Index Vakbarát Hírportál

Kevés esélye volt, mégis életben maradt a testén kívüli szívvel született brit kislány

2017. december 13., szerda 11:45

Túlélte a műtétet az a háromhetes kislány, aki mellkasán kívül dobogó szívvel született.

Vanellope Hope Wilkins császármetszéssel jött világra, mellcsont nélkül. Három műtéttel helyezték vissza a szívét a mellkasába a leicesteri Glenfield Kórházban. A kórház úgy tudja, a kislány az első Nagy-Britanniában, aki életben maradt.

A mellkason kívül elhelyezkedő szív, az ectopia cordis rendkívül ritka rendellenesség, egymillió szülésre jut néhány ilyen eset. Az így született gyerekek többsége nem éli túl a születést.

A szülőknek már az ultrahangvizsgálatnál megmondták, hogy baj van. A kromoszómavizsgálat nem mutatott ki rendellenességet, így a gyerek megtartása mellett döntöttek.

Azt tanácsolták, ne tartsuk meg a babát, mert a túlélés esélye a nullához közeli. Senki sem hitte, hogy sikerülhet, csak mi

– mondta Dean Wilkins, a kislány édesapja.

Vanellope születését karácsonyra várták, de november 22-én elvégezték a császármetszést, hogy csökkentsék a fertőzés és a szív károsodásának veszélyét. Az operációt ötvenfős csoport végezte: szülészek, szívsebészek, altatóorvosok, neonatológusok és szülésznők.

A három műtét közül az elsőt születés után 50 perccel hajtották végre: visszahelyezték a szívet a testbe. Az utolsó operációnál a kislány saját bőrével fedték be a mellkasán lévő lyukat. A gyermekkardiológus abban reménykedik, hogy a jövőben a szívet belső védelemmel is elláthatják, például 3d nyomtatóval készült vagy organikus csontokkal.

Thank you @BBCFergusWalsh @PA for helping us share the amazing story of Baby Vanellope born @Leic_Hospital Glenfield with her heart on the outside of her chest (Ectopia cordis) an incredibly rare condition. Mum Naomi & Dad Dean wanted to say thank you to everyone who has helped pic.twitter.com/4EMhzWfM6l

— Leicester Hospitals (@Leic_hospital) 2017. december 12.

A következő lépés az lesz, hogy leveszik a kislányt a lélegeztetőgépről. A kórház szerint hosszú út áll még előtte; a legnagyobb veszély a fertőzés.

Az Egyesült Államokban már sikerült megmenteni néhány babát, aki ectopia cordisszal született. Audrina Cardenas 2012-ben jött világra Texasban, a szívét műtéttel helyezték vissza a testébe. Három hónap után engedték haza a kórházból. Mellkasát műanyaglemezzel védik.

(MTI)

Rovatok