a lista utolsóelőtti helyén áll, annyira nehéz énekelni.
"Azt hiszem, a franciákon kívül egy országnak sem fog tetszeni a tanulmányunk eredménye" – ismerte el Alison Pawley zenetörténész.
A tanulmány szerint a Marseillaise lendületes dallama, s az a tény, hogy a közönség tele tüdővel énekelheti anélkül, hogy elhibázná, igen könnyűvé teszi az elsajátítását.
Pawley asszony diplomamunkáját a yorki egyetemen a népszerű dalok nyilvános énekelhetőségéről írta, azt tanulmányozta, hogyan kapcsolódnak be, illetve nem a popdalok kórusban történő éneklésébe az emberek az észak-angliai pubokban és klubokban.
Német kollégája statisztikai modelljével kombinált megfigyelései alapján mintegy harminc változó (vokális erőfeszítés, a verssorok hossza, használt szókincs) segítségével elemezte a himnuszokat.
A Marseillaise messze megelőzte az ausztrál, a német, a kanadai, az amerikai és a brit himnuszt.
A skót himnuszt (Flower of Scotland – Skócia virága) még az angol himnusznál is sokkal nehezebb énekelni. Egyelőre ugyan nem nemzeti himnusz, de Alex Salmond skót miniszterelnök 2014-re népszavazást tervez Skócia függetlenségéről.
A hatvanas évekig a népszerű sci-fi szerzők több novellájában is feltűnt a Vénuszon felfedezett élet, ám a tudomány végül felülkerekedett a fikción. Az amerikai Mariner- és az orosz Venera-szondák segítségével a tudósok megállapították, hogy a Vénusz az összes közeli bolygó közül a legbarátságtalanabb légkörrel rendelkezik. A bolygó átlaghőmérséklete a 480 Celsius fokot is meghaladja, a légkör nyomása pedig 92-szerese a földinek.
Kszanfomaliti tanulmánya épp ezért tűnik szürreálisnak. Ez azonban nem akadályozta meg a Solar System Research szaklapot abban, hogy publikálják az űrkutató felfedezését. A kivonat szerint Kszanfomaliti azt állítja, hogy az 1982-es felvételeken, amelyeket a Venera 13 készített, tisztán kivehető egy lemez, egy fekete fül, illetve egy skorpió. A kutató szerint az észlelt objektumok felbukkanás után alakot váltanak, majd ismét eltűnnek.
Mi lenne, ha elfelejtenénk a jelenlegi elméleteket a Vénuszon nem létező életről? Az objektumok alakváltó képessége arra enged következtetni, hogy élőlényekről van szó - elmélkedik Kszanfomaliti a tanulmányban.
Az említett cikket egyelőre nem hozták nyilvánosságra, de gyanítható, hogy az orosz űrkutató nem eddig ismeretlen létformákat, hanem a fénytörés játékát fedezte fel a harmincéves fotókon. Elméletileg azonban nem zárható ki, hogy létezhessen élet a Vénuszon. A Földön már korábban is felfedeztek olyan mikrobákat, amelyek a felszíni nyomás ezerszeresét is képesek elviselni, ez pedig csupán töredéke annak, amit a Vénuszon kéne elviselnie egy élőlénynek. Az is elképzelhető, hogy egyes létformák képesek elviselni a Vénusz savas és radioaktív légkörét. A 480 Celsius-fokos hőmérséklet azonban kizáró ok lehet. A legfrissebb tanulmányok szerint az élő szervezet tűrőképessége 150 Celsius fok; efölött a DNS-lánc szétesik. Nem túl valószínű tehát, hogy fekete fülek és skorpióra emlékeztető lények élnének a Vénusz felszínén.
Ha a Vénuszon életre utaló jelek vannak, azt nem a felszínen, hanem a légkörben lenne érdemes keresni. A bolygó atmoszférája ugyanis számos olyan gázt tartalmaz, amik mikrobák közreműködése nélkül nem szoktak kialakulni. A jelenlegi tudományos kutatások azonban mostanáig nem fedeztek fel olyan mikrobákat, amik képesek felvenni egy skorpió vagy egy fekete fül alakját, és gázok kiválasztását segítenék elő.
Az év legrosszabb napjának kiszámítására használt képlet Dr. Cliff Arnalltól, a Cadriff Egyetem volt pszichológusától származik. Arnall az időjárást, a karácsony óta eltelt időt, a cselekvés szükségességét jelző változót, az adósságokat, az átlaghőmérsékletet, a leszokási kísérletek óta eltelt időt, illetve az általános motivációs szintet is figyelembe veszi. Az alaposnak tűnő [1/8W+(D-d) 3/8*TQ]/[M*NA] képlettel csupán az az apró gond van, hogy nem működik.
Arnall képlete az időjárás negatív hatásaival is számol. A sáros, latyakos idő és a korai sötétedés valóban lehangoló lehet. Az időjárás azonban idén összeesküdött Arnall ellen. Azon túl, hogy ma ragyogó napsütésre ébredhettünk, az országos előrejelzés szerint a legalacsonyabb hőmérséklet legalább két fok lesz, és szerdáig mínuszokra sem kell számítanunk.
A képlet azt sugallja, hogy január utolsó teljes hetének hétfője az év legrosszabb napja. A karácsonyi pezsgés elmúlása, a korai sötétedés, a lehangoló időjárás, a karácsonyi vásárlásokból fakadó adósságok, és persze a közutálatnak örvendő hétfő együttese csakugyan indokolná, hogy szörnyű hangulatba kerüljünk. Azt a nézetet pedig Philip Hodson, a brit pszichológusszövetség elnöke is osztja, hogy a hétfő a hét legrosszabb napja. Mivel az emberi szervezet 25 órás ciklusok szerint működik, az emberek hétvégén tovább maradnak fenn, így hétfőn álmosan és rosszkedvűen ébrednek, azzal a tudattal, hogy egy teljes munkahét áll előttük.
A Daily Telegraph kutatása szerint viszont az év legstresszesebb napja nem más, mint az év első munkanapja. A kutatók szerint az embereket ilyenkor a legkisebb apróság is képes felbőszíteni. Kérdés, hogy egy zsúfolt munkahelyen mennyire alkalmazható Judi James pszichológus tanácsa: James szerint a felgyülemlő feszültségtől úgy szabadulhatunk meg, ha időnként ordítunk egyet, vagy mélyeket lélegzünk. A vizsgált időszakban az év első munkanapja január 5-re esett, idén pedig január 2-re. Ha január ötödikén a kiadós ordibálás és a légzőgyakorlat bizonyulhat stresszoldó hatásúnak, valószínű, hogy a másodikai munkakezdés – a lappangó szilveszteri másnapossággal kombinálva – csak úgy lenne leküzdhető, ha oxigénmaszkban hörögnénk, mint Dennis Hopper a Kék bársonyban.
Hogy valóban a hétfő lenne a hét legrosszabb napja, arról megoszlanak a vélemények. A London School of Economics felmérése során 22 ezer ember hangulatváltozásait kísérték figyelemmel. A kutatók megállapították, hogy a hétfő negatív hatásait ellensúlyozza a kevésbé gondterhelt hétvége, de keddre mindez tovatűnik, a hétvége pedig még reménytelenül távolinak látszik. Az adatgyűjtéshez a kutatók egy iPhone-alkalmazást használtak, ami - a naponta kétszer esedékes hangulatjelentésen túl - a földrajzi koordinátákat is rögzítette. Ennek köszönhetően azt is sikerült kideríteni, hogy az Egyesült Királyság legvidámabb városa Bournemouth, a leglehangolóbbak pedig London Eastbourne és Slough kerületei.
Mások szerint nem is a kedd, hanem a szerda a hét legborzasztóbb napja. A Vermont Egyetem alkalmazott matematikával foglalkozó kutatói 2,4 millió mikroblogot vizsgáltak meg a Twitteren. Christopher Danforth és Peter Dodds a pozitív töltetű szavaknak magas, a negatívaknak pedig alacsony pontszámot adtak. A kísérlet meglepő eredményt hozott, ami részben összecseng a London Schools of Economics kutatási eredményeivel: nagy tömegben vizsgálva csakugyan nem a hétfő tűnik a legnegatívabb napnak.
