Index Vakbarát Hírportál

Egyre többen élik túl a rákot

2018. január 31., szerda 13:42

Globálisan javultak a rák túlélési arányai, bár nagy különbségek maradtak az egyes országok között – állapította meg egy szerdán publikált jelentés.

A rák túlélési arányairól készített legfrissebb tanulmány, a CONCORD-3 a Lancet brit orvosi hetilap szerdai számában jelent meg, és 71 ország és terület rákadatait elemezte. A tudósok 37,5 millió, 2000 és 2014 között diagnosztizált beteg adatai segítségével összehasonlították 18 gyakori rákfajta ötéves túlélésének arányait. Így a világon az adott időszakban felismert rákos betegségek kétharmadát vizsgálták – írja az MTI.

Az elmúlt 15 évben a rák legtöbb fajtájának túlélési arányai a leggazdagabb országokban – az Egyesült Államokban, Kanadában, Ausztráliában, Új-Zélandon, Finnországban, Norvégiában, Izlandon és Svédországban – voltak a legjobbak.

A 2010 és 2014 között Ausztráliában és az Egyesült Államokban például a mellrákkal diagnosztizált nők 90 százaléka öt évvel túlélte a daganatot, míg Indiában csak 66 százalékuk. Európa 16 országában legalább 85 százalékra emelkedett a mellrák ötéves túlélési aránya, Kelet-Európa országaiban 71 százalék a ráta.

A gyerekek agydaganatának ötéves túlélési aránya sok országban javult: Dániában és Svédországban 80 százalék, ami kétszer akkora, mint Mexikóban és Brazíliában, ahol kevesebb mint 40 százalék. A különbség oka valószínűleg az, hogy a diagnosztikai és terápiás szolgáltatások eltérő mértékben állnak a lakosok rendelkezésére – írták a kutatók.

A szolgáltatások és a kezelések javulása ellenére a rák több mind százezer gyerek halálát okozza évente a világon. Ha azt akarjuk, hogy több gyerek élje túl a rákot hosszabb ideig, szükség van minden ország egészségügyi szolgáltatásainak költségi és hatékonysági adataira, hogy a stratégiákat össze tudjuk vetni

– mondta Michel Coleman, a londoni Higiénia és Trópusi Betegségek Egyeteme (LSHTM) professzora, a kutatás egyik vezetője.

Rovatok