Gyereket szeretnénk, de a hagyományos módszerrel hiába próbálkoztunk? A hasonló cipőben járó párok többsége egy idő után eljut valamelyik meddőségi központba, és kezdetét veszi a kivizsgálás, majd a mesterséges megtermékenyítés valamilyen formája. Sokan azonban emellett (esetleg ehelyett) alternatív gyógymódokat is igénybe vesznek, diétáznak, életmódot váltanak, pszichológushoz mennek, teát isznak, gyógyvízben fürdenek. Vajon használnak ezek valamit? Utánajártunk, a fogamzókészség növelésének alternatív módszerei közül melyek hatásosak a tudomány mai állása szerint.
A test és a lélek közötti összefüggés, egymásra hatás elsőre eléggé ezoterikusnak hangzik. Ugyanakkor a modern orvostudomány egyre több olyan felfedezést tesz, amely pszichés tényezők és testi működések szoros összefüggését támasztja alá. A fogamzókészség esetében is erről van szó, azaz főként arról, hogy az élethelyzeti stressz csökkenti a fogamzókészséget, férfiakban és nőkben egyaránt. Nem kell misztikus összefüggésekre gondolni, egyszerűen arról van szó, hogy a stressz szervezetünkben neurokémiai változásokkal jár: vagyis amikor felidegesítenek, agyunkban és a testünkben hormonok és hírvivő anyagok szabadulnak fel – kortizol, adrenalin – amelyek rövid távon alkalmazkodást segítő hatásúak.
Csakhogy ha e hírvivők szintje krónikusan magas, mert hetekig-hónapokig folyamatos stressznek vagyunk kitéve, akkor hosszú távon kevésbé kívánatos változásokat is beindítanak a szervezetben. Selye János, a stressz leghíresebb, osztrák-magyar származású kutatója már 1950-ben leírta, hogy krónikus stressz hatására a rágcsálók petefészkei elsorvadnak, azaz a nemi hormonok, a szaporodóképesség és a stressz között összefüggés van. A modern tudományos eredmények is alátámasztják, hogy a stresszhatás alatt létrejövő neurokémiai változások befolyásolják a nemi hormonrendszer működését, vagyis a fogamzásban is kulcsfontosságú GnRH, prolaktin, LH és FSH hormonok szintjét. A petefészkekben mérhető, stressz hatására emelkedő kortizolszint konkrétan befolyásolja a lombikprogram sikerességét. A stressz a férfiak nemzőkészségét sem hagyja érintetlenül: hatására megváltozik az ondó összetétele és csökken a mellékhere tesztoszteron-szintje, amely kevesebb és kevésbé mozgékony spermiumokat eredményez.
És van egy rossz hírünk azoknak, akik azért aggódnak, hogy nem jön össze a baba: maga a meddőség is stresszt okoz. Főleg a nőkre jellemző, hogy ha hasztalanul próbálnak teherbe esni, az komoly élethelyzeti stresszel jár. A meddőség okozta stressz pedig visszahat a fogamzókészségre is, csökkentve azt. A meddő páciensek stressz-szintje a kezelések alatt az idő előrehaladtával emelkedik, a lombikprogramig eljutó páciensek már igen magas stressz-szintről számolnak be. A különféle felmérések szerint a meddőségi centrumokba járó nők 50-70 százalékát érinti a probléma.
Napjainkig összesen 16 tanulmány támasztja alá a stressz-szint és a mesterséges megtermékenyítés sikeressége közötti összefüggést. Az egyikben például a kutatók 151 nőt vizsgáltak lombikprogramjuk kezdetekor, és végigkövették kezelésüket és terhességüket is. Az eredmények szerint a lombikciklus előtti pszichés állapot sokféleképpen befolyásolta a sikerességet: a stressz összefüggött a később leszívható petesejtek számával, a megtermékenyült petesejtek számával, a teherbeesés esélyével, az élveszülés esélyével, és még a születendő baba születési súlyával is (minél alacsonyabb volt a kezdeti stressz, annál jobbak voltak ezek a mutatók).