A Vermont Egyetem kísérlete kimutatta, hogy az emberek a szerdát gyűlölik a legjobban; valószínűleg azért, mert ez a munkahét kellős közepe, ami egyenlő távolságra van a hétvégi elégedettségtől és a soron következő hétvégétől is. Hasonló eredmény érkezett Ausztráliából is. A Sydney-i Egyetem kutatói először 200, majd 350 embert hangulatváltozásait vizsgálták; szerintük a hét napjai között nincs szignifikáns különbség, de a szerdát mindenki egyformán gyűlöli.
A fenti módszertanok általános hibája, hogy nem reprezentatív mintavételezésre és általános mutatókra építenek. Ezt a hibát segít kiküszöbölni az Index Csodálatos Lúzerkalkulátora, amit a tavaly januári félhivatalos legrosszabb napra készítettünk. Ennek segítségével kiszámolhatja, hogy mennyire nyomorult az ön élete, és ha emlékszik a tavalyi eredményére, most azt is megtudhatja, rosszabbul él-e mint egy éve.
Egy 80 éves bácsi, aki ötödmagával él egy 30 négyzetméteres lakásban, 120 kiló, egy foga sincs, viszont 1 Mbiten internetezik (!), 0,08-as értéket produkál a lúzerindexen. Vele szemben egy 21 éves, 70 kilós, hiánytalan fogsorú fiatalember, aki 500 négyzetméteres villában él egyedül, 100 MBites sávszélen netezik, és egymilliárdja van a bankban, 787 pontot ér el. Számításaink szerint a bérből és fizetésből élő átlagpolgárok 4 és 20 pont között mozognak.
A képlet az otthonunk alapterületét, a lakók számát, az internet-előfizetésünk sávszélességét, a bankszámlánkon lévő pénzt, a testsúlyunkat, életkorunkat, valamint fogaink számát is figyelembe veszi, ráadásul egy plusz ponttal mi is megajándékozzuk, hogy szép legyen a napja. A levezetés első pillantásra bonyolutnak tűnhet, de a kalkulátorunk használata már nem igényel matematikai előképzettséget.
A Leicesteri Egyetem fizika tanszékének hallgatóiban felmerült a kérdés, hogy a Star Warsból ismert kultikus űrállomás, a Halálcsillag mennyi energiát bocsáthat ki egy bolygó elpusztítása során. A fizikusok a modell elkészítésekor egy, a Földhöz hasonló bolygót vettek alapul, azt leszámítva, hogy az égitest teljesen szilárd.
A célpont megsemmisítéséhez szükséges energiamennyiségre a bolygó gravitációs kötési energiájából lehet következtetni. A fizikusok kiszámították, hogy a Halálcsillag hiperanyag-reaktorának 2,25 x 1032 Joule energiát kellene felvennie a bolygókat elpusztító lézersugár működtetéséhez. Ez azonban csak egy Föld méretű bolygó megsemmisítéséhez elég; egy Szaturnusz méretű planéta felrobbantásához már 2 x 1036 Joule energiára lenne szükség.
Mivel a Star Wars-kánon szerint a Halálcsillag hiperanyag-reaktora annyi energiát képes előállítani, mint egy törpecsillag, elvileg megengedhet magának olyan mértékű energiakibocsátást, ami egy Föld méretű bolygó elpusztításához szükséges. A fizikusok számítása szerint azonban egy Szaturnusz méretű égitest felrobbantásához valószínűleg a reaktor összes energiájára szükség lenne, ez pedig a létfenntartó berendezések leállításával járna.
Mivel a Halálcsillagot még egy nagyobb méretű bolygó elpusztítása is megviselné, szinte biztos, hogy egy csillaggal már semmiképpen nem boldogulna. A filmben feltűnt, a Halálcsilllagnál jóval kisebb méretű űrhajókra használt csillagromboló elnevezés tehát ugyancsak helytelennek mondható.
A farmer egyáltalán nem koszolódik és büdösödik annyira a folyamatos, mosás nélküli viseléstől, mint legtöbbünk gondolná – derítette ki egy ausztrál kutató, Tullia Jack, aki a filozófia szakon szerzett doktorátusához végzett el ennek bizonyítására egy kísérletet. Az extrém tisztaság kultúráját csak ránk kényszerítik, és emiatt mossuk a ruháinkat sokkal sűrűbben, mint azt valójában igényelnénk, állította Tullia az ausztrál news.com hírportálnak.
A kísérletben 30 önkéntes vett részt, férfiak és nők fele-fele arányban, 18 és 56 éves kor között. Volt köztük középiskolai tanár, rendezvényszervező, könyvtáros és grafikus. A tesztalanyok három hónapig hordták ugyanazt a farmert mosás nélkül, heti öt napon át, miközben rendszeres beszámolókat írtak arról, hogyan befolyásolja a közérzetüket az egyre koszosabb ruházat.
Meglepő módon a tesztalanyok közül mindössze egy jelezte, hogy nem bírja a mosatlan nadrágot, és abba szeretné hagyni a kísérletet, a többiek mind végigcsinálták. Általában a harmadik és a hatodik hét között jött el a mélypont, amikor a kísérleti alanyok fele jelezte, hogy kezdi kicsit kényelmetlenül érezni magát. A három hónap végén viszont szintén a tesztalanyok fele mondta azt, hogy szívesen hordaná továbbra is mosatlanul a farmert, sőt, akadtak olyanok is, akik ezt már a három hónap alatt önként kiterjesztették pólókra, ingekre és pulóverekre is.
A három hónap végén Tullia begyűjtötte a mosatlan farmereket, és szagmintákat vett róluk. Elmondása szerint egyáltalán nem voltak kellemetlenül büdösek, a motorolajtól a csokoládén át az ételekig terjedő foltok voltak csak kicsit zavaróak rajtuk. A szag erőssége alapján nem lehetett megkülönböztetni a férfiak, illetve nők által hordott farmereket sem. A kísérlet ideje alatt a mosás elhagyásával több ezer liter vizet, jelentős mennyiségű mosószert és elektromosságot takarítottak meg a tesztalanyok, és a környezetet sem károsították a szennyvízzel.
Több kutatás is igazolta már a testmagasság és a dominanciára való hajlam közti összefüggéseket. A fizikai testfelépítésükből fakadóan domináns emberek könnyen válhatnak nagyhatalmú emberré, és ez csak részben köszönhető a képességeiknek. Mindez valószínűleg evolúciós maradvány, hiszen a civilizált társadalom előtti korban a testfelépítés és a magasság ösztönösen is erőt sugárzott. Az már inkább társadalmi jelenségnek nevezhető, hogy mindez a mai napig sem változott.
A Saint Louis-i Washington Egyetem kutatóinak kiindulópontja az volt, hogy a nagyhatalmú emberek többnyire magasak, ha pedig mégsem, akkor annak képzelik magukat. A kutatók szerint a hatalom befolyásolja a saját magunkról kialakított véleményt, mivel az ebből fakadó magabiztosság a pozitív önértékelés alapja. A kísérletek igazolták, hogy a hatalommal bíró alanyok minden körülmények között hajlamosak magasabbnak érezni magukat. Az alapállítás tehát igazolást nyert.
Noha a kísérlet során csak mesterséges helyzetben, virtuális környezetben vizsgálták az önkénteseket, gyanítható, hogy a modell a való életben is alkalmazható. A „tudd, hány kiló vagy” és a „fennhordja az orrát” szólások is arra utalnak, hogy a megszerzett hatalom és az önkép szoros kapcsolatban áll egymással - még akkor is, ha a kettő nem pontosan fedi egymást. Ha pedig a kutatások azt is igazolják, hogy a nagyvállalalatok vezérizgazgatóinak arcmérete és a cég sikeressége között kimutatható az összefüggés, a magasság és a hatalomvágy közti párhuzam akár természetesnek is mondható.
Nem nagyobb az esélye annak, hogy 27 évesen hal meg egy híres rockzenész, mint bármely más ifjúkori életévében – állapították meg tanulmányukban ausztrál kutatók.
Miután számos híresség – így Amy Winehouse, Jimi Hendrix, Janis Joplin, Jim Morrison, Brian Jones és Kurt Cobain – 27 évesen halt meg, elterjedt a 27 évesek klubjáról szóló elmélet, amely különösen szerencsétlennek tekinti ezt az életkort.
