Index Vakbarát Hírportál

Bár az ember előszeretettel dobálózik a legekkel, gyakran nem is olyan egyszerű eldönteni, hogy valójában mi a világ legkisebb, legnagyobb, legilyenebb, legolyanabb akármije. Több ilyen példáról már mi is írtunk: nem mindegy, honnan mérjük a világ legmagasabb hegyét, vagy hol húzzuk meg a kontinenshatárt Európa legmagasabb csúcsához.

Hasonló nehézségekbe botlunk akkor is, ha a világ legsűrűbben lakott szigetét akarjuk megnevezni, hiszen kérdés, hogy mit tekintünk szigetnek vagy mi számít lakottnak. A Kolumbiához tartozó Santa Cruz del Islote apró szigetét például gyakran szokták kikiáltani a legzsúfoltabbnak, amit a hátán hord a Föld. Erre egy Alex MacGregor nevű amatőr földrajztudós Haitinál talált egy másikat, amelyik még apróbb és még sűrűbben lakott: Ilet a Brouee.

– Szőrös?
– Nem.
– Akkor sör.

Talán ön is ismeri a fenti barkochbázós katonás viccet, és alighanem érti is. Bezzeg ha második világháborús lengyel katonák játszanák ugyanezt, nagyon más értelmet nyerne. A lengyel seregnek ugyanis megbecsült tagja volt Wojtek, a medve is.

Megvan a Mi kell a nőnek című film, amiben Mel Gibsont áramütés éri, és ettől elkezdi hallani a nők gondolatait? Vagy a Coming out című magyar vígjáték, amiben Csányi Sándor változik melegből heteróvá egy fejbevágástól? Esetleg a Bosszúállók első része, amiben az univerzum leghatalmasabb varázstárgyának az agykontrollját töri meg egy jól irányzott pofon? Úgy tűnik, az ilyen banális módon szerzett szuperképességek a lusta forgatókönyvírók legjobb barátai - azonban meglepő módon ilyesmi a valóságban is létezik.

A jelenséget szerzett savant-szindrómának nevezik, és az orvostudomány nagyjából 30-40 esetről tud, mindegyiknél a fejet ért trauma és az azzal járó kisebb agysérülés vezetett valamilyen matematikai vagy művészi tehetség hirtelen megjelenéséhez. Ezek jellemzően más mentális képességek csökkenésével vagy zavarával járnak, nagyjából úgy, ahogy az Esőember című filmben láthattuk Dustin Hoffman zseniális alakítását. Aki a szerepe szerint ugyan autista volt, a filmbeli karakter ihletője, Kim Peek viszont nem az, hanem savant-szindrómás (született, nem a sokkal ritkább szerzett). A savantizmust egyébként sokszor összekeverik az autizmussal, és a helyzetet bonyolítja, hogy az esetek nagyjából felénél a két rendellenesség egyszerre van jelen.

Bár a bolygónk fölötti villámlás csupán 20-30 százaléka ér földet, így is évi 1,4 milliárd villám csapódik be világszerte. A villámok a világ nagy részén leggyakrabban nyárra koncentrálódnak, az egyenlítői Afrika országaiban viszont gyakorlatilag egész évben nyár van – már ha nem a naptárat, hanem a hőmérőt nézzük –, így a villámlás is állandó jelenség. Nem csoda, hogy a világ leginkább villámsújtotta helye is éppen itt található.

Ismerősen hangzik a történet, amiben egy óriási rablást kitervelő fickó felbérel pár, speciális képességekkel rendelkező embert, hogy végrehajtsák az akciót egy szuperbiztonságos széf ellen, aminek a máshol felépített pontos másán gyakorolták az utolsó mozdulatig a rablást?

Nem, nem a 2001-es Ocean's Eleven című filmről van szó, hanem a 2003-as antwerpeni gyémántrablásról, amiben egy ötfős banda a lehetetlent végrehajtva rámolta ki a Antwerpen gyémántnegyedének legbiztonságosabb széfjét. De nem is ez a legmeglepőbb a sztoriban, és még csak az sem, hogy eddig nem készült film a dologról,

De ne szaladjunk ennyire előre.

