December 24-ével idén nemcsak mi ünnepeljük a karácsonyt a szeretteinkkel, a világ egyik legnagyobb múltú gyűlöletcsoportja is ünnepelhet. Kiábrándult veteránok polgárháborús klubjából militáns ellenállás, negyven év csend után országos tömegmozgalom, majd a polgárjogi felélénkülés terrorista ellenpólusa, végül önellentmondásos eljelentéktelenedés: 150 éve éppen ezen a napon alapították a fehér felsőbbrendűség ideológiáját a farsangi kellékekkel összeházasító Ku Klux Klant.
Birodalmi Varázsló, Nagy Sárkány, Hidra, Kobold, Estifecske, Magasztos Küklopsz – ezek nem egy Harry Potter-szakkör résztvevői, hanem a Ku Klux Klan (KKK) nevű, kezdetben feketeellenes, aztán sok minden mást is ellenző csoport első rangjelzései. Bár a legfőbb vezető(k) neve ma is Birodalmi Varázsló, az ehhez hasonló kacifántos címek idővel nagyrészt kikoptak, és a KKK-szókincset inkább Kl-lel kezdődő szójátékokkal kezdték feltölteni, mint a szervezet kézikönyvének számító Kloran. Ezekkel a különböző kultúrákban gyökerező zagyvaságokkal, illetve a jellegzetes csúcsos-maszkos csuklyával és fehér lepellel teremtett titokzatoskodó légkört maga köré a szervezet, és ez a misztikus maszlag csak még inkább növelte a vonzerejüket a fehérideológiával szimpatizálók számára.
A KKK története valójában három nagy korszak története. Bár a cél mindig Amerika megtisztítása volt, hogy éppen mitől és hogyan, az az idők során változott. Először az amerikai polgárháború után, a rekonstrukciós időszakban alakultak meg a feketék egyenjogúságát és a háborúban vesztes déli államok betörését sürgető Republikánus Párt ellenében. A következő megindulásuk a 20. század elején volt, amikor a mozgalom protestáns színezetet kapott, és katolikus-, zsidó- és bevándorlóellenességgel bővült a gyűlöletrepertoár. Az égő kereszt a hatvanas évek polgárjogi mozgalmai alatt lobbant fel újra, és teljesen azóta se aludt ki, bár mára már inkább csak pislákol.
Az amerikai polgárháború 1865. május-júniusban véget ért, de az egykori Konföderáció déli államaiban sokan nem tudták elfogadni a vereséget, vagyis azokat a társadalmi változásokat, amelyeket ezzel a vereséggel rájuk akartak kényszeríteni. A lázadó déliek megregulázására végül 1867-ben fogadták el a Rekonstrukciós Törvényt, ennek értelmében minden államnak el kellett fogadnia a rekonstrukciós alkotmánykiegészítéseket, amelyek eltörölték a rabszolgaságot, kiterjesztették az alkotmányos jogokat a feketékre, és választójogot adtak nekik.
A KKK a győztes északiak elleni föld alatti mozgalomként jött létre a Tennessee állambeli Pulaski nevű kisvárosban 1865. december 24-én. A kiábrándultság és frusztráció több hasonló csoportot is szült – például a Fehér Kamélia Lovagjait –, de egyik se futott be ekkora karriert. A Ku Klux Klan név valószínűleg a görög küklosz, vagyis kör szóból ered. A csoport első vezetője Nathan Bedford Forrest, a Konföderáció egykori tábornoka lett. Bár már ő is Birodalmi Varázslónak hívta magát, de valójában nem sikerült összefognia az önálló kis csoportokat és központosítani a működést.
A szervezet 1870-re a legtöbb déli államban jelen volt, és a fekete egyenjogúsági törekvések elleni kiállás gerincét képezte. Definíció szerint demokrata párti tagjai lejárató kampányokat és megfélemlítő akciókat szerveztek a kormányzó Republikánus Párt fekete és fehér képviselői és választói ellen is. Az 1860-as évek végén megválasztott feketék legalább 10 százalékát érte erőszakos támadás, amibe többen bele is haltak. A feketejogi szimbólumnak tartott intézmények – iskolák, templomok – is állandó célpontnak számítottak. Főleg azokban az államokban voltak aktívak, ahol a feketék kisebbségben vagy csak kis többségben éltek. Dél-Karolinában például 1871-ben ötszázan rohantak le egy börtönt, és meglincselték a fekete foglyokat. Sok helyen az is bátoríthatta őket, hogy nem igazán kellett retorziótól tartaniuk, mert a helyi rendőrök vagy maguk is tagok voltak, vagy nem voltak hajlandóak fellépni a KKK ellen, ha pedig mégis, akkor kevesen mertek a letartóztatottak ellen tanúskodni.