Adrian Barnett kutatásvezető, az ausztráliai Queenslandi Műszaki Egyetem munkatársa a British Medical Journal (BMJ) című orvosi folyóiratban megjelent tanulmányában az elmélet érvényességét vizsgálta. Ehhez 1046 híres, a brit slágerlistákon szereplő zenész halálozási adatait elemezte és vetette össze a brit átlaglakosság adataival.
A vizsgált időszakban, 1956 és 2007 között 71 zenész halt meg. A matematikai elemzés nem mutatott kiugrást a 27. évnél, ám a húszas és a harmincas éveikben is kétszer-háromszor nagyobb valószínűséggel haltak meg a neves rocksztárok hétköznapi kortársaikhoz viszonyítva.
Az 1970-es és a korai 1980-as években még nagyobb arányban halmozódott a fiatal, 20-40 éves zenészek korai halála, ami aztán a nyolcvanas évek második felére visszaesett. Ezt egyrészt a kemény rock visszaszorulásával, másrészt a herointúladagolás jobb kezelésével magyarázzák a kutatók – számolt be róla a HealthDay.
A köztudatban a középkori lovagok élvezetből gyilkoló vérszomjas alakokként élnek. Egy dán kutató szerint viszont csak „munkaköri kötelességből” öltek, és gyakran poszttraumatikus stressz-szindrómában szenvedtek.
Thomas Heeboll-Holm, a Koppenhágai Egyetem tudósa, kinek a késő középkori erőszak percepciója a szakterülete, arra mutat rá, hogy a modern katonai pszichológia segít átértelmezni a középkori szövegeket – olvasható a Past Horizons hírportálon.
„Korábban, ha középkori szövegeket olvastunk, a hősöket és a kegyetlenséget dicsőítő passzusokra figyeltünk. A modern katonai pszichológia szemszögéből vizsgálva a szövegeket észrevesszük, hogy mentálisan mekkora árat fizettek a lovagok a véres háborúkban való részvételért” – vélekedett Thomas Heeboll-Holm.
Vajon a lovagok természetüknél fogva voltak erőszakosak, vagy egy olyasfajta magatartásról van szó, amelyet egy kegyetlen társadalomban és kultúrában kellett elsajátítaniuk? Thomas Heeboll-Holm szerint az erőszak középkori felfogása a kettő között van.
„A bűnözési statisztikákból és a bűnbocsánatért könyörgő levelekből kiindulva a történészek úgy vélik, hogy a középkor népessége semmivel sem volt erőszakosabb, mint a ma embere. Ugyanakkor különbözött az erőszak percepciója, beleértve a halálos kimenetelű erőszakot” – emelte ki Thomas Heeboll-Holm.
Dr. Tijl de Bie, a Bristoli Egyetem kutatócsoportjának vezetője az Intelligent Systems Laboratory-val közösen vállalkozott a lehetetlenre: megalkották a „slágergyanú-egyenletet". A kísérlet során az ISL munkatársai huszonhárom különböző dalt vizsgáltak. Megmérték a sebességüket, ellenőrizték az ütemet, a dal hosszát, a hangzását, a harmónia egyszerűségét, az akkordváltások összetettségét, illetve a dalok általános hangerejét. Az eredményeket összevetették a brit slágerlistákkal, és figyelembe vették, hogy a vizsgált szempontok alapján melyik dal mennyire lenne sikeres egy adott korszakban, ha összevetik azokat a slágerlistákon szereplő számokkal.
A végleges algoritmus hatvan százalékos pontossággal képes felbecsülni, hogy egy-egy dalból lehet-e popsláger. Ez az érték viszonylag alacsonynak tűnik, de figyelembe véve, hogy a popzene mennyire kiszámíthatatlan és vibráns, a módszer mégis hatékonynak mondható. A projektnek külön honlapot is készítettek, ahol a slágerek várható sikerére vonatkozó becsléseket is közzétették.
Dr. de Bie megjegyezte, hogy mivel a tömegek ízlése idővel változik, a számítás módszertanát is ehhez kell majd igazítani, ha javítani szeretnének a becslés pontosságán. A jelenleg használt képlet például kevésbé bizonyult hatékonynak, amikor az 1980-as évek slágereit vizsgálták vele, de a kilencvenes évek és az elmúlt évtized legnépszerűbb számait viszonylag nagy pontossággal tudták meghatározni vele.
A kutatók szerint ennek az az oka, hogy a hetvenes évek vége és a nyolcvanas évek eleje viszonylag kreatív időszak volt a popzene történetében, ahol több teret kapott az innováció, ez pedig megnehezíti az előre megadott preferenciák alapján történő becslést. A kilencvenes években, illetve a múlt évtizedben viszont egyenletesebb és kiszámtíhatóbb volt a popzene, ezért a módszertant jobban lehetett alkalmazni a korszak slágereire.
Halálpontos becslés természetesen nincs: a képlet például a Guns N' Roses November Rain-jét a nem várt slágerek csoportjába sorolta, akárcsak a Fleetwood Mac Albatross-át. Arra viszont ráhibázott, hogy a Just Dance (Lady Gaga), illetve a Get Ready For This (2 Unlimited) átütő sikerek lesznek.
A slágerek elemzése során arra is fény derült, hogy a nyolcvanas években sokkal több lassú, balladaszerű dal is slágerré válhatott, mint manapság, vagy éppen a kilencvenes években. A pop dallamvilága ekkoriban jóval egyszerűbb is volt, mint a többi zenei stílusé. Azt is változásként könyvelhetjük el, hogy a zene egyra hangosabb lesz: a tömegek igénye egyre nagyobbnak mutatkozik a zajos slágerek iránt.
A Sheffieldi Egyetem kutatásai bebizonyították, hogy a megfelelő mértékben szőrös végtagokon nehezebb dolga van az emberi vérrel táplálkozó ágyi poloskának. A kísérletben 29 bátor önkéntes vett részt, az eredmények szerint a vérszívó rovarok jóval könnyebben csípték meg a leborotvált karú embereket, mint azokat, akiknek szőrzetét érintetlenül hagyták.
A Biology Letters szakfolyóiratban is közölt tanulmány szerint a végtagokon megtalálható szőrök különböző típusainak mind megvan a maga szerepe. A hosszabb, vastagabb, sötétebb, szaknyelven terminalnak nevezett szálak a mozgásban és a szúrás megfelelő helyének kiválasztásában akadályozzák az ágyi poloskákat, a rövid, vékony, alig látható vellus szőrszálak pedig érzékenységükkel figyelmeztetik az áldozatot arra, hogy nem kívánatos látogató mászkál a testén.
A vizsgálatokból az is kiderült, hogy sem a teljesen kopasz bőrfelület, sem a túlságosan bozontos szőrzet nem előnyös, hiszen az utóbbit alkotó vastag fekete szőrszálak között könnyedén elbújhatnak a rovarok. A vizsgálathoz használt ágyi poloska itthon is ismert élősködő. Ha szúnyogmentes időszakban reggelre a kéz- vagy lábfejünkön szúnyogcsípésre emlékeztető, fájdalmas foltot találunk, kezdhetünk gyanakodni, hogy az évente akár 4000 petét is lerakó, nappal hasadékokban, sötét, huzat- és zajmentes helyeken meghúzódó, 5-7 miliméteres, vörösesbarna Cimex lectularius a bűnös.
A kísérlet meglepőnek nem nevezhető végeredménye a kutatók szerint fontos annak kutatásában, hogy vajon miért az ember az egyetlen emlős, ami fejlődése során úgy szabadult meg a bundájától, hogy a stratégiailag fontos helyeken azért megtartott egy jóval finomabb szálakból álló szőrréteget.
Egyes tudósok szerint a bunda ruházatra cserélésével az ember nagyban csökkentette az élősködők által okozott veszélyt, de Mark Pagel, a readingi egyetem evolúciós biológiával foglalkozó professzora szerint a vérszívó élősködők a mai napig komoly fenyegetést jelentenek, és az embert borító szőrzet fejlődése is ennek az evolúciós kihívásnak megfelelően alakult. Szerinte a vékony, 30 mikrométer átmérőjű vellus szőrszálak szerepe kizárólag a mozgás érzékelésére korlátozódik, így annak ellenére válnak a szervezet riasztórendszerének nagyon fontos elemévé, hogy hőszigetelés szempontjából semmit sem érnek.
