Index Vakbarát Hírportál

Keveset aludni olyan, mint nem aludni

2016. március 9., szerda 10:52

Azt gondolnánk, hogy a kevés alvás is jobb, mint a semmi, de a tudománynak nem ez az álláspontja. Egy kísérletsorozatban kimutatták, hogy ha valaki két héten keresztül csak napi hat órát alszik, olyan állapotba kerül, mintha két napig egyáltalán nem aludt volna.

Összesen 48 önkéntest vizsgáltak a kutatásban. Kétóránként végeztettek el velük különböző teszteket, amelyekben a kognitív képességeket és a reakcióidőt vizsgálták. Olyan kérdésekre is válaszolniuk kellett, hogy milyen a hangulatuk, mennyire fáradtak.

A kísérlet végére azok, akik napi hat órát aludtak, ugyanolyan állapotban voltak, mint a nem alvók. Fontos különbség, hogy ők ezt nem tudták magukról; azt hitték, normálisan viselkednek.

Ez persze nem jelenti azt, hogy a nem alvás egyenlő a hatórás alvással, de az kiderült, hogy hosszú távon a kevés alvás nem elegendő. Ha nem pihenjük ki magunkat, ugyanolyan fáradtak leszünk, mint egy-két éjszakányi ébrenlét után.

Rovatok