Index Vakbarát Hírportál

Egyetlen nem beoltott gyerek okozott kanyarójárványt

2014. június 24., kedd 15:10

Pediatrics című orvosi szaklapban megjelent tanulmány szerint a 2011-es amerikai kanyarójárványt egyetlen, nem beoltott minnesotai gyerek okozta, aki kenyai látogatásán szedte össze a vírust.

A harminc hónapos gyerek az USA-ban született, de szomáliai származású, és szomáliai emigránsok között élt Minneapolisban: náluk nagyon alacsony a beoltottság. A gyereken megjelentek a fertőzés tünetei, miután visszatértek Kenyából az USA-ba, ennek ellenére továbbadta a vírust a háztartás másik tagjának és három másik gyereknek a napköziotthonban, mielőtt diagnosztizálták volna.

A betegekkel ezután több mint háromezren érintkeztek, végül csak 21 megbetegedést jelentettek, de ez így is az elmúlt húsz év legnagyobb kanyarójárványa a területen. A tanulmány szerint a 21 fertőzöttből 16 nem volt beoltva, ebből kilencen életkoruk alapján már megkaphatták volna az oltást. Közölük hetet azért nem oltottak be, mert az oltás következményeitől féltek.

Az elmúlt évtizedben jóval kevesebben adatták be az MMR-oltást (kanyaró-rubeola-mumpsz) a az USA-ban élő szomáliai gyerekeknek. 2004-ben 91 százalékuk volt beoltva, 2010-ben már csak 54 százalékuk. A kanyaró ellen nincs 100 százalékos védettséget nyújtó megoldás, és különböző okokból nem mindenki kaphatja meg az oltást, ezért minden egyes nem beoltott a többiek egészségét veszélyezteti.

Rovatok