Dr. Lorenzo Stafford, a Portsmouth Egyetem pszichológusa a Food Quality and Preference című folyóiratban publikálta legújabb kutatásának eredményeit. A tanulmányból kiderül, hogy az emberek édesebbnek érzik az alkoholtartalmú italok ízét, ha zajos környezetben fogyasztják azokat. Az emberek előnyösebbnek érzik az édes ízeket; Stafford szerint ez lehet a magyarázata annak, hogy miért fogy több alkohol a zajos szórakozóhelyeken.
Stafford kísérletében az alanyoknak értékelniük kellett a felkínált italválasztékot a szeszek édessége, keserűsége és erőssége alapján. Eközben több fokozatú figyelemeltereléssel kísérleteztek, aminek a mértékét egytől négyig terjedő skálán határozták meg. Az első fázisban nyugodt környezetben vizsgálták a fogyasztókat, a negyedikben viszont dübörgő zene és egy szimultán bömbölő hírcsatorna próbálta összezavarni őket. A kísérlet meglepő eredményt hozott: a kakofón zajok kevésbé zavarták össze az önkéntesek ízlelőérzékét, mint a hangos klubzene.
Stafford szerint ez érdekes felfedezés, bár számított a végeredményre. Az ízlelést jóval kevésbé zavarja össze a nyers hangzavar, de a hangos, ritmikus zene komoly mértékben képes befolyásolni a koncentrációt. Ennek ismerete azért fontos, mert bár az emberek számítanak rá, hogy egy szórakozóhelyen többet fognak inni, a hangos zene összezavarhatja az értékítéletüket, és emiatt nem tudhatják pontosan, hogy mennyivel ittak többet a kelleténél.
A Brit tudósok rovat kommentjeiben leggyakrabban felmerülő, és valóban jogos kérdés, hogy ugyan ki fizet az első látásra (néha másodikra és sokadikra is) vicces és kevés értelemmel bíró tudományos kutatásokért. A Los Angeles Times most lerántotta erről a titokról a leplet, a válasz persze nem meglepő: az adófizetők.
A lap összeállításában az amerikai egészségügyi minisztérium kutatóintézetei, a National Institutes of Health, illetve a National Center for Complementary and Alternative Medicine állami (pontosabban szövetségi) pénzből finanszírozott kutatásaiból válogat. Mivel Amerikában az állami intézmények költségvetései nyilvánosak (legalábbis sokkal átlátszóbbak, mint Magyarországon), az egyes projektek büdzséit is sikerült megszerezniük.
A két legérdekesebb, és összesen több mint egymillió dollárt felemésztő kutatás témái az aromaterápia, illetve az imádság állítólagos gyógyító hatásai voltak. Az első, 374 ezer dollárba kerülő vizsgálat kiderítette, hogy a citrom és levendula illata gyakorlatilag semmit nem javít a szervezet sebeket gyógyító, önregeneráló képességén. Az imádságos kísérlet 666 ezer dollárt vitt el, és azt vizsgálták benne, hogy a távoli ima képes-e meggyógyítani AIDS-es betegeket (a placebohatás és önszuggeszció kiküszöbölése végett a betegek nem tudták, hogy imádkoznak a felgyógyulásukért). A lehangoló válasz: egyértelmű nem.
A további kutatások közül említésre érdemes még a kávés beöntés állítólagos hasnyálmirigyrák-gyógyító hatásának ellenőrzése (nincs ilyen hatása, 406 ezer dollár), illetve annak alátámasztása, hogy a rákos betegek jobban érzik magukat a rendszeres masszázstól (tényleg jobban érzik magukat, 1,25 millió dollár).
A NCCAM érdeklődésének középpontjában jelenleg a jóga, az akupunktúra, különféle távol-keleti masszázstechnikák és csí-kezelések állnak, azoknak is a fájdalomcsillapító hatásai. A 2011-es pénzügyi évben 33 millió dollárt szánnak ilyen jellegű kutatásokra, annak ellenére, hogy számos, egymástól független kísérlet bizonyította már, hogy ezek nem hatékonyabbak a fájdalom ellen, mint a placebo.
Amerikai kutatók szerint a Borneó szigetén élő orángutánok étkezési szokásainak – köztük a bizonyos időközönként jelentkező túlevésnek – a vizsgálata segíthet megérteni az emberi elhízás és a táplálkozási rendellenességek okait.
„Az orángutánok rendkívül érdekes mintaként szolgálnak az emberi elhízás tanulmányozására, mivel ez az egyetlen majomfaj, és valószínűleg az egyetlen nem emberi főemlős a vadonban, amely képes zsírt elraktározni" – mondta Erin Vogel, a New Jersey állambeli Rutgers Egyetem evolúciós antropológiával foglalkozó szakembere.
A Biology Letters című folyóiratban megjelent tanulmány készítésekor Vogel és kollégái a borneói orángutánok öt év alatt begyűjtött vizeletmintáit elemezték. A szakember szerint a Borneó szigetéhez hasonló, kihívásokkal teli környezetben élő orángutánok képesek hasznot húzni a gyümölcsben gazdag időszakokból, amikor a fák gyümölcshozamának 80 százaléka elérhető válik a számukra. Ilyenkor csak esznek, esznek és persze jól elhíznak. Aztán jönnek a gyümölcsben szegény periódusok, amelyek akár nyolc évig is elhúzódhatnak. Ahogy a táplálékforrás egyre szűkösebbé válik, az orángutánok elkezdik beiktatni az étrendjükbe a fakérget és a leveleket is a túlélés érdekében. Ezen időszak során a kutatócsoport változást észlelt az emlősök vizeletében is.
Először a zsíranyagcsere melléktermékeként jelentkező ketont fedezték fel az ínséges időszakból származó mintákban. „Ezt azt mutatja, hogy elkezdték elégetni a zsírt az energianyerés érdekében" – fogalmazott a kutató. Később a nitrogén izotópok szintje is megemelkedett a vizeletben, amely az izomsejtek leépülését jelzi, ez szintén fehérje és energia nyerést szolgál. „Muszáj energiát nyerniük valahonnan, ezért elkezdik felemészteni a saját testszöveteiket. Ugyanez a folyamat figyelhető meg a rendkívül elszegényedett emberek, vagy az anorexiától szenvedők esetében is" – mondta Vogel, aki szerint a tanulmány megmutatja, hogy az orángutánok miként képesek hasznot húzni a zsírraktározási képességükből a túlélésük érdekében.
Mint hozzátette: „Nekünk, embereknek is megvan ugyanez a lenyűgöző képességünk, habár manapság a legtöbben már azt kívánják, bárcsak ne lenne". Az orángutánok a veszélyeztetett fajok közé tartoznak. Ma már mindössze 50 ezer példányuk él Borneón és 7300 Szumátra szigetén: a világ két olyan pontján, ahol ezek az emlősök még vadon élnek.
A tudósok sokáig úgy vélték, hogy a nagytestű madarak erekcióját a pénisz vérerei teszik lehetővé, hasonlóan az emlősökhöz vagy a hüllőkhöz. A Yale Egyetem kutatói viszont megállapították, hogy a laposmellű futómadarak - például a struccok vagy az emuk - merevedése nem a vérereknek, hanem a nyirokmirigyeknek köszönhető. A kísérletet végző tudósok a Journal of Zoology című folyóiratban publikálták a tanulmányt.
A maradak elsődleges szaporító szerve általában a kloáka. Ezen a testnyíláson át távozik a széklet és a vizelet, de egyes fajoknál - például a libánál, a kacsánál, a flamingónál vagy a hattyúnál - péniszként is funkcionál. Az említett madaraknál ez a testrész nem képes a merevedésre: a hím a nőstényére szorítja a kloákáját, így biztosítva a sperma áramlását. A laposmellű futómadaraknál, mint a kivinél, a struccnál vagy az emunál azonban megfigyelhető a merevedés.
A XIX. századi kutatók úgy vélték, hogy ezeknek a madaraknak is az emberéhez hasonló, vérbő erekciója van. Azonban Dr. Patricia Brennan, a szóban forgó tanulmány társszerzője alapos vizsgálatnak vetett alá egy hím struccot és három hím emut, hogy ellenőrizze az állítás helyességét. A vizsgálat során kiderült, hogy a struccok hímvesszőjét a sűrű kollagén mátrix különbözteti meg az emuétól és a nanduétól. A strucc péniszét vérerek szövik át, de ettől csak rózsaszínnek tűnik, a merevedésért nem ez, hanem a nyirokmirigyek váladékai felelnek.