Néhány év alatt több ezer halott vagy sebesült, és persze ennél jóval több megfélemlített fekete vagy jogegyenlőség-párti fehér embert eredményezett a működésük. Emellett egyre többen kezdtek csúcsos süveget húzni, csak hogy arctalanul követhessenek el erőszakot a KKK-étól teljesen független ügyeikben. Az erőszak túlcsordulása egy idő után már a szövetségi beavatkozástól tartó Demokratáknak is kezdett sok lenni, és fokozatosan elfordultak a KKK-tól. 1869-ben már maga Forrest is azt mondta, hogy a szervezet elfajzott, és többet árt, mint használ, de ő se tudta egy csapásra feloszlatni, hiszen soha nem is vezette igazán.
A helyzet csak akkor változott meg, amikor a republikánus vezetők a Kongresszushoz fordultak segítségért. A központi törvényhozás három új jogszabályt is alkotott a KKK visszaszorítására. Köztük 1871-ben a – később alkotmányellenesnek bizonyuló – Ku Klux Klan Törvényt, amely lehetővé tette a vádemelés nélküli letartóztatásokat, és felhatalmazta az elnököt, hogy bevethesse a szövetségi erőket a KKK ellen. Ezt Ulysses S. Grant elnök már abban az évben meg is tette. A központi hatalomnak ez a kiterjesztése viszont sokakat felháborított, és hozzájárulhatott ahhoz, hogy 1876-ra a déli államok újra demokrata irányítás alá kerültek. A déli szavazatokat besöprő demokraták a következő évtizedekre újra korlátozták a feketék választójogát.
Az első KKK hanyatlásához a szövetségi beavatkozás mellett hozzájárult a szervezettség hiánya, illetve a belső harcok és a vezetők különféle személyes botrányai is. A fehér felsőbbrendűség hívei persze ezután se tűntek el teljesen, de vagy konszolidálódva “legalitásba vonultak”, vagy más kisebb csoportokhoz csapódtak.
A második felvonás nagyjából húsz évvel később jött el, a KKK 1915-ben született újjá Atlanta közelében, William Joseph Simmons metodista lelkész bábáskodása mellett. Részben a régi déli világ iránti romantikus nosztalgia fűtötte, de ezúttal nemzetvédő protestánsok szervezték, így a feketék mellett a katolikusok, a zsidók és a bevándorlók is célkeresztbe kerültek. Sőt a szakszervezeti mozgalom is, ami mutatta, hogy
Az alapítást inspirálta D. W. Griffith filmtörténeti mérföldkőnek számító filmje, az abban az évben bemutatott Amerika hőskora is (az eredeti cím alapján Egy nemzet születése címen is lehet vele találkozni). Erényei mellett a filmet már akkoriban rengeteg kritika érte a feketék primitív bemutatásáért és az első KKK romantizálásáért. Ez ihlette a még abban az évben megalakuló új KKK-t, amely innen kölcsönözte a hamar szimbólummá váló égő keresztet is a már ismert maskara mellé. A tömeges felvonulások is ezután váltak jellemzővé.
1921-től futott fel igazán a szervezet, amikor az élére két PR-szakember, Elizabeth Tyler és Edward Young Clarke került, akiknek az értő irányításával a képessé vált szélesebb tömegeket elérni, sokkal strukturáltabban is működött, és jelentős politikai befolyásra tett szert. Ahogy ma az Iszlám Állam az internetet, a KKK az akkori kor legmodernebb médiumát, a mozit is használta propagandacélokra, egyrészt saját filmek gyártásával, másrészt romlott erkölcsűnek tartott filmek betiltatásával.
A húszas évek fénykorában a tagság több mint négymillió fősre duzzadt. (A KKK korabeli szaporodását ezen az interaktív térképen lehet végigkövetni). Ekkor se volt szigorú szervezeti struktúrája vagy erős központi vezetése, inkább helyi csoportok akcióztak a közös ideológia nevében.
