Index Vakbarát Hírportál

Csökken a gyermekhalandóság a világban

2012. szeptember 13., csütörtök 10:06

Világszerte csaknem a felére csökkent a gyermekhalandóság 1990 óta az ENSZ Gyermekalapja, a UNICEF szerint; míg 22 éve még több mint 12 millió öt év alatti gyermek halt meg, addig 2011-ben 6,9 millió. A UNICEF szerdán, New Yorkban ismertetett jelentéséből kiderült: 1990-ben ezer élveszületésre 87 haláleset jutott, tavaly viszont már alig 51, ami 41 százalékos csökkenést jelent. Az előrelépés ellenére az ENSZ által meghirdetett millenniumi célokban az szerepel, hogy a gyermekhalandóságot 2015-ig kétharmadával kell visszaszorítani.

A kedvező adatok mögött egyenlőtlenségek mutatkoznak: a legnagyobb kockázatok a legszegényebb és a legfiatalabb gyerekeket érintik. Az öt év alattiaknál a halál leggyakoribb okai a terhesség alatti komplikációk és a születés. A halálesetek 40 százalékát a születéstől számított első 28 napban észlelték, 2011-ben csaknem hárommillió újszülött nem érte túl az első négy hetet.

A fekete-afrikai és dél-ázsiai országokban különösen nagy annak a kockázata, hogy a gyerekek elkerülhető vagy kezelhető betegségekben halnak meg. A legmagasabb a gyermekhalandóság Sierra Leonéban, ahol tavalyi adatok szerint ezer élveszületésre számolva 185 gyerek nem éli meg az ötödik születésnapját. Összehasonlításképpen: a világ egyik legfejlettebb országában, Németországban ez a szám három.

2011-ben öt országra koncentrálódott az öt évnél fiatalabb gyerekek halálozásának többsége: Indiára (24 százalék), Nigériára (11 százalék), a Kongói Demokratikus Köztársaságra (7 százalék), Pakisztánra (5 százalék) és Kínára (4 százalék). Több ország is látványos javulást ért el: Laoszban 72, Kelet-Timorban 70, Libériában 68, Bangladesben pedig 67 százalékkal szorult vissza a gyermekhalandóság 1990 és 2011 között. A halálesetek kétharmadát tüdőgyulladás, hasmenés vagy a malária okozza.

Az UNICEF számításai szerint naponta 19 ezer öt év alatti gyerek hal meg a világon, ez 14 ezerrel kevesebb az 1990-ben tapasztaltnál. Az ENSZ Gyermekalapja elsősorban az oltási kampányoknak, a javuló higiéniának és ivóvíz-ellátásnak, illetve olyan óvintézkedéseknek, mint a maláriát terjesztő szúnyogok ellen védő moszkitóhálónak tulajdonítja az előrelépést.

Rovatok