A madarak és a hüllők között több evolúciós párhuzam is megfigyelhető, de a hüllőknek az emlősökhöz hasonló, vérerekkel átszőtt péniszük van; a hüllők merevedéséért tehát nem a nyirokmirigyek a felelősek. A nyirokmirigyek sajátossága, hogy bár villámgyors erekciót garantálnak, nem képesek olyan sokáig fenntartani a merevedéshez szükséges nyomást, mint a vérerek. Tim Birkhead, a Sheffield-i Egyetem ornitológusa szerint a nanduk és a struccok esetében a pénisz körüli izmok teszik lehetővé, hogy ennek ellenére is képesek legyenek fenntartani az erekciót.
Az In Stitches talán legérdekesebb fejezete, amikor Youn azt taglalja, hogy a mellműtéten átesett dohányosok milyen komoly kockázatoknak teszik ki magukat. A mellműtét után elszívott cigaretták akár a mellbimbó elfeketedéséhez, vagy leeséséhez is vezethetnek – ez első hallásra vicces álhírnek tűnhet, de Youn maga is látott hasonló eseteket. Beszámolója szerint ő maga valósággal összeomlik, amikor mellműtét előtt vagy után dohányzó pácienseket lát; őket figyelmeztetni szokta, hogy hagyják abba a cigarettázást, de sokan fittyet hánynak erre.
A cigarettában található nikotin és a szén-monoxid akadályozza a vér szabad áramlását, a mellbimbó elfeketedése pedig a vénás vér felgyülemlésének köszönhető. A vénás vér nem szállít oxigént, mérgező anyagokat viszont igen; emiatt az ezzel elborított testrészek oxigénellátása megszűnik. A toxikus hatásból eredően idővel fellép a nekrózis, ami a sejtek elhalásához vezet. Youn elmondása szerint az eset a korai stádiumban még kezelhető: az érintett testrészre piócákat kell telepíteni, amik kiszívják a vénás vért, és tiszta, oxigént szállító vér juthat a szövetekhez.
Youn könyvéből kiderül, hogy nem csak mellműtétek során léphetnek fel súlyos szövődmények. Egy hasplasztikai beavatkozást követően egy dohányzó páciens olyan fertőzést kapott, ami egy három hónapig gyógyuló nyílt sebet eredményezett a hasán. Az is előfordult, hogy Youn utólag figyelmeztette a betegeket a dohányzással járó mellékhatásokra.
A páciensek ilyenkor többnyire felháborodnak, sokan ugyanis fontosabbnak tartják a dohányzást, mint a sebészi beavatkozást. Egy nő például megjegyezte, hogy ha a kockázatokról időben értesül, soha nem vállalkozott volna a műtétre.
Az Ohiói Egyetem kutatói arra jutottak, hogy naponta átlagosan csupán 19-szer jut egy férfi eszébe a szex, nem pedig 7 másodpercenként, azaz összesen mintegy 8 ezerszer. Ez utóbbi egy, a köztudatban megragadt adat, amelyet, úgy tűnik, az amerikai kutatóknak sikerült a megcáfolniuk.
A 7 másodperc egyébként minden valószínűség szerint csupán városi legenda: míg ennek az állításnak pontos forrását nem lehet megtalálni, az Ohiói kutatócsoport friss kutatásán kívül is rengeteg olyan tanulmány akad, amely jóval kisebb gyakoriságot állapított meg.
A kutatók 160 nőt és 120 férfit kérdeztek meg a 18-25 éves korcsoportból. A részvevőket véletlenszerűen három csoportra osztották. A legnépesebb, 160 fős csoportnak azt kellett pontosan feljegyeznie, hogy hányszor jutott eszébe a szex, 60 alanynak az evés, a fennmaradó 60-nak pedig az alvás gondolati önfigyelése maradt.
A kapott eredmény szerint a nők naponta átlagosan csak 11-szer gondolnak testi szerelemre. A férfiakat az ételek csaknem annyira foglalkoztatják, mint a szex: naponta 18-szor gondolnak evésre. Az alvás 11-szer fordul meg fejükben. Nőkben az evés gondolata 15-ször, az alvásé átlagosan 8 és félszer merül fel.
Mindkét nem esetében igen nagy a szórás: a férfiaknál a szexet tekintve 1 és 388 között alakul a szám. Nőknél szintén egy volt a minimum, de csak 140 a maximum – írja Daily Telegraph.
Az Addiction folyóiratban megjelent tanulmány arról számol be, hogy 16 százalékkal is megnőhet azon bárok környékén az erőszakos bűncselekmények száma, amelyek tovább tartanak nyitva. Ingeborg Rossow professzor elmondta, hogy a Norvégiában végzett kísérlet eredménye egybevág a világ más részein készített felmérésekkel. A tanulság: az erőszakra való hajlam a nyitvatartási idővel egyenes arányban nő.
A tanulmányban arról olvashatunk, hogy tizennyolc norvégiai várost vizsgáltak meg, ahol a nyitvatartási idő egy órával rövidebb vagy hosszabb volt az addig megszokottnál. A kísérlet időtartama 2000-től 2010-ig tartott. A kutatók azt vizsgálták, hogy az erőszakos bűncselekmények száma miként alakul a városközpontban, illetve hétvégeken. Hogy meglegyen a szükséges kontroll, azt is figyelembe vették, hogy ugyanebben az időben a városon kívül - ahol a nyitvatartási idő változatlan maradt - miként változik a bűncselekmények száma.
Thor Norstörm, a tanulmány társszerzője a kocsmák nyitvatartási idejének csökkentését sürgeti. Szerinte a kutatás rávilágít, hogy az alkohollal összefüggésbe hozható erőszakos cselekmények száma egyenes arányban áll a kocsmák nyitvatartási idejével, így szükségszerű ennek a csökkentése. Érdemes azonban megjegyezni, hogy a "sokáig" nyitva tartó norvég kocsmák hajnali egy és három óra között - tehát a világátlaghoz képest viszonylag konszolidált időpontban - zárnak be.
A javaslat egy évvel azután látott napvilágot, hogy a norvég kormány javaslatot tett a nyitvatartási időpont korlátozására, amitől az erőszakos, illetve a közrendet megzavaró cselekmények számának csökkenését várták. A rendőrség támogatta az indítványt, ugyanakkor a jobboldali pártok és az alkohol-értékesítésben érdekeltek tiltakoztak ellene; szerintük a nyitvatartási idő korlátozása nem csökkentené a randalírozás mértékét.
Korábban nem sokan vitatták volna, hogy a vízfogyasztás képes megvédeni az emberi szervezetet a kiszáradástól. Múlt hét végén azonban az Európai Unió pontot tett egy hároméves intézkedéssorozat végére, amely ezt a kérdést vizsgálta. A végső verdikt: az Egyesült Királyságban decembertől kétéves börtönbüntetéssel sújthatják azokat a palackozottvíz-gyártókat, aki vizük hidratáló hatását hangsúlyozzák.
A döntés tudományos alapismeretek és némi józan ész birtokában megkérdőjelezhető, így nem csoda, hogy sokan felháborodtak rajta. Roger Helmer, az Európai Parlament konzervatív szárnyának képviselője szerint a döntés maga a nagybetűs ostobaság.
„Az euró egyre kockázatosabb valuta, az unió a széthullás határán áll, erre mi történik: túlfizetett hivatalnokok aggodalmaskodnak a víz nyilvánvaló tulajdonságai miatt, és megvonják tőlünk a jogot, hogy kimondhassuk azt, ami nyilvánvalóan igaz” – közölte Helmer, majd hozzátette: ez az epizód a nagy európai projekt ostobaságának nyilvánvaló bizonyítéka.
A National Health Service szóvivője ugyancsak megkérdőjelezte a törvény mögött meghúzódó ésszerűséget. „A víz természetesen hidratál. Noha támogatjuk az EU-t abban, hogy megelőzze a termékekkel kapcsolatos hamis állításokat, mindenképpen ragaszkodnunk kell a józansághoz is” – fogalmazott
Az élelmiszergyártók marketingtanácsadóiként tevékenykedő dr. Andreas Hahn és dr. Moritz Hagenmeyer kérdéssel fordult az Európai Bizottsághoz. Hahn és Hagenmeyer az ivóvíz csomagolásán az alábbi feliratot szerették volna feltüntetni: „A jelentős mennyiségű víz rendszeres fogyasztása képes csökkenteni a kiszáradás kockázatát, és megelőzi a teljesítménycsökkenést is.”