Mit lehet mindezzel kezdeni? A szakemberek szerint érdemes a stresszt csökkentő hatású pszichoterápiába kezdeni már a folyamat kezdetén, azaz a meddőségi kivizsgálás során, de legeslegkésőbb az első lombikciklus környékén. Gyakori probléma ugyanis, hogy pszichológushoz a nő vagy a pár csak a negyedik-ötödik sikertelen lombik után jut el, „ha semmi sem jött be, próbáljuk meg ezt is” alapon. Pedig az időben elkezdett pszichoterápia növeli a beültetések sikerének esélyét.
Egyáltalán nem mindegy azonban, hogy milyen pszichoterápiát választunk, ugyanis a különböző típusú terápiák nem egyformán hatásosak: a csoportterápiák például hatékonyabbak az egyéni terápiáknál, és a valamilyen készséget is oktató módszerek hatásosabbak a szimplán csak az érzelmek megosztását célzó módszereknél. A szakemberek többnyire olyan, összetett programokat ajánlanak, amelyek relaxációs technikákat, stresszcsökkentést és csoportterápiás támogatást ötvöznek.
Egy kutatás során például lombikprogramban részt vevő nőket vizsgáltak: egy részük pszichoterápiás programban vett részt, amely csoportterápiás formában stresszcsökkentő és relaxációs módszerek oktatásából és beszélgetésekből állt. A nők másik része nem járt pszichoterápiás csoportba. A második lombikciklus után a terápiára járó nők 76 százaléka, a nem járók 20 százaléka esett teherbe. A szerzők szerint mindez annak köszönhető, hogy a pszichoterápia a stressz csökkentése révén az immunrendszer állapotát is javítja, amelynek egészsége fontos a fogamzás szempontjából.
A testi aspektust is tartalmazó módszerek közül a relaxáció, illetve autogén tréning-oktatás mellett a mozgás- és táncterápia emelhető ki. A beszélgetéssel és nonverbális, testtudati és mozgásimprovizációs gyakorlatokkal operáló módszer csoportterápiás formában működik és a tudományos eredmények szerint többek között stresszcsökkentő hatása is van. Hazánkban a módszer már jó pár éve elérhető önismereti módszerként, újabban azonban kifejezetten teherbe esési nehézségekkel küzdő nők számára is indulnak célzott mozgásterápiás csoportok.
A hagyományos kínai és a nyugati orvoslás viszonya kettős: a kínai orvoslás ugyan nagyobb múltra tekint vissza, ugyanakkor a hatékonyságvizsgálatok alapján nem egyértelműen hatásos. Megfogalmazásmódjában sem feltétlenül feleltethető meg a nyugati medicina fogalmainak, de még a középiskolás biológiaórán tanultaknak sem: a kínai orvoslás olyan belső szerveket is említ, amelyek nem léteznek (például a „hármas melegítő”), és létező szerveket is hajlamos hibás anatómiai helyre képzelni.
A meddőség okai ebben az iskolában hasonlóan furák lehetnek, és a gyógymód minden esetben a fennálló egyensúlyzavar helyreállítása, amely többnyire életmódbeli változtatásokkal, akupunktúrával és gyógynövényekkel érhető el. A fentiek alapján érthető, hogy a kínai orvoslás hatékonyságát nem is olyan könnyű modern hatékonyságvizsgálatoknak alávetni, hiszen ha például az akupunktúra hatásosságát vizsgáljuk ezer meddő nő esetében, a nyugati orvosi szaklapok és statisztikusok nem a jin-hiány vagy a csí-pangás alapján osztályozzák a betegcsoportokat. Ennek ellenére számtalan vizsgálat történt már.
A hagyományos kínai orvoslás művelői gyakran idegenkednek a lombikprogram gondolatától vagyis a terhesség „erőltetésétől”. Dr. Randine Lewis amerikai akupunktőr orvos és meddőségi specialista kitér arra, hogy a hagyományos kínai orvoslás eredeti filozófiája szerint a gyógymód alapelve nem a természet ellen dolgozni, hanem azzal együtt dolgozni, és lehet, hogy oka van annak, ha egy pár gyermektelen marad.
