Miután Nagy-Britannia de facto megnyerte az angliai csatát, a brit kormány úgy határozott, hogy a légvédelmi állásokat igyekszik távolabb helyezni a legérzékenyebb célpontoktól. Stratégiai szempontból a legfontosabb helyszíneknek a kereskedelmi kikötők – legfőképpen Liverpool, ahová rengeteg Amerikából indított hajókaraván futott be –, illetve a déli folyók tölcsértorkolatai számítottak. Ezeket pedig leghatékonyabban a tengerre épített vas monstrumokkal kívánták megvédeni.

A Temze torkolatát használták a német bombázók a London felé vezető út legfőbb irányjelzőjeként, majd a folyót – a kor legforgalmasabb vízi útját – követve csalhatatlanul rátaláltak a fővárosra. Tengerre épített erődök már a napóleoni háborúkban is léteztek, így adta magát az ötlet, hogy ilyen hadállásokat telepítsenek a folyók védelmére. Csakhogy 1942-ben nem álltak rendelkezésre évek a felépítésükre. Ezért Guy Maunsell mérnök olyan vas erődöket tervezett, amelyeket a parton építettek fel, majd hajón szállítottak a számukra kijelölt pontokra, jellemzően 10-15 kilométerre a szárazföldtől. Ott az olajfúró tornyokhoz hasonlóan, beton alapra épített fém állványokra rögzítették őket. Kinézetük sokak számára H. G. Wells világát idézi. Egy-egy erődöt öt-hat, körben elhelyezett szigetszerű épület alkotott, amelyek alapterülete 2-300 négyzetméter volt.

Az épületeket függőhidak kötötték össze, és természetesen erősen fel voltak fegyverezve. Keresőfényeket, géppuskákat és légvédelmi ágyúkat telepítettek rájuk. A személyzetet a hadsereg vagy a haditengerészet adta (a liverpooli erődöket a hadsereg, a Temze-torkolatnál lévőket a tengerészet irányította), a legénység pedig négyhetente cserélődött. A bombázók támadása mellett fő feladatuk a németek torkolatokba telepített aknáinak semlegesítése volt. Összességében 22 német bombázót és 30 V-1-es repülő bombát semmisítettek meg a tervezőjük után elnevezett Maunsell-erődökből.

A háború lezárultával a rozsdásodó építmények feleslegessé váltak, így az ötvenes évek elején a katonaság magukra hagyta őket. Minthogy folytonosan ki voltak téve a tengervíz korrodáló hatásának, állapotuk napról-napra romlott, karbantartásuk pedig túl drága lett volna. Több épület magától összedőlt, de volt, amelyet azért kellett lerombolni, mert nekiütközött egy hajó, és annyira megsérült, hogy az már veszélyeztette a hajóforgalmat.

Néhányuk azonban fennmaradt, és mivel többségük az akkori szabályozás szerint már a szárazföldtől 2 mérföldre kezdődő nemzetközi vizeken volt, ideális adótoronyként szolgáltak a hatvanas években virágkorukat élő kalózrádió-állomások számára. 1964-ben a Radio Caroline indította be adását, majd néhány hónappal később egy másik erődből a Radio Sutch csendült fel, amelynek vezetője David Edward Sutch, Harrow 3. grófja (művésznevén Sikoltó Lord Sutch volt) volt. Ő alapította a Official Monster Raving Loony Party nevű politikai formációt, és ő tartja a legtöbb sorozatban elvesztett választás világrekordját. Minthogy 1963 és 1999 között folyamatosan jelöltette magát a legkülönfélébb választott pozíciókra, de mindig alul maradt.

A Radio Sutch csakhamar gazdát cserélt, és az új tulajdonos, Reginald Calvert átnevezte Radio Cityre. A kalózrádiók világa a valóságban sokkal erőszakosabb volt, mint a manapság őket körüllengő romantikus nosztalgia sugallja. Folyamatosan igyekeztek egymást kiszorítani a piacról, és ehhez a zsarolástól és a nyílt háborútól sem riadtak vissza. Calvert egyszer még a brit rendőrségtől is segítséget kért, de azok széttárták a karjukat, mondván, nemzetközi vizeken nincs joghatóságuk. Calvertet végül egy rivális kalózrádió tulajdonosa ölte meg, miután ő betört annak a házába, hogy így kényszerítse ki elrabolt adóberendezésének visszaszolgáltatását. A gyilkosát felmentették, mert bizonyítottnak látták, hogy önvédelemből ölt. Végül az erődöket elfoglaló kalózrádiók kora akkor zárult le, amikor kiterjesztették a brit felségvizeket 12 mérföldre a szárazföldtől, így már nem nemzetközi vizekről adtak. Néhány éve egy hónapig megint üzemelt egy „nosztalgia kalózrádió” az egyik toronyból, de már - meglehetősen csalódást keltő módon - ideiglenes adásszóró licensz birtokában. De nekik is csomagolniuk kellett, mert az építmény életveszélyessé vált.

Az egyik erődön azonban még ma is a világ legkisebb mikroállama, a Sealandi Hercegség működik, amely saját pénznemmel, himnusszal, útlevéllel rendelkezik. Csak persze ezt egyik ország sem ismeri el a világon.