Index Vakbarát Hírportál

Világvégevárók rongálták meg a maja templomot

2012. december 28., péntek 16:55

December 21-én, a hiába várt világvége időpontjában hétezer turista özönlötte el az ősi maja várost, Tikalt. „Sajnos nagyon sok turista felmászott a kettes templomra, és megrongálta azt” – mondta el később Osvaldo Gomez a látványosság műszaki tanácsadója a helyi médiának. A templom 550 kilométerre fekszik Guatemala fővárosától, az UNESCO 1979-ben nyilvánította a világörökség részévé Tikalt.

Gomez nem mondta el, pontosabban mit rongáltak meg és hogyan, de az biztos, hogy eredetileg megtiltották a lépcsők megmászását. A kettes templom 38 méter magas, és a híres Tikal templommal szemben van. A rajta esett károk valószínűleg helyrehozhatatlanok.

A 2012-es világvégehiszti szerint a maják december 21-re jósolták a világvégét, ami természetesen elmaradt. 21-én a több mint hétezer turista egy ünnepséget is tartott a helyszínen.

Guatemala 14,2 milliós lakosságának 42 százaléka maja származású, legtöbbjük szegénységben és hátrányos megkülönböztetésben él.

Rovatok