Valami körbeért, amikor az auschwitzi haláltábor felszabadításáról Lengyelország nagyvárosaiban a Saul fia vetítésével emlékeztek meg. A film egyik fő forrása Nyiszli Miklós visszaemlékezése: az erdélyi magyar orvos az akkor Breslaunak hívott Wrocławban kapott orvosi diplomát, majd miután Auschwitz-Birkenauba deportálták, Mengele mellé rendelt boncolóorvosként élte túl a tábort. Hetven éve jelent meg először a visszaemlékezése, ami a világon elsőként mutatta be részletesen a Sonderkommandóba beosztott, a krematóriumok poklában élőhalottként dolgozó foglyok életét – a filmbeli orvost róla mintázták.
„Nem szanatórium, ahova viszem, de egész tűrhető helyzete lesz” – szólt hátra a kocsiban dr. Mengele. Szövevényes drótkerítések között, szigorúan őrzött kapukon át vezetett az út, el a zsidórámpa mellett, egészen egy vaskapuig. Odabent tágas, zöld pázsittal borított udvar, homokos utak, zöld fenyők és egy hatalmas, tűzokádó kémény fogadták az A-8450 számú KZ-, azaz koncentrációs tábor-foglyot.
„Készen van a szoba?” – vetette oda az őröknek Mengele, aki Nyiszli Miklóst nem kivégezni, hanem boncolni vitte az épületbe. Nem sokkal korábban ő is a rámpánál szállt ki a vagonból, orvoskollégáival, szülőkkel, gyerekekkel együtt. A gótbetűs Auschwitz-felirat, amit kilesve megláttak, akkor még nem mondott semmit. Az őrök azt mondták, a rend kedvéért visznek mindenkit fürödni, utána újra összekerülnek a családok.
A sonderkommandósok fehér csempés zuhanyzóban tisztálkodhattak, az áldozatok holmijával berendezett szállásuk is viszonylag kényelmes volt. A krematóriumok vetkőzőiben talált ételeket megehették, a ruhákat hordhatták, alkoholhoz és dohányhoz is hozzájutottak. Az SS-ek korrumpálásával Nyiszli német újságokat is szerzett, mások a 12 órás munkaidő után akár könyvet is olvashattak. De maguk is halálra ítélt áldozatok voltak, akik gázkamrát takarítottak, a vetkőzőkben segítettek a mit sem sejtő áldozatoknak, a holttestek szájából kihúzták az aranyfogakat, értékek után kutatva átvizsgálták a testnyílásokat. A hullákat a kemencékhez szállították és elégették, sokan voltak saját szeretteik halálának tanúi.
Nyiszli egyszerre kezelte a krematóriumokban az SS-eket és a Sonderkommando tagjait. Ír arról, hogy több sonderes kért tőle gyorsan ölő mérget. Ezt orvosi esküjéhez híven megtagadta, bár ő maga is csak idegnyugtató lumináltablettákkal bírta ki a borzalmakat. Nyiszli szerint az általa rendszerezett, elgázosított transzportoktól elkobzott gyógyszerek nagy többsége idegcsillapító volt – ami „a halálra hajszolt európai ember mai idegállapotát jelzi”.
Nyiszli az érkezés után rövid ideig Monowitzban (Auschwitz III) dolgozott. A foglyok itt a szintetikus gumit és műbenzint előállító Buna Werke gyárat építették. Mengele látóterébe akkor került, amikor az SS-tiszt olyan német egyetemen végzett orvost keresett a foglyok közt, aki ért a törvényszéki orvostanhoz. Az 1901-ben Szilágysomlyón született Nyiszli tizenöt évvel korábban diplomázott a breslaui Frigyes Vilmos Egyetem orvosi fakultásán, tíz évig élt Németországban, mint diák, majd mint orvos. (Wrocław, magyarosan Boroszló az egyik legrégibb lengyel város, ekkor a Német Birodalomhoz tartozott).
Kilépett a sorból, bemondta a nevét. Mengele kikérdezte, félrevonta, és személyesen vitte el a táborirodába. Nyiszli azt remélte, egy hadbavonult német törvényszéki orvosnak keresnek helyettest valahol – ehelyett lett Mengele boncolóorvosa a birkenaui krematóriumban.
A megsemmisítőtábor működésének hétköznapjaiba egy civilben bankrabló barakkfelügyelő avatta be. „Azok után, amiket tőle hallottam, elégedettség tölt el, hogy volt bátorságom a sorsot korrigálnom. Vállaltam a dr. Mengele által kívánt feladatot. Orvosi pozícióba kerültem” – emlékezett vissza.