Violette Reine Elizabeth Bushell 1940-ben parfümárusként dolgozott a brixtoni Le Bon Marché kereskedés illatszerosztályán. Londonban, a Bastille napi katonai parádén találkozott Etienne Szabóval, az elbűvölő idegenlégióssal. Szerelem volt első látásra: hat héttel később már össze is házasodtak az angliai Aldershotban. Violette 19 éves volt, Etienne 31.

A boldogságuk nem tartott sokáig. Etienne-t alig egy héttel az esküvőjük után behívták. Eritriában harcolt az olaszok ellen, majd Szíriába vezényelték. Csak egy év múlva térhetett vissza Violette-hez. Ismét csak egy hét jutott nekik, mert Etienne-t ezúttal az észak-afrikai hadszíntérre vezényelték. Rommel páncélosaival, az Afrika Korpsszal kellett harcolnia  az egyiptomi sivatagban.

Etienne 1942. október 24-én egy elterelő hadműveletet vezetett El Himeimatnál, a második El Alamein-i tancsatánál. Itt esett el akció közben; a halálát mellkasi sérülés okozta. Sosem láthatta néhány hónapos kislányát, Taniát.

Jó eséllyel ön is mélázott már el azon, amíg a csemegepultnál állt sorban a közértben, hogy a hűtőből épp az imént kikapott és rutinosan a kosárba csúsztatott vajtömbre vajon (haha) miért írják rá, hogy „márkázott”. (Már ha ön nem megrögzött margarinfogyasztó, mert akkor most egy eddig tökéletesen ismeretlen világ tárul fel ön előtt!) Valamilyen speciális eljárással állítják elő? Márka üdítővel ízesítik? Vagy belenyomják a gyártó logóját a vajtömbbe?

Az elektromos áram a vezetékben fénysebességgel, vagy legalábbis ahhoz nagyon közeli sebességgel halad, ezt mind megtanultuk még általános iskolában fizikaórán. De a gyakorlatban is minden jel arra utal, hogy az áram iszonyú gyors, elvégre bármilyen elektromos készülék bekapcsolásakor, vagy ha mondjuk a lámpát felkapcsoljuk, az eredmény azonnali, az idő, míg az áram odaért és elkezdte működtetni az adott berendezést, az érzékszerveinkkel felfoghatatlanul kicsi.

Ehhez képest az áram sebessége (ezt egyébként fizikusul driftsebességnek hívják, ami simán lehetne egy Halálos iramban-film alcíme is) valójában meghökkentően alacsony. Függ pár dologtól, mint az áramerősség vagy az adott vezeték anyaga és átmérője, de általában az egy méter per órás nagyságrendben vagy inkább alatta jár. Ehhez képest egy éti csiga sebessége a különféle források szerint 10 és 50 méter között van óránként. Arányaiban nagyjából ennyi a különbség a csúcsformában levő Usain Bolt és egy F-14 Tomcat vadászrepülő között is.

Hogy a meghökkentő adat mögött meglássuk a logikát, kicsit vizsgáljuk meg közelebbről, mi is az az elektromos áram, és hogyan közlekedik a vezetékben. Fizikusok most forduljanak el, mert bántó leegyszerűsítések jönnek hosszú, tömött sorban.

Délkelet-Ázsiában, az Andamán-tenger apró szigetein, félúton Mianmar és Thaiföld között él egy népcsoport, mokennek nevezik magukat (a külvilág meg vízi nomádnak, illetve tengeri cigánynak hívja őket a vándor életmódjuk miatt). Nagyjából 2-3000-en lehetnek, és az életük minden mozzanata szorosan az óceánhoz kötődik - éppen ezért akkor kerültek először a nemzetközi érdeklődés középpontjába, amikor a 2004-es csendes-óceáni cunami elmosta a lakóhelyeik nagy részét. Nagyjából ekkor derült fény a moken gyerekek különleges tulajdonságára is: meghökkentően élesen látnak víz alatt. A ehhez hasonló szuperhős-képességek egyébként nem ritkák arrafelé, a szomszédban, a Fülöp-szigetek egyik bennszülött törzsének tagjai például egy génmutáció miatt simán kibírnak 10 percet is a víz alatt egy lélegzetvétellel. Egyébként őket is tengeri nomádnak nevezik, de most vissza a thaiföldi vízicigányokhoz, és az ő speciális képességükhöz.