Az élelmiszer-biztonságért felelős EFSA azonban elutasította a kérelmet. A konszenzus egy pármai rendezvényen született meg, ahol 21 tudós egyeztetését követően kimondták, hogy a test víztartalmának csökkenése a kiszáradás szimptómája, és ezt az állapotot a vízivás nem tudja szabályozni. Az EFSA kutatásának eredménye időközben uniós direktívává vált.
Többen az (ugyancsak uniós direktívaként elfogadott) optimális uborka- és banángörbülési ívre vonatkozó szabályozást emlegették az új törvény kapcsán. A nemzetközi közröhejt kiváltó törvényjavaslatot 2008-ban elvetették, így nem zárható ki, hogy a vízre vonatkozó szabályozás is erre a sorsra jut.
Brian Ratcliffe, a Nutrition Society szóvivője szerint a törvény azonban csupán arra szolgál, hogy megállapítsa: a kiszáradás klinikai fogalom, és ivóvíz fogyasztása nélkül is elkerülhető. Ratcliffe megjegyezte, hogy az EU csupán annyit állít, hogy a vízivás nem csökkenti a dehidráció. kockázatát. A szóban forgó felirat viszont azt a tévképzetet is ébreszthette volna a fogyasztóban, hogy kizárólag a palackozott víz előzné meg a kiszáradást.
A járásunkból ki lehet találni, hogy éppen mit érzünk, vagy akár azt is, hogy igazat mondunk-e. Minderre apró, alig észrevehető mozgásbeli különbségelkből következtettek a brit Swansea Egyetem kutatói. Ugyanezekből a jelekből még a tünetek megjelenése előtt meg lehet állapítani azt is, hogy valaki beteg lesz-e. A kutatást a hangulat- és hazugságmérésről még nem publikálták – írja a Telegraph.
A eredményeket egy Daily Diary nevű műszer továbbfejlesztett verziója adta, amely a csípőn vagy a bokán hordva képes másodpercenkét akár száz mozdulatot is rögzíteni. A műszert Rory Wilson, a Swansea Egyetem professzora fejlesztette ki, és korábban számos állat viselkedésének tanulmányozására felhasználták már az eredetileg pingvinekhez kifejlesztett műszert.
Az eddigi hazugságvizsgálók a szívverés változásaira, az izzadásra, az agyműködésre vagy sztesszhormonok szintjére alapoztak, ezzel szemben a Daily Diary gyorsulásmérőket használ, és övként vagy óraként hordva lehet vele mérni, hogyan mozog valaki járás közben. Wilsonék a kísérleti alanyokkal hangulatbefolyásoló videókat nézettek, illetve arra kérték őket, hogy hazudjanak, majd párosították az alanyok érzelmeit a mozdulatokkal.
„Amikor valaki boldog, akkor a lépései rugalmasabbak, ha dühös, akkor hajlamos erősebben dobbantani a lábával, aki pedig szomorú, az ejtett válakkal jár. Mi az ilyen jellemzőket keressük, csak sokkal kisebb, mikromozdulatok formájában" - magyarázta Rory Wilson. „A legmagasabb szintű fizikát használjuk, hogy a legpontosabban mérhessük a testtartás különbségeit." A kutató szerint a mozgásunkkal rengeteget árulunk el magunkról anélkül, hogy észrevennénk, és a rendőrségnek is hasznos lenne, ha alkalmazák a módszerüket.
Rory Wilson szerint a szerkezet akár az orvosoknak is nagy segítség lehet a betegségek megelőzésében. A műszerrel elárulná, hogyan alszik a beteg, és hogy vajon tényleg rendszeresen beszedik-e a felírt gyógyszereket. A jövőben azt szeretnék kutatni, hogy az epilepsziás betegek rohamait, vagy az influenza elkapását meg lehet-e jósolni a mozdulatainkból.
Brazíliában elkészült az olyan első tudományos vizsgálat eredményeit összegző tanulmány, ami az állatokkal való fajtalankodás és a péniszrák közötti összefüggéseket vizsgálja. Stenio de Cassio Zequi, Sao Paolo-i urológusprofesszor egy 492 fős, Brazília vidéki részeiről származó, 18 és 80 év közötti férfiakból álló mintán végezte vizsgálatait, közülük 118-at diagnosztizáltak péniszrákkal.
A Journal of Sexual Medicine című szaklapban megjelent tanulmány szerint a rákos férfiaknál 45 százalék volt azoknak az aránya, akiknek volt szexuális kapcsolata állattal, míg az egészségeseknél ez az arány csak 32 százalék volt. A Medical Expressben megjelent összefoglaló a kutatásról nem tér ki arra, hogy ezek a számok mennyire tekinthetők reprezentatívnak Brazília vidéki férfilakosságára nézve. A zoofíliát bevalló férfiak 59 százaléka legalább egy éve, 21 százalékuk több mint öt éve gyakorolta ezt a szokást, volt olyan tesztalany is, aki napi rendszerességgel. Az állatok között leggyakrabban lovat, tehenet, disznót és csirkét említettek.
A kutatók az ok-okozati összefüggést abban látják, hogy az állatszex során a péniszt mikrosérülések érik (kidörzsölődés, kis méretű vágások), és ezeken keresztül az emberi szervezetre nézve mérgező anyagok, illetve az immunrendszer számára szokatlan fenyegetést jelentő mikroorganizmusok kerülnek a szervezetbe. A jelenség összefüggésben van a körülmetéléssel is, ugyanis a procedúrán átesett férfiak körében nulla közeli a péniszrákos esetek aránya.
A péniszrák (nem összekeverendő a hererákkal) Európában és Észak-Amerikában nagyon ritka, átlagosan százezer felnőtt férfiből egyet érint. Afrikában, Dél-Amerikában, és Ázsia egyes részein azonban a gyakori ráktípusok között van, az aránya a férfiaknál az összes rákos eset között eléri a tíz százalékot.
Az állatszex, zoofília vagy bestialitás ritka szexuális viselkedésforma, de ősidők óta az ember történelmének része, mítoszokban, mesékben, népdalokban rendszeresen felbukkanó motívum. Büntetőjogi megítélése a világban országról országra változik, a magyar állatvédelmi törvény csak akkor bünteti, ha az állatnak fizikai sérülést okoz, ilyenkor bántalmazásnak minősül, és maximálisan két év szabadságvesztéssel büntethető.
Einstein szerint a tudományhoz való igazán nagy hozzájárulását valaki vagy 30 éves koráig megteszi, vagy sohasem. Az Ohiói Állami Egyetem kutatói azonban úgy találták, hogy a fizikusok teljesítményének csúcspontja napjainkban már nem ilyen fiatal korban, hanem 48 évesen érkezik el.
Az elemzésben azt vizsgálták, hogy 525 fizikai, kémiai és orvosi Nobel-díjas 1901 és 2008 között hány évesen érte el a későbbiekben kitüntetést érdemlő eredményét, azt a tudományos áttörést, amelyre a díj indoklásában hivatkoztak. Ezt az életkort tekintették a kreativitás csúcsának, amely változott a vizsgált terület jellegével, de adott területen belül az idők során is.
A harmincévesnél fiatalabb korban elért nagy tudományos teljesítmény minden tudományterületen csak 1905 előtt volt jellemző. A díjazottak kétharmada ebben a kezdeti időszakban 40 éves kora előtt érte el eredményét, mintegy 20 százalékuk pedig 30 éves kora előtt. Mostanra azonban ez egyre ritkább, egyre idősebb korban érik el fontos eredményeiket a tudósok – mondta el Bruce Weinberg kutatásvezető a LiveScience portálnak.
A 2000-es éveket elérve igazán átütő eredmény szinte soha nem született a kutatók 30 éves kora előtt sem a fizikában, sem a kémiában, sem az orvostudományban. A fizikában az esetek csupán 19 százalékában született az áttörés a tudós 40 éves kora előtt, a kémiában pedig szinte senkit nem találni, aki ilyen fiatalon ért tudományos teljesítménye csúcsára.