Auschwitz-Birkenauban Sonderkommandónak (azaz a különleges osztagnak) a krematóriumok személyzetét nevezték. Az osztag szinte kizárólag zsidókból állt, tagjai jó ellátást és civil ruhát kaptak, cserébe borzalmas munkát végezték, ők égették el a gázkamrákban meggyilkoltak hulláit.
„A krematórium területét nem hagyhatják el, s négyhavonként, midőn már sok titoknak ismerőivé válnak, likvidálják őket. Eddig így járt minden Sonderkommando, amióta a KZ fennáll. Nem is került ki senki e borzalmas épületekből, aki a világnak hírt adott volna arról, ami az épületek falain belül már évek óta történik” – írta Nyiszli, aki miután SS-orvosok előtt sikeresen elvégzett több próbaboncolást, orvosként maga is tagja lett a Sonderkommandónak. Szállást a II. számú krematóriumban kapott.
A szoba, amit Mengele kért, készen volt. Nyiszli szavaival felüdülés volt a bársonyterítő, a szép szőnyegek, a fenyőfaágy és szekrény. Mellette modern boncterem, három mikroszkóp, legújabb kiadású szakkönyvek. A kórbonctani laboratóriumban, mely Mengele kezdeményezésére létesült,
a hullaanyag sehol máshol elő nem forduló bőségben állt rendelkezésre.
Az SS-orvosszázadost különösen a törpenövésűek és az ikrek érdekelték, legtöbb kísérleti alanya magyar zsidó volt. Az ikervizsgálatok célja az uralkodásra hivatott felsőbbrendű faj szaporodásának segítése volt: minél több német nő szüljön a jövőben ikreket, benépesítve az alsóbbrendű fajok országait – ehhez az élve elvégzett vizsgálatok után kiemelten fontos volt az egyszerre megölt ikrek kórbonctani összehasonlítása.
Ben Ferencz-portrénkban egy erdélyi születésű nürnbergi főügyész életét mutattuk be évfordulós sorozatunkban, melyben a kassai Auschwitz-túlélő Edith Egerrel is készítettünk interjút.
Budapest ostromának elejéről erre, végéről Vitray Tamás történetén keresztül emlékeztünk meg. Nagyképünkön a 70 éve a családjuk számára kijelölt csillagos házba vittünk vissza ma már idős, akkor még gyerek túlélőket. Arról is írtunk, hogyan találta meg egy zsidó menekült Hitler végrendeletét 1945 karácsonyán.
A nyomorékok és törpék jól preparált csontvázai népek kipusztításának szükségességét lettek volna hivatva igazolni. A kísérletek túlélői a mai napig feltűnnek holokausztperek tanúiként, ép ésszel felfoghatatlan kínzásokról számolva be. Nyiszlitől Mengele mindenben aprólékos és precíz munkát várt, de a halál okát következetesen meg kellett hamisítania. Az eredményeket és a mintákat a neves berlini Antropológiai, Örökléstani és Eugenikai Intézetbe továbbították.
Vági Zoltán, az ELTE történésze, a Saul fia szakértője szerint a magyar orvos visszaemlékezése egészében teljesen hiteles, bár részleteiben néha pontatlan: Nyiszli a Deportáltakat Gondozó Országos Bizottság előtti első beszámolójával ellentétben könyvében például nem ír a Buna-gyárban töltött időről. Visszaemlékezésében viszont részletesen ismerteti a Birkenauban zajló tömeggyilkosságot, a könyvben leírtakat számtalan más forrás megerősíti – még akkor is, ha például a krematóriumok föld alatti vetkőzői nem 200, hanem 50 méter hosszúak voltak.
Nem is várhatunk tőle tökéletes pontosságot, fogoly volt, nem méricskélhetett kedvére egy collstokkal.
Az nem kérdés, hogy Nyiszli a Sonderkommandóban privilegizált helyzetben volt. Orvosként viszonylag szabadon mozoghatott a négy krematórium között, pótolhatatlan tudású munkaerőnek számított. „A boncteremben és a krematóriumban nem az alázatos KZ fogoly szerepében, hanem akárcsak egy orvosi konzíliumon, mint egy teljesen egyenrangú orvos magyaráztam és védtem saját álláspontomat, vagy cáfoltam meg kifejtett nézeteit” – írta Nyiszli Mengeléhez fűződő viszonyáról. Szerinte kimért, határozott fellépésének köszönhette, hogy egy szakmai vita során Mengele még cigarettával is megkínálta. Sőt, gúnyverset szavalt neki az epekőről, és horribile dictu egyszer köszönt is.
