Index Vakbarát Hírportál

Öt és fél milliót ért egy véres rongydarab

2013. április 4., csütörtök 10:38

Csaknem 19 ezer euróért (több mint 5,6 millió forintért) kelt el szerdán Párizsban a Hotel Drouot árverési háznál egy ereklye: egy faragott akác- és ébenfa miniatűr koporsó, benne egy XVI. Lajos vérétől foltos lenvászon darabka.

A 4000 és 6000 ezer euró (1,2-1,8 millió forint) közötti értékre becsült ereklyét egy XVI. Lajosért rajongó francia gyűjtő vette meg – közölte az árverést szervező Coutau Bégarie aukciós ház.

Az ereklyéhez egy papírlap tartozik, amelyre kézzel, tintával írva a következő olvasható: "XVI. Lajos drága vére, 1793. január 21. Ajándékozta Joubert ezredes 1829-ben".

XVI. Lajost a párizsi Temple-ben, a templomos lovagok egykori, azóta lebontott erődítményében zárták börtönbe 1792-ben, majd halálra ítélték és 1793. január 21-én a Forradalom terén lefejezték.
Kivégzése után az emberek rávetették magukat a bukott király holmijára. A hóhér által levágott haját összegyűjtötték és eladták – mondta el Cyrille Boulay szakértő.

Feljegyzések szerint a "polgárok lándzsájukat és zsebkendőjüket az elítélt vérébe mártották".
Az ereklyét képező szövetdarab 20-szor 16 centiméteres. A 9 centiméter magas, 13 centiméter hosszú miniatűr koporsóban egy homokkal teli kis erszény is található, amelyet "feltehetően a guillotine lábánál gyűjtöttek össze, ahol a királyt lefejezték" – mondta a szakértő.

A szakértő beismerte, hogy nincs kizárólagos bizonyíték arra nézve, hogy valóban XVI. Lajos véréről van szó. "Ehhez DNS-vizsgálatra lenne szükség" – tette hozzá.

XVI. Lajos ezüst cipőcsatját, amelyet Jean-Baptiste Cléry őrzött meg, aki a Temple börtönben a király inasa volt, ugyanaz a gyűjtő vette meg 4372 euróért (1,2 millió forintért). Egy II. Miklós cárt és családját ábrázoló, 200 darabos régi fényképgyűjteményt egy orosz gyűjtő vett meg 62 460 ezer euróért (18,8 millió forint).

Rovatok