Index Vakbarát Hírportál

Ősi maja városokat találtak Mexikóban

2014. augusztus 19., kedd 15:13

Egy szlovén expedíció két ősi maja város maradványaira bukkant Mexikó dél-keleti részén – írja a Pasthorizons régészeti oldalra hivatkozva az MTI. A kutatók szerint a két városállam a VIII. századi virágzásuk után – a többi maja városhoz hasonlóan – időszámításunk után 1000 évvel kezdett elnéptelenedni.

A városokat a Yucatán-félsziget középső, sűrű erdővel borított és nehezen megközelíthető részén fedezték föl. A régészeti expedíciót a Szlovén Tudományos Akadémia kutatója, Ivan Sprajc vezette, de több mexikói szakértő is közreműködött az expedícióban.

A két helyszín közül az egyiket, Lagunita városát már a hetvenes években leírta egy amerikai kutató, Eric Von Euw, de az eredményeit sosem publikálták, és a lelőhelyet mostanáig nem sikerült újra megtalálni. A kutatók végül Von Euw múzeumba került rajzai alapján tudták azonosítani a várost. 

A szakértők szerint Lagunita legfontosabb lelete – az ott talált 20 méter magas piramis, több palota és a hieroglif írással borított sztélék mellett – egy gazdagon díszített épülethomlokzat, amin egy nyitott állkapcsú szörny látható. A homlokzatról a régészek háromdimenziós fotótechnikával is készítettek felvételeket. 

A másik helyszín Lagunitától hat kilométerre északkeletre található. A régészek Tamchén (mély kút) névre keresztelték a lelőhelyet – ők voltak az első régészek, akik itt jártak. A helyszínen többek között egy piramistemplomot találtak, tetején viszonylag jó állapotban megőrződött szentéllyel, oltárral és sztélével. A kutatók azonosítottak egy fellegvár jellegű épületegyüttest is az udvarával, illetve a szélén álló három templommal.

Rovatok