Index Vakbarát Hírportál

A világ egyik legmagasabb épületét egy óriási golyó védi a földrengéstől

GettyImages-638950344
2018.01.22. 05:08

Tajpejben, Tajvan fővárosában áll a Taipei 101 nevű torony, amely 508 méteres magasságával egy csapásra a világ legmagasabb épületévé vált a 2004-es átadásakor, és egészen 2010-ig tartotta ezt a rekordot, ameddig el nem készült a máig a legmagasabbnak számító Burdzs Kalifa Dubajban. (A Taipei 101 ma a kilencedik a legmagasabb épületek sorában.)

A torony nemcsak óriási, de igen cudar körülményeket kell kiállnia, hiszen egy fő tektonikai törésvonal közelében áll, ráadásul a tájfunok se ritkák arrafelé. A mérnököknek tehát duplán kihívást okozott: egyszerre kell elég rugalmasnak lennie ahhoz, hogy legyen egy kis kilengése a szélben; de elég erősnek is, hogy ne dőljön össze az első kósza földrengéstől.

Az épület strapabírását egész sor mérnöki megoldással turbózták fel, például 380 darab, 80 méteres mélységbe ásott betonoszlop adja az alapján. A külső kialakítása is hozzájárul a statikai stabilitásához: minden nyolcadik emeletnél egy egy emelet magas merevítő tartóelem kapcsolódik a szerkezet főoszlopaihoz. (És közben ezeknek az elemeknek a lépcsőzetes elrendezése bambusz- vagy pagodaszerű megjelenést is kölcsönöz a toronynak.)

Az egész szerkezet lelke viszont egy úgynevezett hangolt tömeg csillapító. Ez gyakorlatilag egy óriási acélgolyó, amely ingaként szolgál, hogy az ellenirányú kilengésével csillapítsa az épület mozgását.

Ahogy arra a neve is utal, a torony 101 emelet magas. (Bár van 5 föld alatti emelete is, úgyhogy valójában 106 szintes.) Az inga a 92. és a 87. emelet közé felfüggesztve található. A maga 660 tonnájával ez a világ legnagyobb és legnehezebb ilyen csillapítószerkezete.

A tehetetlenség elvét kihasználó ingát 16 acélkábellel rögzítették a helyére, alulról pedig olajjal töltött lengéscsillapító karok tartják. Maga a gömb 6 méteres átmérőjű, és 41 különálló acéllemezből áll. A fő ingán kívül az épületben található még két kisebb, egyenként 6-6 tonnás kistestvére is.

A hangolt tömeg csillapító 30-40 százalékkal csökkenti az épület kilengését. Jó példa a rendszer hatékonyságára, hogy 2002-ben, amikor egy 6,8-es erősségű földrengés rázta meg Tajvant, és a torony még javában épült, egy rajta dolgozó daru leesett, és öt munkást temetett maga alá. Magának a szerkezetkész épületnek viszont kutya baja se lett.

Nagyobb földrengések és tájfunok idején egyébként az épületben tartózkodó látogatók láthatják is az ingát működés közben. Az alábbi felvétel például a 2015-ös hurrikán idején készült:

(Borítókép: JTB Photo / Getty Images Hungary)

Ma is tanultam valamit 1-2-3-4-5

5 könyv
Több mint 600 meghökkentő, érdekes és tanulságos történet!

MEGVESZEM
Ma is tanultam valamit 5

Megint 150 vadonatúj, izgalmas téma ismét meglepő válaszokkal

MEGVESZEM


Rovatok