A szakemberek úgy vélik, a kreatív kor kitolódásának egyik oka az, hogy jóval több tanulás, előképzettség szükséges ma a tudományok műveléséhez. „Manapság az átlagos életkor, amelyben a fizikusok elvégzik Nobel-díjat érő munkájukat, 48 év" – emelte ki Weinberg, akinek tanulmányát az amerikai tudományos akadémia folyóirata, a PNAS hétfőn tette közzé.
Sok matematikus a tőzsdén használja fel tehetségét, hatalmas vagyoni sikerről álmodozva. Vannak viszont olyanok is mint Scott Richard, aki az MIT-n és a Princetonon szerzett matematikusi és informatikusi diplomája, mégsem vonzza a gyors meggazdagodás. Elmondása szerinht inkább olyan problémákat szeretne megoldani, amelyek az átlagembereknek számítanak.
Ennek a nemes célnak a szellemében Richard megalkotta a világ legrosszabb, legfájdalmasabb zenei darabját. Bár nem igazán értjük, ez miért segíti elő az átlagemberek mindennapi életét, a próbálkozás mindenképpen figyelemre méltó.
A darab ősbemutatója a Miamiban rendezett TEDx konferencián volt, a zenemű különlegességét pedig a szörnyű hangzáson kívül az adja, hogy teljesen hiányoznak belőle a mintázatok, azaz nincs olyan rész, ami ismétlődne.
A matematikai kihívást is ez adja: Richard szerint a véletlenszerű dolgokat viszonylag könnyű létrehozni, ennél sokkal nehezebb olyat, amiben nincs ismétlés, legyen az egy zenei mű, vagy egy kódsor. A kutató úgy véli, az ismétlődések és felismerhető mintázatok teljes hiánya teszi alkotását a világ legrosszabb zenéjévé.
Az iskolai táblán szerencsétlenül meghúzott kréta (opcionálisan ugyanez körömmel, esetleg a tányért végigkarcoló villa) éles, fülsértő csikorgása bizonyítottan a legborzasztóbb hang a világon. Több tanulmány is foglalkozott már a témával (2006-ban Ignobel-díjat ért egy ilyen kutatás), de legtöbbünknek elég gondolatban felidézni a hangot ahhoz, hogy kirázzon a hideg.
A legfrissebb kutatást a témában egy osztrák és egy német egyetem kutatói végezték közösen, a fizika, a biológia, és a pszichológia tudományos arzenálját bevetve a titok megfejtésére, hogy vajon miért ennyire zavaró ez a hang.
Kísérletük során a tesztalanyok két csoportjának kellett az irritáló hangot hallgatniuk, miközben a vérnyomásukat, a pulzusukat, és a bőrük elektromos ellenállását figyelték műszerek. Az egyik csoport tudta, hogy mit fog hallani, míg a másik számára egy kortárs, kísérleti zenemű egyik hangszerének álcázták a csikorgást. Második menetben a hangból eltávolították a 2000 és 4000 hertz közötti frekvenciákat (ebben a tartományban mozog általában az emberi beszéd hangmagassága).
Az eredmények azt mutatták, hogy a kellemetlen hang hatásában jelentős a pszichológiai összetevő: akik tudták, mit hallanak, sokkal erősebben reagáltak a hangra, mint akik azt hitték, hogy valami nagyon modern zenével kínozzák őket. A tudat, hogy most irritáló hang fog következni, a többszörösére emelte az érzékelt fájdalmat, és a test reakciói is hevesebbek lettek. A frekvenciasáv kiszűrésével viszont jelentősen csökkentek a tünetek.
A kutatók szerint a jelenség egyik oka az, hogy az evolúció olyan alakúra formálta a belső fület, hogy az felerősítse a beszéd hangját, kiemelve azt a környezeti zajból. A tábla csikorgása viszont éppen azokon a frekvenciákon szólal meg, amelyek a belső fül akusztikáját a legjobban kihasználják, és a fájdalomküszöbig erősödve jutnak el az idegrendszerig.
A kutatók azt remélik, a pontos frekvenciákat meghatározva, és azokat háztartási gépek vagy nagy zajt generáló ipari berendezések zajából kiszűrve kellemesebb környezetet teremthetnek azok használói számára.
A Földön több ezer esetet jegyeztek fel állítólagos harmadik típusú találkozásokról, amelynek során emberek földönkívüliekkel találkoztak, sőt egyes esetekben az idegen lények – megint csak állítólag – el is raboltak egy időre egy vagy több embert. A múlt század második felében több esetet komolyan kivizsgáltak a hatóságok bevonásával. A témának gazdag irodalma és szubkultúrája van olyan prófétákkal, mint Whitley Strieber, akit az ufók análisan megszondáztak, és ez annyira megrázta őt, hogy még a 2012-es világvége körül bonyolódó regényébe is beépített análszondás önreflexiókat (kritikánk a könyvről). A jelenséget nehéz komolyan venni, nem csoda, hogy a South Park legelső része is ezeket a találkozásokat parodizálta ki.
Egy amerikai kutató azt állítja, rájött, mi állhat az űrlényes emberrablások hátterében, és ezt kísérlettel igazolta is. Michael Raduga szerint a földönkívüli élmények valójában testen kívüliek – ami nem meglepő, tekintve, hogy Raduga a Los Angeles-i Testen Kívüli Élményeket Kutató Központ munkatársa. A kutató szerint a néha proktológiai mélységekbe ereszkedő szondás horrortörténetek valójában csak nagyon élénk, valószerű álmok – írja a LiveScience.
Raduga húsz önkéntest vizsgált a kutatóközpontban. A kísérleti alanyoknak aludniuk kellett, eközben a kutató elvégeztetett velük néhány mentális gyakorlatot. Arra kérte az önkénteseket, valahányszor felébrednek éjszaka vagy félálomba kerülnek, próbáljanak arra gondolni, hogy elszakadnak a testüktől. Az alanyok egy részének így a kísérlet alatt sikerült olyan álmot látniuk, amelynek során azt tapasztalták, hogy elváltak a testüktől. Nekik újabb feladatuk volt, amikor éppen ébren vagy félálomban voltak éjszaka: elképzelni földönkívüli lényeket az otthonukban.
A kutató úgy nyilatkozott, hogy az alanyok felének sikerült legalább részlegesen testen kívüli álmot tapasztalnia – volt, akinek csak ötödszörre ment a dolog, és olyan is, akinek egyáltalán nem sikerült. A gyakorlatok hatására a húsz ember közül hét (azaz az alanyok 35 százaléka) álmodott idegen lényekről a kísérlet végére. Raduga szerint ez azt igazolja, hogy ha ilyen egyszerűen sikerült befolyásolni az önkéntesek álmait, akkor a hétköznapokban is előfordulhatnak ilyen esetek „Amikor valaki azt éli meg, hogy idegen lények elrabolják éjszaka, valójában REM fázisban álmodik, és testen kívüli élménye van” – fogalmazott a kutató. Raduga szerint ez bárkivel megtörténhet, és évente akár egymillió amerikai is tapasztalhat ilyen álmokat.
Raduga következő célja az eredmények publikálása tudományos szaklapban (amivel a témát és a sajátos kísérletet tekintve nem lesz könnyű dolga), majd további kísérleteket tervezne, hogy még jobban megerősítse: akár szondáznak, akár nem, az űrlényes emberrablás csak rossz álom lehet.
Cáfolhatatlanul bebizonyosodott a jeti létezése – jelentették be október elején a nemzetközi jetikonferencia résztvevői. Egy igazi nehézsúlyú celebet, az orosz bokszbajnok Nyikolaj Valujevet is sikerült megnyerniük az esemény népszerűsítésére, így a hír hamar bejárta a világsajtót, bár véresen komolyan senki nem vette, mivel semmilyen bizonyítékot nem mutattak a hír alátámasztására. Egyesek nem átallottak azzal tréfálkozni, hogy talán csak a hatalmas termetű, bőven két méter feletti, ijesztően szőrös bokszolót keverték össze a kutatók a legendás havasi emberrel.