James Buchanan az Amerikai Egyesült Államok 15. elnöke volt, 1857-ben került a Fehér Házba, és egy négyéves periódust töltött ott. Tapasztalt, sokat látott politikusként lett elnök, előtte volt nagykövet Angliában és Oroszországban, külügyminiszter, illetve egyszer majdnem megvásárolta Kubát a spanyoloktól, ami ha összejön, alighanem kicsit kevesebb idegeskedéssel sikerül megúszni a hidegháborút bő száz évvel később.

Az évszámból azonban már látszik, hogy az elnöksége nem volt túl sikeres: 1860-ban kezdték el a déli államok pedzegetni, hogy ők inkább kilépnének az unióból, és 1861-ben tört ki a polgárháború, ami aztán négy éven át tombolt, és több áldozattal járt, mint amit az USA bármely más háborúban elszenvedett azóta is. Na, ezt nem sikerült megakadályoznia Buchanan elnöknek, aki emiatt rendszeresen az utolsó helyek egyikén végez a legnépszerűbb amerikai elnököket rangsoroló összes létező felmérésben.

Buchanan volt ezen kívül az egyetlen amerikai elnök az eddigi 45 közül, aki sosem nősült meg (a first lady szerepét az unokahúga vitte mellette). És nem ez az egyetlen pont, ami miatt egy csomó történész úgy véli, egyben ő volt Amerika első meleg elnöke is (bő 150 évvel megelőzve ezzel a világ első meleg államfőjének tartott izlandi exminiszterelnököt, Jóhanna Sigurðardóttirt).

Sok diáknak meggyőződése, hogy a vizsgák előtti megszállott magolás garantálhatja a legjobb eredményeket. De mi is a magolás? Információk sokszori újraolvasása abban a reményben, hogy az segít memorizálni a tananyagot. De nem biztos, hogy ez hatékony tanulási módszer. Nem zárható ki, hogy információk nem a megfeszített koncentrációnak, hanem a figyelemelterelésnek köszönhetően rögzülnek alaposabban.

Emlékszik még a hatvanas-hetvenes évek sci-fijeinek borítójára? Futurisztikus járművekről, űrhajókról és földöntúli konstrukciókról készült festmények, amik egyértelműen a jövőt, a világűr meghódítását célzó törekvéseket illusztrálták.

De még a jó sci-fi szerzők is néha beleragadnak a jelenükbe, és olyan formaterveket, koncepciókat vagy megoldásokat örökítenek át a jövőbe, amik nemhogy a XXIV. században, de már ma is elavultnak számítanak. Első ránézésre ilyennek tűnik az Astra-Gnome, a Richard Arbib Company által fejlesztett tanulmányautó is.

Rügen szigete a Balti-tengerben, Németország északi partjainál nem egy kimondott trópusi paradicsom: bár nagyon szép homokos strandjai vannak, a víz nyáron legfeljebb 19-20 fokos. Ennek ellenére népszerű turistacélpont, németek tízezrei járnak ide nyaralni. És még többen jártak volna, ha valaha elkészül a sziget hírhedt látványossága, a Prora gigahotel, aminek elátkozott története éppen a napokban ért egy újabb fejezet dicstelen végéhez (csődöt jelentett a cég, ami négy éve dolgozott a felújításon).

