Index Vakbarát Hírportál

Tényleg III. Richárd csontvázát találták meg

2013. február 4., hétfő 13:08

Hónapokig tartó vizsgálatok után a Leicesteri Egyetem kutatói bejelentették, hogy 2012. szeptember 12-én az utolsó Plantegenet király, III. Richárd csontvázát találták meg egy középkori templomban. Az egyetem kutatói családfakutatással és DNS-vizsgálattal állapították meg a csontvázról, hogy a két évig uralkodó III. Richárdé volt.

Az archeológusok augusztus 25-én kezdték meg a feltárási munkálatokat a leicesteri önkormányzat egy parkolójában, ahol egy középkori ferences kolostor, a Greyfriars maradványaira bukkantak. Bár a király sírjának otthont adó templom eredeti helyét nem tudták meghatározni, a történelmi feljegyzések szerint a csatában elesett III. Richárdot itt helyezték örök nyugalomra 1485-ben. Ezért kezdtek el itt kutakodni, majd egy hónappal később tényleg találtak egy emberi csontvázat.

A kutatók először radiokarbonos kormeghatározással állapították meg, hogy férfi a 15. században élt. A csontváz vizsgálatához hozzátartozott az is, hogy megállapítsák, milyen sérülései lehettek a férfinak, milyen volt az életmódja és az étrendje. Richard Buckley régész szerint a csontváz helyzete és állapota egybeesik a történelmi feljegyzésekkel. A holttestet nagyjából 1455-1540 között temethették el, és valószínűleg megkötözték a kezeit. Azt már szinte azonnal meg lehetett állapítani a koponya állapotából, hogy erőszakos halált halt. Arra is találtak bizonyítékot, hogy görbe volt a gerince.

Jo Appleby kutató arról beszélt, hogyan próbálták összevetni a csontváz állapotát azokkal a tényekkel, amit az egykori királyról tudnak. A csontváz egy felnőtt férfié, aki meglepően karcsú és nőies, és a húszas évei végén, harmincas évei elején járt. Arra nincs bizonyíték, hogy béna lett volna az egyik keze, ahogy sokan gondolják. Összesen tíz sérülést találtak a csontvázon, ezek közül nyolc a koponyán volt. Ezek a sérülések közvetlenül a halála előtt vagy után történhettek, arra azonban nem tudtak következtetni, hogy milyen sorrendben jöttek létre. Az arcon lévő sérülésekből arra következtetnek, hogy a király halála előtt elveszthette sisakját.

Élő rokonok segítettek

Az egyetem kutatói az uralkodó családfáját is megvizsgálták, őseit és családjának utódait is megtalálták. Öt élő férfiági utódot találtak, akik mind hozzájárultak ahhoz, hogy DNS-mintát vegyenek tőlük, ez könnyítette meg az azonosítást. Turi King genetikus megjegyezte, hogy az utódok mind családjuk utolsó életben maradt tagjai voltak, így néhány évtized múlva lehetetlen lett volna egy hasonló vizsgálat. A DNS-vizsgálat nem volt könnyű, de sikerült azonosságot találni a DNS-ben, így a vizsgálat bebizonyította, hogy III. Richárd földi maradványait találták meg.

III. Richárd mindössze két évig uralkodott, mielőtt elesett volna a Rózsák háborúját lezáró bosworthi csatában. Ennek ellenére halála után is fennmaradt a hírneve, ami valószínűleg William Shakespeare róla írt drámájának köszönhető. A régészek már korábban feltárták a templom alapjait az önkormányzati parkoló alatt, ami a feljegyzések szerint III. Richárd sírjának közelében volt. A mostani feladat az volt, hogy bebizonyítsák, tényleg a volt uralkodó csontvázát találták meg.

Peter Soulsby, Leicester polgármestere bejelentette, hogy III. Richárd maradványait a Leicester Katedrálisban helyezik örök nyugalomra. Február 8-ától ideiglenes kiállítást nyitnak a katedrálisban, majd nyáron végleges tárlatot is nyitnak, hogy bemutassák III. Richárd életét és halálát. III. Richárd kegyetlen és rút zsarnokként vonult be a történelembe, ám a szakemberek többsége úgy véli, hogy az uralkodóról kialakult kép puszta fikció, és nagyrészt azon alapszik, ahogy William Shakespeare ábrázolta műveiben a királyt.

Rovatok