A viszketés érzését egy csomó minden kiválthatja: szúnyogcsípés, a bőr irritációja, vagy simán a kiszáradása, de jelentkezhet látszólag minden ok nélkül, sőt akár attól is, hogy az ember beszél róla. Nagy esély van rá, hogy miközben az előző mondatot elolvasta, ön akaratlanul is megvakarta a fejét, mert viszketni kezdett, csak azért mert éppen erről a témáról olvas. Az emberi szervezetben elég kevés dolog történik véletlenül, így felvetődik a kérdés: mi a fene az a viszketés, és mire jó? És miért esik olyan jól vakarózni?

Az emberi bőr tele van fájdalomérzékelő idegvégződésekkel, ezeket tudományosan nociceptornak nevezzük. A fájdalom érzése arra jó, hogy riadóztatja az agyat, hogy valami veszélyes dolog történik éppen a testtel, és sürgősen csinálni kellene valamit. Ezek a receptorok közvetítik a viszketés érzését is az agyba (egy másik elmélet szerint a fájdalomreceptorokon belül ezek külön, direkt erre specializált osztályt képeznek, de a végeredmény szempontjából ez mindegy is). Mivel a viszketés érzése az agyban jön létre, amputáltaknál néha előfordul, hogy egy hibás idegrendszeri jelzés miatt úgy érzik, viszket a levágott testrészük.

A viszketést érzékelő receptorokat több dolog is aktiválni tudja, az egyik legjellemzőbb a hisztamin nevű neurotranszmitter, amit a szervezetünk egyébként akkor termel, ha egy adott területen a vérkeringést fokozni szeretné a hajszálerek kitágításával. Ilyen eset lehet, ha megcsípett egy szúnyog, és beküldött a seben át egy kis véralvadásgátlót, hogy nyugodtan tudjon táplálkozni. Az immunrendszerünk ilyenkor a vérkeringéssel odaküldi a megfelelő antitesteket, hogy lebontsák az idegen anyagot, és hisztamin termelésével segíti, hogy minél nagyobb mennyiségben érjenek a tett helyszínére. A nociceptorok bedurrannak a hisztamintól, és üzennek az agynak, hogy kérem, ez itt most viszket. A hisztamintermelés néha berobban olyan dolgoktól is, amitől normál ügymenet szerint nem kéne, ez egy kisebb gyári hiba sok ember szervezetében, úgy ismerjük, hogy allergia. De a viszketést érzékelő receptorok, ahogy tapasztaljuk, beriaszthatnak más hatásra is, például a bőr enyhe irritációjára, sőt időnként minden épkézláb ok nélkül is, csak úgy spontán.

Ha megvakarjuk a viszkető területet, az egy alacsony intenzitású fájdalomszignált generál az idegrendszerünkben, ami felülírja a viszketés szignálját, és meg is szünteti a viszketést (persze, ha az attól van, hogy odabenn dübörög a hisztamin, az a vakarózás után újragenerálja a viszketés jelzését, szóval nem nyertünk sokat). Ez azt is jelenti, hogy a vakarózás helyett más, enyhe fájdalomszignállal is enyhíteni lehet a viszketést, például hideggel, meleggel, sőt, még kapszaicinnel is, bár attól azért mindenkit óva intenénk, hogy csípős paprikát dörzsöljön a szúnyogcsípésbe természettudományos kíváncsiságból. A viszketési szignál megszűnése automatikusan bekapcsolja az agy jutalomközpontját is - ezért esik jól a vakarózás. Mindennek evolúciós okai vannak a tudósok szerint: a rendszeres vakarózással őseink eltávolították a bőrükről az esetleg ott levő, potenciálisan veszélyes anyagokat, szennyeződéseket, elősködőket, és hasonlókat, így növelve a túlélésük esélyét. Vagyis a varakózás valójában egy nem tudatos parancs a tisztálkodásra.