Prora személyesen Hitler ötlete volt még az 1930-as évekből: egy olyan óriási üdülőkomplexum a tengerparton, ahová a német munkások járhatnak kipihenni a birodalomépítő munka fáradalmait. Albert Speer, a Harmadik Birodalom főépítésze a rá jellemző megalomán stílusban, 10 ezer szobásra álmodta meg a német munkásosztály üdülőparadicsomát (a világ legnagyobb szállodái ma, 80 évvel később is alig lépik túl a 7000-es szobaszámot). Hitler feloszlatta a szakszervezeteket, és a helyükben elindult a Német Munkásfront - ahová egyébként a munkásoknak kötelező volt belépni. Ez a szervezet indította el a Kraft durch Freude (örömből fakad az erő) mozgalmat, aminek a célja a munkások megnyerése volt a náci ideológiának, például tömegsporttal és tömeges üdültetésekkel. Ebbe a tervbe illeszkedett volna a Rügen-szigeti gigantikus nyaralókomplexum is.

Robin Dunbar az Oxfordi Egyetemen dolgozik, a Kognitív és Evolúciós Antropológiai Intézet igazgatója. Az ő nevéhez fűződik a Dunbar-szám fogalma, bár ezt nem mások nevezték el róla, hanem ő saját magáról. A Dunbar-számhoz nem lehet pontos értéket rendelni, de nagyjából százötven körül van: ennyi közeli barátunkkal és ismerősünkkel tudunk jelentőségteljes, mély kapcsolatot kialakítani.

Képzeljék el, hogy az Úristen széles jókedvében fölkapja a Csepel-szigetet, bedobja a Csendes-óceánba három korallzátony közé, 2400 kilométerre Új-Zéland partjaitól, és az 1200 fős lakosság megélhetését egy szextelefoncégtől teszi függővé! Ha Niuénak lenne teremtéstörténete, kábé így nézne ki, de Niuéhez nem kellett se Csepel, se isteni gondviselés, csak egy kis geotektonika, ami 68 méterrel a tenger fölé emelte 262 négyzetkilométernyi földterületet, hogy James Cook kapitány 1774-ben fölfedezhesse.

A hidegháború alatt végig fennállt annak a lehetősége, hogy a szovjetek egyszer csak megindulnak a Vasfüggöny túloldalára, és megszállják Európa nyugati felét is. A szovjetekkel szemben álló amerikaiak és más nyugati erők hadiipari fejlesztéseit a következő évtizedekben ennek az inváziónak a lehetősége határozta meg.

Az amerikaiakat joggal aggasztotta a gondolat, hogy egyszer csak megindul egy több millió katonából és több ezer páncélosból álló hadtest nyugat felé. Az ellentámadáshoz hatalmas tűzerejű fegyverekre volt szükségük. Természetesen szóba kerültek a nukleáris fegyverek is, mint a kor legpusztítóbb eszközei.

Ritkán van olyan, hogy egy cikkbe fölösleges egy betűt is írni, mert a cím és az ajánló mindent elmond. De azért jegyezzük meg Clement Vallandigham nevét, aki élete végéig harcolt az igazságért. A szó szoros értelmében, mert akkor is azt kereste, amikor véletlenül megölte magát. De igaza lett! Kevesen mennének el idáig a védencükért, és Vallandighammel sem az igazságérzete végzett, csak egy csúnya véletlen. 

Nemrég nagy port, illetve nem is port, hanem repeszdarabokat, lökéshullámokat és égésterméket kavart, amikor Svédországban egy lézervezérlésű, repülőgépről célba juttatott precíziós bombával fékeztek meg egy erdőtüzet. Radikális ötlet volt, de működött: a robbanást kísérő lökéshullám elfojtotta az égéshez szükséges oxigént, így a becsapódás helyén jóval kisebb tűz maradt, mint amekkora előtte volt.

De a svédek nem kockáztattak sokat: tudhatták, hogy a terv be fog válni. A Szovjetunió ugyanis már használta ezt a módszert fél évszázaddal ezelőtt – csak ők nem egy bozóttüzet, hanem egy gázkitörést fékeztek meg, és nem rakétával, hanem nukleáris fegyverrel.

A világ legnagyobb halott víztömege. Nem csak halott, de mérgező is – ehhez képest milliók élnek körülötte és belőle, turisták százezrei látogatják, talán ön is fürdött már benne. Ez az apokaliptikus víztömeg nem más, mint a Fekete-tenger.