De ami a legfontosabb: három hónap után engedélyezte, hogy megkeresse a családját, akiknek a tömeggyilkosságról egy szót sem szólhatott. Egy krematóriumi SS segítségével, akit korábban kigyógyított a tüdőgyulladásból, meleg ruhát és ételt csempészett feleségének és 15 éves lányának. Amikor közeledett a szelekció, száz cigarettáért azt is elintézte, hogy beosszák őket egy hadiüzembe menő transzportba, így menekültek meg a gázkamrától.
Nyiszli könyve először 1946-ban, alig egy évvel a háború után jelent meg. „Azért egyedi, mert elsőként számolt be szemtanúként a holokauszt lényegéről. Néhány túlélőtársa lengyel és orosz hatóságok előtt tett tanúvallomását leszámítva évtizedekig ez volt az egyetlen hiteles forrás a Sonderkommandókról. Az ott szolgálókat sokan még a zsidó közösségen belül is kollaboránsnak tekintették. Egy csoport görög zsidó megtagadta a hullák égetését. Azonnal lelőtték őket. Mások öngyilkosok lettek. A többség igyekezett életben maradni, de az életösztön, nem bűn.”
Nyiszli azért mert kiállni a nyilvánosság elé, mert kívülállónak számított: társaival ellentétben nem vett részt a hullák elégetésében.
– összegzett Vági Zoltán.
Bár a Saul fia nemzetközi sikere a nyilvánosság figyelmét újra Nyiszli könyvére irányítja, a könyvet a történészszakmán kívül is ismerték eddig is. 2001-ben mutatták be a Nyiszli munkájára épülő A szürke zónát Tim Blake Nelson rendezésében, olyan színészekkel, mint David Arquette, Steve Buscemi és Mira Sorvino. (Ezzel ellentétben a Saul fia fikciós realizmus, melynek egyik forrása a Nyiszli-könyv.) A könyv ismertségét jelzi az is, hogy a hetven éve megjelent visszaemlékezés hiteltelenítéséből magyar és külföldi holokausztrelativizálók és -tagadók sora próbált sportot űzni, érveiket olyan tárgyi tévedésekre felhúzva, mint a krematóriumi helyiségek mérete és az áldozatok száma.
A sonderkommandósok, mint Nyiszli is leírja, foglyok százait segítették önzetlenül élelemmel és gyógyszerrel. Folyamatosan tájékoztatták a tömeggyilkosságról a tábori ellenállási mozgalmat. Titokban lefényképezték a hullák égetését, többen naplót vezettek, visszaemlékezéseket írtak, amit elástak a krematóriumok közelében.
Ezekre a forrásokra éppúgy támaszkodtak a Saul fia alkotói, mint Nyiszli könyvére és több tucat sonderkommandós tanúvallomására. Mindent több forrásból ellenőriztek, hogy a teherautók rendszámától az orvosi iroda berendezésén át a krematórium vetkőzőjében lévő feliratokig minden hiteles legyen.
Különösebb spoilerezés nélkül Nyiszli könyvének egyik kulcsmomentuma a gázkamrát csodával határos módon túlélő 16 éves erdélyi zsidó lány története, melyet más források is megerősítenek. Néhány injekció, egy vastag kabát és egy kis húsleves hatására magához tért. Azért maradhatott életben, mert az embertömeg alján az arca a nedves padlóhoz nyomódott, így nem tudta a gáz megfojtani. De Nyiszli hiába érvelt, Muhsfeldt SS-törzsőrmester, a II. krematórium parancsnoka attól tartott, a lány túl fiatal ahhoz, hogy ne fecsegje ki a gázkamrák titkát. Negyedórán belül tarkón lőtték a kazánterem előcsarnokában.
„Bizonyosat nem tudtunk, de szinte tapinthatóan éreztük a halál közelségét” – írja Nyiszli azokról a napokról, amikor a Sonderkommando az egész Auschwitzra kiterjedő felkelésre készült. Az egyik hadiüzemből zsidó női foglyok segítségével lőszert csempésztek. Azt tervezték, hogy a Visztulán átkelve csatlakoznak a partizánokhoz.
