Index Vakbarát Hírportál

Kötelezővé tehetik Kaliforniában a gyerekek védőoltásait

2015. április 10., péntek 15:11

11 órán keresztül hallgatta a kaliforniai szenátus egészségügyi bizottsága az oltásellenes szülők ellenérveit, és az állampolgári jogaikra való hivatkozásait, majd 6-2 arányban, egy tartózkodás mellett, megszavazta az SB277 sorszámú törvényt a gyerekeknek beadandó védőoltásokról. Kalifornia államban, ahogy az USA legtöbb államában a szülőre van bízva, hogy a védőoltásokat beadatja-e a gyerekének, és egyre többen vannak, aki okosabbnak tartják magukat az orvostudománynál, és megtagadják az oltásokat, zavaros összeesküvés-elméletekre és ezerszer megcáfolt kutatási eredményekre hivatkozva.

Vannak területek, ahol az oltatlan gyerekek aránya a 20%-ot is eléri, ami már veszélyezteti vagy akár el is törli a nyájimmunitást, és rég elfeledett betegségek újbóli felbukkanásához vezet. Ilyen volt a közelmúltban nagy médiafigyelmet kapott amerikai kanyarójárvány, ami Disneylandből indult ki, vagy az a szamárköhögés-járvány 2014-ben, amibe tíz gyerek bele is halt.

Az SB277-es törvény sem teszi direktben kötelezővé a védőoltásokat, viszont kimondja, hogy az a gyerek, aki nincs oltva, nem mehet iskolába, mert ott a társai egészségét veszélyezteti. Az egyetlen kivételt ez alól az jelentené, ha az orvos szerint az oltás beadása veszélyes lenne a gyereknek. A közelmúltban Oregon és Washington államban is elbukott egy-egy nagyon hasonló törvénytervezet, ezért mindenképpen meglepő, hogy az Amerika legliberálisabb államaként ismert Kaliforniában átment a szenátusi bizottságon. Persze ez nem jelenti azt, hogy holnaptól be is vezetik, még meg kell szavaznia az oktatási bizottságnak, a teljes szenátusnak, és a képviselőháznak is, és ezután még mindig megvétózhatja az állam kormányzója.

A váratlan siker nyomán a téma a szokásosnál is jobban érdekli a médiát, az oltások mellett és ellen is komoly lobbierők mozdulnak meg. Az oltásellenesek új bajnoka Robert F. Kennedy, Jr., a néhai legendás JFK elnök unokaöccse, aki mostanában már addig megy, hogy a kötelező védőoltást holokausztnak nevezi.

Bár semmilyen tudományos bizonyíték nincs arra, hogy a védőoltások autizmust, vagy más súlyos betegséget okoznának, és az allergiás reakció előfordulása is nagyságrendekkel kisebb veszélyt jelent, mint a védettség pozitív hatása, Amerikában egyre népszerűbb dolog megtagadni az oltásokat. A Los Angeles Times szerint 13500 óvodás gyerek kapott felmentést az oltások alól arra hivatkozva, hogy ez a szüleik hitével nem összeegyeztethető.

Rovatok