Index Vakbarát Hírportál

Nagy Alfrédot keresik a brit régészek

2013. február 6., szerda 15:25

Miután már bizonyos, hogy meglelték III. Richárd angol király földi maradványait, a brit régészek Nagy Alfréd csontjainak felkutatására összpontosítanak. A feladat jóval nehezebb, mivel az angolszász uralkodó 899-ben halt meg, míg III. Richárd csupán bő fél évezrede. Az angol királyok közül egyedül Alfréd kapta meg a Nagy jelzőt, amelyet főként azzal érdemelt ki, hogy sikeresen dacolt a dán hódítókkal, és igencsak vert helyzetből sikerült fordítania a hosszas küzdelmen.

Alfréd 871-től uralkodott, 50 évesen halt meg, az ismeretek szerint Winchesterben vannak földi maradványai jelöletlen sírban. A kutatók egy csapata ásatási engedélyt kérne a winchesteri Szent Bertalan templom környékére.

Ha sikerül is találni emberi csontokat – öt koponyáról tudomásuk van a kutatóknak –, amelyekről radiokarbonos elemzéssel bebizonyosodik, hogy korban megfelelőek, hátra van a DNS-azonosítás. Ez jóval nehezebb lesz, mint III. Richárd esetében, pedig az is nehéz volt, alig sikerült ma élő leszármazottat találni, egészen Kanadáig kellett menni érte. Nagy Alfréd esetében ennél is jóval szerteágazóbb és kusza lehet a leszármazási vonal.

Arra ugyanakkor van elég jó támpont, hogy ha 9. századi csontokat találnak a feltárandó területen, akkor azok királyiak. A templom területén a feljegyzések szerint csakis királyi halottakat és szerzeteseket temettek el, viszont szerzetesek csupán a 12. századtól lakták a helyet.

Rovatok