Aman Tulejev, a konferenciának is helyet adó szibériai Kemerovo város polgármestere azóta egymillió rubel (hétmillió forint) jutalmat ajánlott fel annak, aki megdönthetetlen bizonyítékot mutat be a jeti létezésére. Bár a rossz nyelvek szerint az egész akció a konferenciával és a jutalommal csak egy ravasz trükk a turizmus élénkítésére, és a helyiek egy orosz Loch Nesst szeretnének faragni a városból, az első bizonyítékokat már közzétették a jetivadászok.
Egyelőre néhány fotóról van szó, amelyek a Kemerevo környéki vadonban készültek, és a jetikutatók szerint a lény fészkét, a lábnyomát, illetve általa összehordott farakásokat ábrázolnak. A jeti otthonának tartott barlangban sikerült néhány szőrszálat is találniuk, amelyeknek a DNS-vizsgálata lehet a döntő érv az erdő misztikus lakójának azonosításában.
Gernot Brähler professzor csapatának számításai szerint Görögország már 2001-ben is csalással jutott be az euróövezetbe, ezt követően pedig meghamisított adatokkal kerülte el a büntetéseket – állítja az egyetem tanulmánya.
A kutatók a hamis adathalmazok azonosítására 1938-ban kidolgozott Benford-eloszlás képletet alapul véve végezték el vizsgálataikat. A statisztikai képlet azt a törvényszerűséget modellezi, amely szerint a mindennapi gyakorlatban a számok sokkal nagyobb gyakorisággal kezdődnek kisebb számjeggyel, mint nagyobbakkal. Az 1, 2 és 3-as számjegyek sokkal nagyobb gyakorisággal szerepelnek számok legnagyobb helyiértékén, mint a többi számjegy. Az 1-es számjegy előfordulási gyakorisága a legmagasabb helyiértéken például 30 százalék, a legnagyobb az összes számjegy közül, a 9-es számjegyé pedig mindössze 4,6 százalék.
„Meghamisított számoknál a számjegyek eloszlása eltérést mutat a Benford-képlethez képest" – állítják az egyetem kutatói, ami kreatív könyvvitelre enged következtetni.
A matematikusok az összes uniós tagország 1999 és 2009 közötti adatait alapul véve végezték el számításaikat és a legnagyobb eltérést a Benford-képlettől Görögország esetében tapasztalták. Minden egyes ország esetében 156 adatot vizsgáltak meg, beleértve az adósságállományt, a beruházásokat és a költségvetési kiadásokat is.
A matematikusok egyúttal arra a meglepő megállapításra jutottak, hogy Belgium adatai alig valamivel bizonyultak jobbnak Görögországénál, ami szerintük megérne egy alaposabb vizsgálódást is.
Korábban már kisebb tanulmányok jelezték, hogy a kismértékű alkoholfogyasztás erősíti a csontsűrűséget, a mértéktelen alkoholizálás viszont a csontritkulás egyik nagy kockázati tényezője.
A Kelet-angliai Egyetem és a londoni Kings College szakemberei ezer női ikerpár étkezési szokásait és csonttörési kockázatait elemezve jutottak most ismét erre a következtetésre. A vizsgált alanyok valamennyien 55 év körüliek voltak. A szakemberek először kikérdezték a tanulmányba bevontakat étkezési és alkoholfogyasztási szokásaikról, majd csontsűrűség-mérést végeztek a test három pontján, a medencénél, a gerincnél és a combcsontnál.
Az American Journal of Clinical Nutrition szaklapban közzétett tanulmány eredményei azt mutatták, hogy a borfogyasztóknak nagyobb volt a csontsűrűségük a gerincben és a medencénél, mint a nem ivóknak, vagy azoknak, akik másfajta alkoholt fogyasztottak.
A kutatók nem találtak összefüggést az átlagnál magasabb zöldség- és gyümölcsfogyasztás és a csontsűrűség között. Ellenben kimutatták, hogy az olyan hagyományos, magas kalóriatartalmú angol ételek, mint a sült hal sült krumplival, a hússal töltött tészták, a főtt húsok, vagy a főtt bab csökkenti a csontsűrűséget.
Azt egyelőre nem tudják a szakemberek, hogy a bor hogyan képes növelni a csontsűrűségét. Korábbi tanulmányok azt sugallják, hogy a benne lévő polifenolok - amelyek a szőlő héjában találhatók -, nem pedig az alkoholtartalom bír ilyen hatással.
Egy brit plasztikai sebész szerette volna megtalálni az ideális női mell arányait, ezért elemzett száz topless modellt. Kollégáival három hónapig foglalkoztak azzal, hogy egy brit bulvárlap harmadik oldalán megjelenő modelleket tanulmányoztak. A sebész nemrég közzétette eredményeit: a tökéletes női mell matematikai modelljét.
Nem lehet figyelmen kívül hagyni a téma szubjektivitását, nem beszélve a forrásként felhasznált anyagok kétes eredetéről, ennek ellenére a matematikai modell alapján elkészített számítógépes grafikákról a legtöbb nő azt mondta, hogy tényleg ilyennek kell lennie egy tökéletes mellnek.
Bár a mellnagyobbítás már régóta a legnépszerűbb plasztikai beavatkozás, eddig még senki nem készített mérésekkel alátámasztott kutatást arról, milyen is a szemnek legkellemesebb mell. Tavaly több mint kilencezer mellnagyobbító műtétet végeztek Nagy-Brittanniában, tíz százalékkal többet, mint 2009-ben. Idén valószínűleg átlépi a tízezret a páciensek száma. Azt viszont nem lehet megbecsülni, hány műtétet rontanak el évente, leszámítva azokat az eseteket, amikor a hölgyek jogi lépéseket tesznek.
Patrick Mallucci, a kutatás vezetője azt mondja, ő havonta legalább öt elégedetlen nővel találkozik. „Minden hónapban nagyon sok időt töltök azzal, hogy helyrehozzam a mások által elrontott, egyenletlen, torz, vagy petyhüdt melleket” – fogalmazott Mallucci a Daily Mailnek.
A probléma egyik része, hogy a nők sokszor nehezen fejezik ki, mit is szeretnének pontosan. „Objektív mérésekre van szükségünk. Leonardo da Vinci szerint a harmadok és ötödök azok, amelyek legkellemesebbek az emberi szemnek” – mondta az orvos.
Mallucci elvégzett egy három hónapos vizsgálatot, hogy megállapítsa, melyek azok a faktorok, amelyek vonzóvá tesznek egy női mellet. Tanulmánya háttérmunkájáról így vall: „A Sun harminc éven keresztül minden nap egy félmeztelen lány képét tette a harmadik oldalára. Csak természetes mellű nők kerülhettek a lapba. A tény, hogy a harmadik oldal népszerűbb, mint valaha, azt jelenti, hogy a szerkesztőnő, aki kiválasztja a modelleket, valamit jól csinál. Feltettem magamnak a kérdést, mitől tetszenek az olvasóknak ezek a mellek, és van-e közös pont, ami meghatározza ezt?”
Annak ellenére, hogy a cinikusok könnyen feltételezhetik az ellenkezőjét – vagy akár azt, hogy a Sun ügyes marketingfogásáról van szó –, Mallucci azt állítja, hogy tanulmánya teljesen komoly, és tudományos méréseken alapul, nem pedig egyéni véleményén.
Az orvos számítógépes mérési eszközöket használtak, a mellpárok méretének és a arányainak lemérésére. Elemezték a mell felső és alsó „féltekéjének" arányát, valamint a mellbimbó tengelye és a mell Egyenlítője által bezárt szöget. A tanulmány megmutatta, hogy a mellbimbó-meridián – a mellbimbóból húzott vizszíntes vonal – úgy választja ketté az ideális mellet, hogy felette a mell 45 százaléka, alatta pedig 55 százaléka található. A modelleknél a legtöbb esetben a felső rész egyenes vagy homorú volt, a mellbimbó felfelé meredt, körülbelül 20 fokos szöget bezárva a meridiánnal. A mellek minden esetben a feszesen domborúak voltak alul, egy gusztusos ív mentén.
A kutatás második részeként a sebész plasztikai műtéten átesett nők műtét előtti és utáni képeit elemezte. Úgy találta, ha a mellek eltérnek a harmadik oldal lányai által ihletett formától, akkor kevésbé vonzóak, és ez független a mellek méretétől.
A kutatás folytatásaként Mallucci megalkotná a precíz orrarányokat is, sablont adva az ideális orr alakjának és méretének, ami térképként lesz használható az orrplasztikában.