Ebben az időszakban a hanyatlást a belső és külső ellentétek, vagyis a megtámadott csoportok által létrehozott érdekvédő szervezetek és a nagyra nőtt KKK hatalmi harcai hozták el. A harmincas évekre jelentősen visszazuhant a tagok száma, és végül 1944-re el is tűnt a szervezet – amihez a maga módján még Superman is hozzájárult.
A harmadik nagy szakaszt a hatvanas évek megerősödő polgárjogi mozgalmai, elsősorban természetesen a Malcolm X és Martin Luther King Jr. nevével fémjelzett feketejogi mozgalom hívta életre. A társadalom kiélezettségét jól illusztrálja, hogy ekkoriban több városban is együttműködés alakult ki a KKK és a helyi hatóságok között. Állítólag olyanra is akadt példa, hogy a klántagok előre kaptak fél órát a civiljogi aktivisták megtámadására, mielőtt a rendőrség “beavatkozott”. De ekkor hajtották végre a véres birminghami bombatámadást 1963-ban, és ugyanekkor magára Kingre is rátámadtak.
Az erőszakos akciók sorozata azonban inkább az egyenlőségi mozgalom támogatóinak a számát növelte, és ezúttal Lyndon Johnson elnök is nyíltan felszólalt a KKK ellen. Az is segített a kordában tartásukban, hogy az FBI kitüntetett figyelmet szentelt nekik. A néhány évvel korábban megalakult szövetségi nyomozóiroda már a húszas évektől aktívan foglalkozott a KKK-val, de a hatvanas évektől kezdve vette igazán komolyan a szervezetet. Például a COINTELPRO nevű hírhedt program keretében, amelyet később le is állítottak, mikor kiderült, hogy békés politikai mozgalmakat is zaklattak vele – például épp a Ku Klux Klan célkeresztjében is álló Kinget.
A KKK még ma is létezik, de a hetvenes évek óta jelentősen meggyengült, széttöredezett és konszolidálódott belső konfliktusok, hatósági fellépések, pereskedések és a társadalmi változások hatására. A konszolidáció persze még így sem mindenkire igaz, de több csoport próbált meg betörni a fősodorba mint “a fehérek polgárjogi mozgalma”.
A visszaeséshez az is hozzájárulhat, hogy a nagy múltú szervezet mai darabkái többnyire idegenkednek az internettől, ahonnan fiatal utánpótlást toborozhatnának, ráadásul elég nagy is a kínálat a rasszista-gyűlöletkeltő csoportok terén. A Southern Poverty Law Center nevű civil jogvédő szervezet becslése szerint ma 5-8 ezer klántag lehet, akik több tucat kisebb csoport között oszlanak meg.
Ma a KKK-t hivatalosan nem tekintik terrorszervezetnek, és egy évtizedekkel korábban azonos néven tevékenykedő szervezet cselekedetei alapján nem lehet betiltani a szólásszabadságra kényesen ügyelő Amerikában, bár folyamatosak az erre irányuló próbálkozások. Már csak azért se lehet egyszerű tiltással elintézni az ügyet, mert a KKK még ma is mélyen beágyazott része az amerikai emlékezetnek. Több vezetőjük nevét például ma is utcák viselik, de a júniusi charlestoni mészárlás után kipattant konföderációszászló-vitával kapcsolatban is felmerült a KKK öröksége, a fergusoni lövöldözés után pedig pénzgyűjtésbe kezdtek a fekete fiatalt lelövő rendőrnek, mint a veszélyes bűnözőt megállító hősnek.
Ugyanakkor a szervezet mai viszonyaira jellemző, hogy az egyik KKK-frakció a feketéket is várja a soraiba, sőt a vezetőjük maga is belépett egy fekete polgárjogi szervezetbe, amin meg egy másik Birodalmi Varázsló háborodott fel. Az meg úgy általában a mai viszonyokat jellemzi, hogy az Anonymous hekkercsoport támadást indított ellenük, hogy felfedje a tagok kilétét, és szokás szerint jól mellé is lőttek.
A KKK jelenéről és mindennapjairól két éve már gyűjtöttünk egy csokornyi képet, ezeket itt nézheti meg újra: