Index Vakbarát Hírportál

Úgy tűnik, megvan az ebola ellenszere

2015. július 31., péntek 15:58

Teljesen hatékony egy ebola-oltóanyag a halálos vírus ellen a nyugat-afrikai Guineában végzett klinikai tesztekben, és most már felhasználható lesz a nyugat-afrikai ebolajárvány legyőzésére – jelentették be a vakcina kifejlesztői pénteken.

A Merck gyógyszergyár és a New Link Genetics által szabadalmaztatott VSV-ZEBOV vakcinát több mint négyezer olyan emberen tesztelték, akik kapcsolatban voltak ebolavírussal fertőzőtt személlyel – írja az MTI.

Tíz nappal a beadása után a vakcina 100 százalékos védelmet nyújtott az immunizáltaknak – írták a szakemberek a The Lancet című brit orvostudományi folyóirat honlapján bemutatott tanulmányukban. Jeremy Farrar, a klinikai próbákat finaszírozó Wellcome Trust járványügyi szakembere és igazgatója "figyelemre méltónak" nevezte az eredményeket.

„A klinikai próbában mertek felhasználni egy nagyon újszerű és gyakorlati eljárást, amely lehetővé tette a szakembereknek, hogy Guineában a járvány kellős közepén mérjék fel a vakcina hatásosságát. Reményeink szerint ez az oltóanyag segíteni fog a járvány legyőzésében és elérhető lesz egy jövőben fellépő ebolajárvány elleni harcban" – fogalmazott.

Bertrand Draguez, az Orvosok határok nélkül (MSF) orvosigazgatója, amely szervezet az ebola elleni nyugat-afrikai harcot vezette, hangoztatta, hogy először van remény egy olyan hatékony eszközre, amely életeket menthet és megakadályozhatja a fertőzésláncot.

A Guineában 2013 decemberében kezdődött ebolajárvány több mint 11 200 ember életét követelte Afrikában, nagyrészt a kontinens három nyugati országában, Guineában, Libériában és Sierra Leonéban. Ezt az oltóanyagot és más előrehaladott védőoltást gyorsított eljárásban próbáltak ki hatalmas nemzetközi erőfeszítések közepette a térségben.

A guineai védőoltás-kísérletekben a WHO együttműködik az Orvosok Határok Nélkül karitatív szervezettel, a Norvég Közegészségügyi Intézettel, a guineai kormánnyal és az Epicentre járványügyi kutatóintézettel.

Rovatok