Már hogy lenne a Fekete-tenger halott?

Valóban, aki járt már ott, láthatott benne medúzákat, rákokat, halakat – még macskacápa is előfordul benne –, sőt, delfineket. Különben is, az ókori görögöket is a halbőség vonzotta a 430 ezer négyzetkilométeres Fekete-tengerhez. Hát akkor már a földrajzba is betört a fakenews? Nos, valóban, van benne élet, de csak az 1-2 ezer méter mély víz felső 100-150 méteres rétegében.

Ez két dolog miatt van így: először is a Fekete-tenger épp csak tenger. Többször előfordult vele, hogy tó volt, mondjuk akkor tényleg eléggé óriási, összeérve a nála nem sokkal kisebb Kaszpi-tengerrel. Ma a Kaszpi-tenger magában álló sós tó, a Fekete-tenger viszont, mindössze 8 ezer éve újra kijáratot talált a Boszporuszon át a Földközi-tengerhez. Sótartalma ekkor hirtelen megnőtt, az édesebb vízhez szokott élővilág gyors elhalását okozva. A viszonylag rövid idő alatt aláhullott tetemek voltak a Fekete-tenger halott víztömegének első forrásai, hogy miként, arról kicsit később.

Mindenki ismeri a játékot, amiben két, látszólag tök egyforma kép között kéne megtalálni néhány apró különbséget. Ez viszont nem csak játék: több, gyári munkásokat, vagy akár pilótákat foglalkoztató cég használja őket készségfelmérésre. Vannak, akik jól teljesítenek benne, vannak, akik rosszabbul; mindez csupán attól függ, hogy az illetőnek mennyire fejlettek azok a kognitív képességei, amik a szenzorális (az öt érzékszervvel megtapasztalható) érzékelésért felelnek.

Az ilyen apróságok észre nem vételét változásvakságnak (change blindness) hívják, és alighanem evolúciós okai vannak. Az agyunk úgy fejlődött, hogy automatikusan a mintákat és az összefüggéseket ismerje föl. Az ősember ugyan látta az erdőben az összes falevelet, de a túlélése szempontjából nem azok voltak a fontosak, hanem az életére leselkedő ragadozó. Az egyedfejlődés során megtanultunk a releváns információkra fókuszálni. És ez így van jól - ha ugyanis mindent észrevennénk, nem tudnánk különbséget tenni a fontos és kevésbé fontos információk között, és nem tudnánk összpontosítani.

A V-2-es rakéta a nácik híres csodafegyvere volt, London 1944-45-ös bombázásának jelképe, és úgy általában, Hitler egyik utolsó, kétségbeesett próbálkozása arra, hogy egy technológiai ugrással megfordítsa a háború menetét, olyan fegyvert felmutatva, aminek láttán inkább megadja magát az ellenség. Ez aztán végül az amerikaiaknak sikerült az atombombával, de a németek is nagyon igyekeztek: több pénzt öltek a saját rakétaprogramjukba, mint az amerikaiak a Manhattan-tervbe.

A Földtől 50 fényévnyire, a Kentaur csillagképben található egy fehér törpe, amely a BPM 37093, illetve a V886 Centauri hivatalos neveken ismert. Ez mindeddig maximum a csillagászokat hozza lázba, de a csillagnak van egy laikus fülnek is különlegesen hangzó tulajdonsága:

A párizsi Eiffel-torony a világ egyik legismertebb épülete és leghíresebb turistalátványossága; évente úgy 6-7 millió ember liftezik/lépcsőzik fel a tetejére, hogy gyönyörködjön a kilátásban. A francia fővárost nem nagyon lehet a torony nélkül elképzelni - ehhez képest elég meglepő, hogy az építésekor mennyire utálták a párizsiak, és hogy az átadása után húsz évvel le akarták bontani.

