Index Vakbarát Hírportál

Lezajlott az első HIV-vakcina tesztje

2012. november 7., szerda 16:38

Kanadai kutatók megállapították, hogy az első és eddig egyetlen, megelőzésre szolgáló HIV-vakcina humán klinikai tesztjén nem léptek föl káros mellékhatások, így a vakcina használatát biztonságosnak minősítették.

A SAV001-H jelű vakcinát a kanadai Nyugat-ontariói Egyetem munkatársai fejlesztették ki a Sumagen Canada elnevezésű cég támogatásával. A SAV001-H az egyetlen fejlesztés alatt álló HIV-vakcina Kanadában, és világszerte is csupán pár helyen zajlanak ilyen kísérletek. A kutatók azt remélik, hogy a mostani eredményeket követően a klinikai próbák záró szakasza is sikeres lesz, aminek alapján kereskedelmi forgalomba kerülhet az első HIV-vakcina.

A vakcina első humán klinikai próbáit márciusban kezdték meg, miután az Egyesült Államok gyógyszerügyi hatósága, az FDA megadta rá az engedélyt. A klinikai próbába 18 és 50 év közötti HIV-fertőzött férfiakat és nőket vontak be, akiket véletlenszerűen osztottak be két kezelési csoportba.

A teszt eredményei szerint a SAV001-H vakcina befecskendezése után nem jelentkeztek káros mellékhatások a résztvevőknél, miközben az eddigi, köztes adatok szerint egyes páciensek vérében jelentősen megnövekedett a HIV-1 antitestek termelődése. Az eredmények alapján a kutatók biztonságosnak vélik a vakcinát, és alkalmasnak tartják arra, hogy a humán klinikai próbák következő szakaszát megkezdjék vele.

Rovatok