Index Vakbarát Hírportál

Korai volt a WHO öröme, újra terjed az ebola

2016. január 15., péntek 10:03

Újabb holttestben azonosították az ebolavírust Sierra Leonéban - jelentették hírügynökségek a helyi ebolaközpont szóvivőjének csütörtök esti közlése alapján.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) éppen csütörtökön nyilvánította ebolamentesnek a szomszédos Libériát, azt valószínűsítve, hogy ezzel véget ért a nyugat-afrikai ebolajárvány. Korai volt az öröm. A kór most azonosított, Sierra Leone-i áldozatából vett mindkét minta pozitív lett, írta az MTI.

Sierra Leonét tavaly november 7-én minősítették ebolamentessé az egészségügyi hatóságok.

Keresik azokat, akik az áldozattal kapcsolatba kerültek

A BBC a szóvivőre hivatkozva azt írja, hogy a betegség legújabb áldozata az ország északi részén, Tonkolili járásban halt meg, ahová a guineai határ közeléből érkezett. A holttestből vett mintákat brit egészségügyi szakemberek elemezték. A BBC tudósítója arról számolt be, hogy a Sierra Leone-i hatóságok minél előbb szeretnének előkeríteni mindenkit, aki kapcsolatba kerülhetett az áldozattal.

A WHO adatai szerint Sierra Leonéban 3955 halálos áldozatot követelt az ebolajárvány, amelyben a térségben összesen 11315 ember halt meg. Egy országról akkor lehet kijelenteni, hogy sikerült megállítani az ebola emberről emberre terjedését, ha az utolsó észlelt eset második negatív tesztjét követően 42 nap telik el új megbetegedés nélkül, ami a vírus lappangási idejének duplája.

Rovatok