Josef Mengele „bomlott agyú, átkos kutatómániától megszállt őrült” volt, aki orvos létére egész barakkok likvidálásával fékezett meg tífusz- és skarlátjárványokat. Ugyanakkor Nyiszli nem őt, hanem a krematóriumok parancsnokát, Otto Moll SS-főtörzsőrmestert tartotta Auschwitz legelvetemültebb gyilkosának. Moll a magyar zsidó transzportok érkezésekor élvezettel lőtte vagy lökte áldozatait a hullaégető gödrökben fortyogó emberi zsírba. Hozzá képest még Mengelében is „jelentkezett néha valami emberi. Midőn a rámpán szelektálás közben észrevette, hogy egy-egy erőteljes, fiatal nő mindenáron az édesanyjával akar menni a baloldalra, durván leszidta és visszaparancsolta a jobboldalra."
Az Index is készített interjút olyan magyar Auschwitz-túlélővel, akit Mengele rángatott ki a gázkamrába vezető sorból. Nyiszli persze Mengele cinizmusára is hoz bőven példát: azért rótt meg például orvosokat, akikről azt hitte, téves diagnózist állítottak fel, mert két fogoly „megmenthető lett volna az életnek”, ha nem hibáznak. Amikor pedig zsírfoltot talált egy ikrekről szóló iratcsomó fedelén, azt találta Nyiszlitől kérdezni: „Hogyan bánhat ilyen gondatlanul ezekkel a dossziékkal, amelyeket én annyi szeretettel gyűjtöttem össze?”
Végül 1944. október 7-én, egy szelekció alkalmával a Sonderkommando fellázadt. Baltákkal, kövekkel, barkácsolt Molotov-koktélokkal támadtak az SS-ekre. Hármat megöltek, tucatnyit megsebesítettek, az egyik krematóriumot felgyújtották, több százan kitörtek a szögesdrótot átvágva. A túlerő hamar felülkerekedett, az SS aznap 451 sonderkommandóst ölt meg. Az orvosokat Mengele emelte ki a tarkólövésre váró sonderesek közül: „Menjen, mossa le magát és dolgozzon tovább!” – mondta Nyiszlinek.
„Mein Freund! Es geht immer weiter, immer weiter!” Barátom, ez így megy tovább, egyre tovább – mondta Mengele, amikor Nyiszli arról kérdezte, meddig tartanak a megsemmisítések. Néhány hét múlva, egy újabb szelekció idején újra Mengele vetette ki az orvosokat a halálraítéltek közül.
Hullák százait nyitottam fel egy lángeszű, egyben csendesen őrjöngő orvos parancsára, hogy hamis teóriákra épített tudomány profitáljon a gáz- és máglyahalálba küldött milliók tömegéből.
„Nyomorékok és törpék hulláit dugtam klórmeszes fürdőkbe, vagy főztem napokig, hogy tiszta csontvázak kerüljenek a III. Birodalom múzeumaiba” – írta Nyiszli visszatekintve.
Ahogy a front közeledett, Mengele is elmenekült. Megkezdődött Auschwitz kiürítése, a zűrzavarban az SS megfeledkezett a Sonderkommando kivégzéséről. Az utolsó kilencven-száz sonderes, köztük Nyiszli, elvegyült az egyik halálmenet foglyai között. Étlen-szomjan gyalogoltak napokon át a hóban. A németek később észbe kaptak, és Mauthausenben kilépésre szólították a birkenaui Sonderkommando tagjait – a legsötétebb titkok tudóit. Senki sem mozdult. Nyiszli innen Melkbe, majd az ebensee-i lágerbe került, ami 1945 májusában szabadult fel, feleségét és lányát Bergen-Belsenben érte a felszabadulás.
Könyve végén azt írta: orvosi hivatását folytatja, de nem boncol soha többé. A nürnbergi perben is megszólalt, mint tanú, mielőtt visszaemlékezéseit könyvben kiadta. Üzemi, majd kórházi orvosként dolgozott haláláig, 1956-ig. Talán magának is szólt az a pár sor, amivel a borzalmakba szó szerint beleőrülő kollégájáról, a szombathelyi dr. Görög Dénesről emlékezett meg: „Szegény barátom! Te törékeny testű, halk szavú, finom lelkű, nagy tudású orvos, ki betegek gyógyítása helyett a Halál szolgálatába zuhantál, és lakója vagy birodalmának.″
Olyan tragédiáknak és borzalmaknak vagy hosszú hónapok óta szemtanúja, miket emberi agy nem foghat fel és nem él ember, ki elhiszi.