Eddig nem ismert levelet találtak a Titanic katasztrófájának egyik utolsó francia túlélőjétől, a levél az utolsó órák eseményeit eleveníti fel. A tízoldalas írás eredetileg a Redditen tűnt fel, az oldal egyik felhasználója azt állítja, hogy egy árverésen vásárolta a francia nyelvű levelet és segítséget kért ahhoz, hogy lefordítsák angolra.

A levelet Rose Amelie Icardnak tulajdonítják, aki 1955. augusztus 8-án írta a tízoldalas levelet. Többször készítettek a nővel interjút, 1959-ben például egy hosszas írás jelent meg a Paris March nevű folyóiratban visszaemlékezéseiből.

Icard egy gazdag amerikai utasnak, Mrs. George Nelson Stone-nak volt a kísérője. Az nő a Cincinnati Bell Telephone Company volt elnökének volt az özvegye. A 43 évvel később írt levelet egy másik túlélő lányának címezte.

Ha tényleg valódi a levél, Icard érdekes részleteket fed fel az utolsó órákról és azokról a pillanatokról, amikor az utasok megtudják, hogy a hajó menthetetlen. Az ötödik oldalon például így írja le a mentőcsónakokban uralkodó állapotokat:

Ebben a pillanatban felejthetetlen jelenetnek voltunk a tanúi, a rémület és a legönfeláldozóbb hősiesség keveredett egymással. Még mindig hálóruhában lévő nők, akik láthatóan nemrég keltek ki az ágyukból, kócosan, megzavarodva próbálták elérni a csónakokat. Smith parancsnok azt kiáltotta, hogy a nők és a gyerekek mehetnek elsőnek.

A hatodik oldalon azt taglalja, hogy egy házaspár nem akart szétválni:

Mellettem egy idősebb pár, Mr. és Mrs. Straus, a New York-i Macy's tulajdonosai nem akartak szétválni. A nő nem volt hajlandó a csónakba szállni. Azt mondta férjének, hogy ötven évig voltunk házasok, soha nem hagytuk el egymást, veled akarok meghalni.

A nyolcadik oldalon szintén a menőcsónakokhoz tér vissza:

Hirtelen teljes lett a sötétség, kiáltásokat, szörnyű üvöltéseket lehetett hallani a hajóról, majd vége lett. Néha még álmodom róla, még 43 évvel a tragédia után is.

Icard 1964 júliusában halt meg Grenoble-ben, Franciaországban.