A hagyományos kínai orvoslás egyik alappillére az akupunktúra. Hatékonyságával kapcsolatban még ma is ellentmondóak a tudományos bizonyítékok. Egy 2014-es vizsgálat szerint például az embriótranszfer idején végzett akupunktúra nem növelte a sikeres terhesség arányát, ugyanakkor ha a beavatkozást a follikuláris fázisban, az embriótranszfer előtt és után, valamint a beágyazódási szakaszban is elvégezték, akkor már növelte a teherbe esés esélyét. Viszont ellenpéldák is léteznek: szintén idén jelent meg az a tanulmány, amelynek eredményei szerint a lombikprogram idején végzett akupunktúra kifejezetten hátrányos hatású volt: többen estek teherbe az akupunktúrát nem kapó kontrollcsoportból.
Hogyan lehet egyáltalán hatással a fogamzókészségre az, ha tűket szurkálnak az ember különböző testrészeibe? A módszer szakértői szerint többféle módon is hat az akupunktúra: például növelhető vele egyes belső szervek vérellátása, a belső nemi szervek vérellátásának növelésével pedig javítható a teherbe esés esélye. Az akupunktúra befolyásolhatja egy agyi hírvivő anyag, a béta-endorfin szintjét, amely utóbbi hatással lehet a hipotalamusz hormontermelődésére. Itt termelődik például a GnRH nevű hormon is, amely közvetve befolyásolja a petefészek ösztrogén és progeszteron-szintjét. Akupunktúrával csökkenthető a stressztengely aktivitása, a stressz csökkentése pedig javítja a fogamzókészséget; de egyes elméletek szerint az akupunktúra közvetlenül a méhre hatva ott is befolyásolja a prosztaglandin-anyagcserét, ezáltal javítva a beágyazódás esélyeit. Elméletileg tehát elképzelhető lenne a hatásossága.
Az eddig kutatásokat összefoglaló, áttekintő tanulmány eredményei mégis lehangolóak: húsz tanulmány összesítése után arra jutottak, nincs rá tudományos bizonyíték, hogy az akupunktúra javítaná a lombikprogram sikerességét, nem javította az élveszületési arányt, sem a teherbe esés esélyét. Ugyanakkor hátrányos hatásait sem sikerült kimutatni, nem növelte sem a vetélés kockázatát, sem egyéb mellékhatása nem volt. A fenti tanulmányok mind lombikprogramban részt vevő nők bevonásával készültek: arról, hogy a peteérést serkentő gyógyszerelés otthoni együttlétekkel vagy inszeminációval kombinálva esetén hatásos-e az akupunktúra, még nincsenek vizsgálatok.
A gyógynövények hatóanyagokat tartalmaznak, mellékhatásaik is vannak; az orvosi egyetem gyógyszerész karán az egyik legnehezebb szigorlat a növényismeret. Nem tűnik tehát vállalhatatlanul ezoterikus gondolatnak a gyógyteák hatásossága. Ami a fogamzókészséget illeti, a hazai természetgyógyászok többnyire a cickafarkteát ajánják (a ciklus első felében), majd a barátcserjét vagy a palástfüvet a ciklus második felében. Ezekkel a növényekkel kapcsolatban nem találtunk releváns hatékonyságvizsgálatot, ugyanakkor a kínai orvoslás gyógynövénykeverékeit már alávetették ilyennek a kutatók.
Meglepő eredményeket hozott az az összefoglaló tanulmány, amely a kínai gyógyászat gyógynövényeinek hatásosságát mérte fel a fogamzóképesség javításában. A kutatók összesen harminc korábbi tanulmány eredményét összegezték (bár ebből csak nyolc volt randomizált, kontrollált vizsgálat). Eredményeik szerint négy hónapos periódust figyelembe véve a gyógynövények hatékonyabban növelték a teherbesés esélyét, mint a nyugati orvoslás módszerei. A legjobb minőségű kutatások eredményeit újraszámolva és összesítve a gyógynövényes csoportban a nők 50 százaléka esett teherbe, míg a nyugati orvoslás módszereit követő csoportban csupán 30 százalék volt ez az arány. A gyógynövényes kezeléssel kapcsolatban figyelmeztetnek a kutatók, hogy itt nem csupán arról van szó, hogy ezt vagy azt a gyógyteát kell meginni, hanem mindezt megelőzi a menstruációs ciklusnak, a menzesz hosszának és egyéb tulajdonságainak pontos elemzése, ugyanis a gyógynövényterápia csak ebben az esetben volt hatékony.
