Index Vakbarát Hírportál

Jöhet a kokainfüggőség elleni vakcina

2012. június 18., hétfő 11:56

A Society of Nuclear Medicine nevű nemzetközi egészségügyi szervezet éves gyűlésén, Floridában ismertette a New York-i Weill Cornell Medical College kutatócsapata azt a tudományos áttörést, amit a drogfüggőség kezelésében értek el. A csoport a kokainfüggéstől szabadított meg a kísérleti egereket, majd majmokat is, és a megoldásuk készen áll arra hogy embereken is kipróbálják.

Az amerikai genetikusok módszere azon alapul, hogy magát az immunrendszert tanítják meg arra, hogy fenyegetésként ismerje fel a drogot, és a hatását semlegesítő antitesteket termeljen. A kokain hatóanyagához hasonló molekulát csatoltak a közönséges náthát okozó vírushoz, majd ezt juttatták a kísérleti állatok szervezetébe. Ennek következtében az immunrendszer válaszreakcióként olyan antitesteket termelt, amelyek megakadályozták, hogy a kokain a vérből az agyba jusson, és ott a dopamin átviteléért felelős neuronokhoz kötődve kifejtse a hatását. Ezt az állatok viselkedése, és az agyi szkennek is megerősítették.

A kutatók szerint minden jel arra mutat, hogy az emberi tesztalanyoknál is hasonlóképpen fog működni a megoldás, és a vakcina immúnissá teszi majd a beoltott embereket a kokain agyat felpörgető hatására, és ezzel párhuzamosan a függőség kialakulására is. A drog vérkeringésre, szívre, tüdőre gyakorolt hatásaitól azonban egyelőre nem sikerült megszabadulni.

Rovatok