Index Vakbarát Hírportál

A gyerekeket is fenyegeti az agyvérzés

2014. április 1., kedd 10:27

A csecsemő- és gyermekkori stroke rendkívül ritkának gondolt betegség, így mostanáig nem volt róla pontos kezelési útmutató. Az Amerikai Szív és Stroke Szövetség most először állított össze egy ezzel foglalkozó dokumentumot – írja a Webbeteg.hu

Több tanulmány szerint a gyerekkori stroke, noha még nem közismert, sokkal gyakoribb, mint eddig gondolták. A betegséget ritkán diagnosztizálják, de a korszerű vizsgálati eszközök segítségével kiderült, hogy évente 100 000 gyerekből tíznek van esélye, hogy stroke-ot kap.

A stroke gyermekkorban jellemzően vérzéses, jóval kisebb arányban érelzáródásos (isémiás) eredetű, mint felnőtteknél.

Az első év a legveszélyesebb

A gyermekkori stroke-os esetek 50 százalékánál még az esemény bekövetkezte előtt felismerhető 1-2 rizikófaktor. Az első életév a legveszélyeztetettebb a betegség kialakulásának szempontjából, ebből is az első két hónap a legkritikusabb. Minden 4000 élveszületésre jut egy újszülöttkori stroke, majd a betegség kialakulásának kockázata a gyermekkor előrehaladtával csökken.

Akárcsak felnőttkorban, a korai diagnosztizálásnak és kezelésnek fontos szerepe van az agykárosodás, halál, vagy mozgáskárosodás megelőzésében. Az ajánlott rehabilitációs és kezelési módszerek azonban az életkor függvényében különböznek.

Mivel a felnőttkori stroke mintegy 80-85 százaléka  vérellátási hiány (isémiás) eredetű, általában t-PA tartalmú gyógyszerekkel kezelik. A gyermekkori stroke ellen ez többnyire hatástalan, mert azoknak csak 55 százaléka isémiás, a többi vérzéses eredetű.

Mik a gyermekkori stroke fő okai?

A felnőttkori stroke kialakulásának fő okai az arterioszklerózis (az artériák elmeszesedése), a magas koleszterinszint, a magas vérnyomás, a gyermekeknél főleg szívbetegség és sarlósejtes vérszegénység okozza.

A fő rizikófaktorok:

Attól is nő a gyermekkori stroke kockázata, ha a terhesség alatt

Mit tehetünk a stroke megelőzéséért?

Gyerekek esetében nem nagyon beszélhetünk megelőzésről, mert náluk gyakran maga a stroke egy bizonyos betegség első jele. Itt a megelőzés csak egy újabb stroke kialakulásának elkerülésére vonatkozik.

Ami fontos lehet:

Mivel ez az első ilyen jellegű útmutató, még további kutatások szükségesek mind a diagnosztizálás, mind a kezelést illetően.

Rovatok