Egy másik összesítő tanulmány kifejezetten a peteérés hiányából (anovuláció) eredő meddőség kezelésének vizsgálatát tűzte ki célul. A nyugati orvostudomány napjainkban a clomifen nevű, peteérést serkentő tablettával kezeli ezeket az eseteket, elég jó eredményekkel. A tradicionális kínai gyógynövénykúra azonban az eddigi kutatások összesítése szerint még a clomifennél is valamivel hatékonyabb volt: a gyógyszerrel összehasonlítva nőtt a peteérés esélye, nőtt a terhességek, és csökkent a vetélések gyakorisága. A tanulmány szerzői ugyanakkor figyelmeztetnek arra is, hogy bár a hagyományos kínai gyógyászatban használt gyógynövények hatásosnak tűnnek a peteérési zavar kezelésében, a rendelkezésre álló kutatások nem túl jó minőségűek, ezért csak korlátozott mértékben szabad hinni nekik. A női meddőség egy másik gyakori okának, az endometriózisnak a gyógyításában sajnos lehangoló eredményeket kaptak: a gyógynövények nélkül végzett laparoszkópos műtét és a laporoszkópos műtét plusz növények pontosan ugyanolyan mértékben javították a fogamzókészséget, azaz édesmindegy volt, issza-e a gyógyteát a páciens vagy sem.
Ha gyermeket szeretnénk, számtalan étrendi tanácsot kaphatunk ismerőseinktől: a nő egyen sok mézet, ananászt és fagylaltot, de ne egyen tengeri halat, a férfi egyen nyers fürjtojást, de csakis éhgyomorra, és még folytathatnánk. Az étrendi tanácsok egy része a népi bölcsesség kategóriájába tartozik, más részüket azonban a tudományos bizonyítékok is alátámasztják.
Úgy tűnik, sajnos kulcsfontosságú tényező a fogamzóképesség szempontjából, hogy a nő testsúlya nagyjából átlagos legyen. Az elhízás ugyanis jelentősen csökkenti a teherbe esés esélyét: a súlyfelesleg csökkenti a peteérés gyakoriságát, de még normál gyakoriságú peteérés mellett is nehezebben esnek teherbe a túlsúlyos nők. Az elhízás ugyanis a petesejtek egészségét is veszélyezteti: a kutatások szerint túlsúlyos nők esetében a szabad szemmel egészségesnek látszó petesejteknél is ki lehet mutatni molekuláris szintű eltéréseket. A túlzottan alacsony súllyal is vigyázni kell: az átlagnál vékonyabb nők fogamzóképessége is csökkent, és ez különösen érvényes az étkezési zavarokban (anorexia, bulimia) szenvedőkre.
Az sem mindegy, milyen ételekből állítjuk össze az ideális testsúlyt biztosító napi adagunkat. Általánosságban elég, ha a józan eszünkre hallgatunk: egy holland kutatás szerint minél egészségesebben étkeztek a nők, annál nagyobb esélyük volt a terhességre, illetve a sikeres mesterséges megtermékenyítésre. Az egészséges étkezést a holland ajánlásokhoz képest határozták meg, amelyek nem túl szigorúak: szerintük ideális esetben napi négy szelet teljes kiőrlésű kenyér vagy ennek megfelelő rosttartalmú gabonaféle bevitele szükséges, használjunk telítetlen zsírsavakat tartalmazó olajakat, emellett meg kell enni napi több mint 20 dkg zöldséget, két darab gyümölcsöt, heti három adag húst vagy ennek megfelelő fehérjét, és legalább heti egyszer egy adag halat.
