Index Vakbarát Hírportál

A nők ugyanannyit isznak, mint a férfiak

2016. október 26., szerda 09:08

A nyugati nagyvárosokban élő 18-27 éves nők már ugyanúgy és ugyanannyit isznak, mint férfi kortársaik – írja az MTI.

A 20. század közepéig a férfiak kétszer olyan gyakran fogyasztottak alkoholt, mint a nők, a BMJ Open orvosi szaklapban megjelent ausztrál tanulmány szerint azonban ez mára kiegyenlítődött. A férfiak előnye évtizedenként hat százalékkal zsugorodott, de nem azért, mert a férfiak kevesebbet ittak, sokkal inkább azért, mert a nők fogyasztottak egyre több alkoholt.

Az alkoholizmus és az alkohollal kapcsolatos betegségek sokáig férfibajoknak számítottak

– magyarázta Tim Slade, az Új-Dél-Walesi Egyetem kutatója, a tanulmány vezető szerzője.

A kutatók 68 korábbi tanulmány adatait elemezték, amelyek az 1948 és 2014 közötti alkoholfogyasztási szokásokat vizsgálták. A kutatások összesen több mint négymillió résztvevő adatait tartalmazták, többségük európai és észak-amerikai lakos volt. Egyes munkák két-három évtizednyi időszakot is felöleltek.

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) adatai alapján a mértéktelen alkoholfogyasztás a leggyakoribb halálokok között a nyolcadik helyről az ötödikre emelkedett 1990 és 2010 között.

Rovatok