Gustave Eiffel a tornyot eredetileg nem is Párizsba, hanem Barcelonába tervezte, az 1888-as világkiállításra. Miután az ottani városvezetés visszadobta az ötletet, B tervként jött szóba Párizs. Eiffelnek nem volt könnyű dolga, ugyanis a torony építésével párhuzamosan részt vett a francia Panama-csatorna tervezésében is. Ez a projekt látványosan összedőlt, és Eiffelre csúnyán ráhúzták a vizes lepedőt az ezt követő politikai-pénzügyi botrányban. Bűnbaknak kiáltották ki, és végül 1893-ban el is ítélték két év börtönre (aztán felmentették, mielőtt a rácsok mögé került volna).

Az ókori Róma gladiátorait hajlamosak vagyunk szoborszerű, izmos, egyetlen cseppnyi zsírfelesleg nélküli, tökéletes testű férfiakként elképzelni. Ez részben a modern filmes és tévés feldolgozásokból adódik, mint a Gladiátor vagy a Spartacus, de a korabeli ábrázolások is nagyjából ilyennek mutatták őket. Meg hát logikus is: aki élet-halál küzdelmekben tökéletes gyilkológéppé edzi magát az arénában, annak jó eséllyel olyan teste is lesz, hogy a mai élsportolók elbújhatnak mellette.

Csakhogy ez elég távol áll a valóságtól. A római gladiátorok ugyanis alig ettek húst és tejterméket, alapvetően növényi étrenden (főleg gabonán) éltek, és kimondott cél is volt, hogy zsírpárnákkal alaposan felvértezve lépjenek be az arénába harcolni. A korabeli feljegyzéseket  (amelyek szerint egyébként a gladiátorok gúnyneve Rómában horderaii, azaz árpaevő volt) megerősítették a modern eszközökkel dolgozó archeológusok is, akik izotópos vizsgálatnak vetettek alá gladiátorcsontvázakat, és ennek alapján tudtak következtetni a harcosok étrendjére.

Nyaralásra néha repülővel utazó európai turistaként hozzászokhattunk, hogy a reptér egyenlő egy nagy épülettel, ami mellett óriási sík terület húzódik, ahol a gépek kényelmesen le- és felszállhatnak, mielőtt vagy miután jól kigurulták magukat a hosszú pályán.

Na, ha egyszer megadatik önnek, hogy ellátogathat Bhutánba, akkor mindezt gyorsan felejtse el, különben elég nagy meglepetés fogja érni. Az ország első és a négyből máig az egyetlen nemzetközi repülőtere, a Paro reptér bevétele ugyanis minden, csak nem kényelmes rutinfeladat.

Ha használt már mikrohullámú sütőt, valószínűleg feltűnt, hogy bármi, amit abban melegít, legyen étel, kávé, vagy akár sima víz, gyorsabban hűl ki, mint ha sütőben, vagy tűzhelyen melegítené. A megfigyelés helyes, valóban gyorsabban hűl. A jelenség okát keresve túl kell lépnünk azokon a szórakoztató elméleteken, hogy a mikrohullám deformálja a vízmolekulákat, vagy károsítja a víz DNS-ét, és átvenni, valójában hogyan is melegít a mikró.

Az internetezők 90 százaléka a legtermészetesebb mozdulattal a Google-t nyitja meg a gépén, ha keresni szeretne valamit az interneten (az egyeduralkodó Google mellett labdába rúg még pár százalékkal a Bing, a kínai webet uraló Baidu és az egykori number one Yahoo!). A netes keresés annyira eggyé vált a Google nevével, hogy igeként át is szivárgott a köznyelvbe – aki nem hiszi, guglizzon rá.