Egy nagyszabású amerikai vizsgálat konkrétabb eredményekkel is szolgált: ennek során nyolc évig követtek figyelemmel 18555 nőt. Kiderült, hogy kerülni kell a sovány, csökkentett zsírtartalmú tejtermékeket, ellenben érdemes kifejezetten sok fagylaltot és vajat enni (persze, csak annyit, hogy azért el ne hízzunk). A sovány tejtermékek ugyanis csökkentették a peteérés esélyét, míg a zsíros tej és tejtermékek kifejezetten növelték azt. Messzire kerülni kell továbbá az üdítőket: a koffeintartalmú szénsavas üdítők, a koffeinmentesek, a cukrozottak és a cukormentes verziók mind-mind peteérési zavart okoztak. Ezzel szemben a kávé és az alkoholfogyasztás (természetesen ésszerű keretek között) nem volt hatással a peteérésre.
A Harvard Egyetem női fogamzóképességet serkentő diétás ajánlásai nagyjából a fentiek alapján készült: ők azt javasolják, kerüljük a transz-zsírokat, együnk sok telítetlen szírsavat (növényi olajok, magvak, diófélék, tengeri halak formájában), több növényi, mint állati fehérjét fogyasszunk (azaz időnként inkább babot, borsót együnk hús helyett), kerüljük a gyorsan felszívódó szénhidrátokat (mint például csoki) és együnk sok lassan felszívódó szénhidrátot (rizs), részesítsük előnyben a magas vastartalmú növényeket (spenót, paradicsom, cékla). Emellett természetesen tartsuk testsúlyunkat az átlagzónában, vagyis ne legyünk se túl soványak, se túlsúlyosak: a legkönnyebb 20-24 közötti BMI-vel teherbe esni. Ami a férfiakat illeti, kevesebb adat áll ugyan rendelkezésre, de azért nekik sem árt odafigyelni az étkezésre: a likopinban (például paradicsom), rostokban, folsavban (kelbimbó, spenót) gazdag ételek, valamint a zöldség- és gyümölcs fogyasztás javítja az ondó minőségét.
A férfiaknak emellett nem árt némi mozgás, de érdemes ezt is ésszerű keretek között tartani: a legtöbb és legmozgékonyabb spermiumokkal azok a férfiak rendelkeztek, akik heti háromszor edzettek (az egyáltalán nem edző, és a versenysportoló férfiakénál is jobbak voltak). A biciklizéssel különösen óvatosnak kell lenni: a heti öt óránál több biciklizés már árt a spermiumoknak. Nők esetében is hasonló a helyzet: a fizikai aktivitás alapvetően növeli a termékenységet még átlagos testsúlyú nők esetében is, túlsúlyosaknál pedig még inkább. A túl sok vagy túl megerőltető sportolás ezzel szemben inkább csökkenti a teherbe esés esélyét: női atléták vizsgálata során arra lettek figyelmesek a kutatók, hogy a megerőltető edzések megzavarják a GnRH nevű hormon szintjének normál ingadozását, ezáltal csökkentve a termékenységet. Ezért heti négy óránál több kardio jellegű sport nem javasolt teherbe esésért küzdő nők számára.
A sport és a helyes étkezés mellett még egy életvitelbeli tényezőre érdemes odafigyelni: a dohányzás nem meglepő módon mind a nők, mind a férfiak termékenységét csökkenti. A cigaretta csökkenti a spermiumok számát és mozgékonyságát, de egyes kutatások szerint még a mikroszkópban egészségesnek látszó spermiumok is csökkent értékűek a dohányos férfiak esetében. A dohányzó nők körében lényegesen gyakoribb a meddőség, rosszabbul működnek a petefészkeik és hamarabb kimerülnek, azaz azonos életkorú nemdohányzó nőkkel összehasonlítva kisebb petesejt-tartalékokkal rendelkeznek. A dohányzás emellett a nemi hormonok szintjét is hátrányosan befolyásolja, valamint rontja a petevezetékekben a megtermékenyített petesejt továbbjutását, ezáltal meddőséget vagy méhen kívüli terhességet okozva. A dohányos nők esetében a megtermékenyített petesejt beágyazódása is gyakrabban sikertelen: egy kutatás szerint még az egészséges donor petesejtek is nehezebben tapadnak meg a méhükben.