A CIA 1955-től egy bő évtizeden át működtetett egy Midnight Climax (éjféli csúcspont) nevű titkos programot, amelyben mit sem sejtő szerencsétleneket csábítottak be a saját fenntartású szexbarlangjaikba, ahol észrevétlenül bedrogozták őket, majd figyelték, mi történik velük.

A hidegháborús fegyverkezési verseny hevében a CIA attól félt, hogy az agymosás és más elmejátékok terén lemarad a Szovjetunió mögött, úgyhogy hamar be is rúgták a maguk kísérleti programjait. Közben 1943-ban egy svájci kémikus, Albert Hoffmann kifejlesztett egy  ígéretes új szert : az LSD-t, amelyre hamarosan a CIA is felfigyelt.

1953 áprilisában Allen Dulles, a CIA akkori igazgatója jóváhagyott egy 300 ezer dolláros kezdőlökettel beindított programot "biológiai és kémiai anyagok titkos felhasználására" – ez volt a legendás MKUltra. A titkos agykontroll-programot nem aprózta el a CIA: hipnózis, bioelektronikus távvezérlés, heroin, morfin és több más drog hatékonyságát is tesztelték, de mindenekelőtt az LSD hatását és – mondjuk így – lehetőségeit kutatták. Az MKUltra tele volt jogilag és etikailag is erősen megkérdőjelezhető kísérletekkel. Általában rabokat, hadifoglyokat, mentális betegeket, kábítószerfüggőket és más beáldozhatónak ítélt alanyokat használtak kísérleti nyúlnak, rendszerint a beleegyezésük nélkül. A program fénykorában több száz tudós dolgozott a kísérleteken.

A Midnight Climax a kiterjedt MKUltra projekt egyik leágazása volt. Ennek keretében a CIA több bordélyházat is üzemeltetett New Yorkban, San Franciscóban és a szintén kaliforniai Marinban. A CIA által fizetett prostituáltak ezekbe az ügynökség által fenntartott házakba csábították a környékről a kuncsaftokat, majd titokban – a tudtuk és hozzájárulásuk nélkül – LSD-t és más szereket adtak be nekik, miközben a CIA kutatói egy dupla üvegfal másik oldaláról figyelemmel kísérték az aktust és figyelték a szer hatását. A San Franciscó-i program vezetője állítólag egy hordozható vécén ülve, martinit kortyolgatva szerette követni a kísérleteket.

A kutatók több legyet is ütöttek egy csapásra: nemcsak a hallucinogén szerek lehetséges felhasználási módjaival kísérleteztek, de egyúttal a szexuális zsarolás és a titkos megfigyelés technikáit is tökéletesítették. A műveletet később a bordélyházakon túlra is kiterjesztették, és a CIA ügynökei már éttermekben és bárokban is bedrogoztak gyanútlan kényszeralanyokat.

1963-ban, miután John Earman, a CIA belső ellenőrzésért felelős főfelügyelőjének tudomására jutott, a programot elkezdték leépíteni, és 1966-ra az utolsó drogbordélyt is bezárták. A programról – ahogy a teljes MKUltráról is – keveset tudunk, mert 1973-ban, a Watergate-ügy miatti pánikban, Richard Helms akkori CIA-igazgató előrelátóan elrendelte a projekt teljes dokumentációjának megsemmisítését.

Egy Seymour Hersh nevű amerikai újságíró 1974-ben kezdte feltárni a CIA elmúlt évtizedekben folytatott zűrös ügyeit, ez nyitotta meg az ajtót a drogkísérletek feltárása előtt is, és a program fennmaradt részletei 1977-ben kerültek nyilvánosságra.