Nem volt ez persze mindig így, a Google 1998-as indulása előtt természetesen más keresőket használtak az internetezők: ha a magyar netre gondolunk, eszünkbe juthat a szép emlékű Heureka vagy a vicces nevű Altavizsla, a hazai webtörténelem két legnépszerűbb keresője. Külföldi keresők közül a WebCrawler, a Lycos, az Altavista (a magyar kereső nevét ihlető amerikai nagytestvér) biztos hogy felrémlik a legalább húsz-harmic éve netező olvasóknak. Az igazán veterán webezőknek pedig ismerősen csenghet az AliWeb, az első webes keresőoldal neve is. És bár az internet végül nem bizonyult annak a világméretű könyvtárnak, aminek a kezdetek kezdetén megálmodták, amiben minden tudás és tartalom megőrződik az idők végezetéig, azért szerencsére vannak olyan szegletei, amik megőriztek valamit a világháló kezdeteiből – ilyen szeglet a www.aliweb.com, ahol a mai napig látogatható a legendás kereső.

1980. szeptember 24-én egy ismeretlen, huszonéves fickó lépett be  két bőrönddel a kezében a Binion's Horseshoe kaszinóba Las Vegasban. Az egyik üres volt, a másik tele készpénzzel, összesen 777 ezer dollárral - ez mai értékén 2,33 milliót jelent, forintban 644 milliót. Az idegen be sem váltotta zsetonra a pénzt, egyenesen a craps táblához ment (ez a népszerű kockadobálós játék), ahol a teljes összeget feltette arra, hogy az aktuális játékos veszíteni fog. A Binion's egyik egyedi házszabálya volt, hogy a kaszinóba betérő vendégek legelső feltett tétje bármennyi lehet, így az óriási összegű fogadás nem ütközött akadályba.

1457-ben Franciaországban, Savigy városában brutális gyilkossági ügyben hozott ítéletet a bíróság. Az áldozat egy 5 éves kisfiú volt, így érthető módon az egész várost felzaklatta a szörnyű tett; kitüntetett figyelem, és felfokozott érzelmek övezték a tárgyalást. A hét vádlott közül a védőügyvédnek hatot sikerült megmentenie azzal, hogy rámutatott: a szemtanúk valójában nem állítják róluk egyértelműen, hogy tevőlegesen részt vettek volna a gyilkosságban, vagy csak a közelben voltak, de nem tettek semmit. Őket a bíróság fel is mentette. A hetedik vádlott esélytelen volt, rajta megtalálták az áldozat vérét is. Az ítélet akasztás általi halál volt, amit hamarosan végre is hajtottak. Igazság szolgáltatott.

Mármint nem átvitt értelemben, hanem egészen konkrét sertések, Sus scrofa domestica, páros ujjú patás, Malacka a Micimackóból, Napóleon és Hógolyó az Állatfarmból. És ez még csak nem is számított akkoriban olyan nagy különlegességnek, Nyugat-Európában ugyanis a középkorban bevett szokás volt az állatok által elkövetett bűnöket az emberekhez hasonlóan bíróságon, ügyvédekkel, tárgyalással, tanúk meghallgatásával, védőbeszéddel, és hasonlókkal.

A Tyrannosaurus rex a Jurassic Park-filmek óta a világ legismertebb őslényének számít. A rettegett csúcsragadozóról valójában még elég sok mindent nem tudunk – azon is sok vita volt, hogy valójában ragadozó vagy dögevő volt-e, most éppen előbbi teória áll nyerésre –, azt is csak valószínűsítik a kutatók, hogy tollai voltak, és nem sima bőre, mint a filmeken. Azt sem tudjuk, milyen színe volt, vagy milyen hangja.

És a legnagyobb rejtély: arról is csak találgatások vannak, miért voltak olyan apró karjai az állatnak, és mire használta őket. Merthogy a fennmaradt csontvázak egyértelművé teszik a csökevényes mellső végtagokat, amik egészen komikusan festenek a T. rex teste mellett. Ez 65 millió évvel az állat kipusztulása után egyébként remek tréfák forrása, miszerint a T. rex szomorú, mert nem tud tapsolni, fekvőtámaszozni, rendeltetésszerűen használni a vécépapírt, vagy a DJ-pultban cserélgetni a lemezeket.

De a viccet félretéve: vajon miért nézett ki ilyen hülyén a világ legfélelmetesebb ragadozója? Miért nőttek egy 10 tonnás, 6 méteres szörnyre akkora mellső végtagok, mint egy ember karjai?