Index Vakbarát Hírportál

Ősrégi római kori erődöt fedeztek fel

2015. március 17., kedd 10:22

Vélhetően az Olaszországban eddig felfedezett legrégebbi római kori katonaváros és erőd nyomait fedezték fel olasz kutatók Trieszt közelében – írja az MTI. A most felfedezett, az időszámításunk előtti II. században épített erőd képezheti a mai Trieszt város magját. A felfedezést alátámasztják a környéken talált régészeti leletek és a római történetírás is, de a kutatók a biztonság kedvéért lézer- és földradart is használtak az ásatások és a térség régészeti feltérképezése közben.

A kutatócsoportot Federico Bernardini, a trieszti Elméleti Fizikai Nemzetközi Központ kutatója vezette. Megállapították, hogy a több fal övezte 13 hektáros San Rocco főerőd két kisebb erőd, az északkeletre fekvő Grociana Piccola és a délnyugatra lévő Montedoro között helyezkedik el. A három objektum látótávolságra volt egymástól; innen megfigyelés alatt lehetett tartani a Muggia-öblöt, ami egy védett természetes kikötőt alkotott az Adriai-tenger partján.

Árulkodó francia cipőszög

A trieszti kutatók szerint a katonaváros emlékeztet San Roccóra, illetve az időszámításunk előtti 200-150-ből származó spanyolországi római katonai táborokra. A környéken talált cserépdarabok is erre az időszakra utalnak.

Titus Livius római történetíró szerint a 178-177-ig tartó második hisztriai háborúban a rómaiak legyőzték a hisztriaiakat, az Isztriai-félsziget korabeli lakóit, és a földsávot betagolták a Római Birodalomba. Bernardini és kollégái szerint az erőd építményeit a háború kezdetén emelték. Ugyanakkor egy, az ásatáson talált cipőszög alesiai eredetűnek tűnik – vagyis abból a mai Franciaország területén fekvő helységből származik, ahol a római sereg időszámításunk előtt 52-ben egy döntő csatában legyőzte a gallokat.

Bernardini és társai ebből arra következtetnek, hogy a trieszti erődítményt még legalább 100 éven át használták a rómaiak, ha nem is állandó jelleggel. A nagyobb katonai egységek jelenlétét a Római Birodalom ingatag határvidéki helyzete indokolta.

A kutatók szerint a ma San Rocco néven ismert főerőd volt nagy valószínűséggel az első Trieszt helye. A Földközi-tenger térségében és Nyugat-Európában több mai város eredete nyúlik vissza római kori erődökre.

Rovatok