Köztudomású, hogy Napóleon 1810-ben elvette feleségül Mária Lujza osztrák főhercegnőt, II. Ferenc császár legidősebb gyermekét. A Metternich által tető alá hozott frigy tulajdonképpen a franciák diadalmas 1809-es hadjárata utáni helyzetet fordította le a dinasztikus politika nyelvére, Ferenc császár Napóleon jóindulatát kívánta megvásárolni (illetve megakadályozni, hogy a cár lányával felmerült házasság két szövetséges nagyhatalom közé szorítsa be a Habsburg Birodalmat), a francia uralkodó pedig azt remélte, megszilárdíthatja hatalmát a Habsburg császári családba beházasodva.
Mint tudjuk, a házasság nem tartott sokáig, és hiába szült fiú örököst Napóleonnak Mária Lujza, inkább maradt Habsburg hercegnő, mint francia császárné. Ettől függetlenül a bécsi udvarnak okozott némi fejtörést, hogy mit kezdjenek a családtaggal Napóleon legyőzése után, aki mégiscsak a megvert ellenség felesége maradt, hiszen katolikus lévén a válás szóba sem jöhetett. A cél az volt, hogy Mária Lujzát valamiféleképpen „kivonják a forgalomból”, nehogy felhasználhassák őt bármilyen napóleoni restaurációs törekvéshez, de mégis rangjának megfelelő élete lehessen.
Az 1814-es fontainebleau-i szerződés értelmében Mária Lujza megkapta Párma, Piacenza és Guastalla hercegségét, a névlegesen az ő parancsnoksága alatt álló csapatok harcoltak is a bonapartisták ellen a császár 1815-ös visszatérése idején. Biztos, ami biztos, az osztrák titkosszolgálat Mária Lujza szoros közelségébe rendelte Adam Albert von Neipperg grófot, a császári hadsereg tábornokát is. A fél szeme világát az 1794-es dolensi csatában elvesztő grófra a korabeli itáliai röpiratok nem véletlenül aggatták a „Félszemű Amoroso” gúnynevet, a hercegnő szívét is hamar meghódította, 1816-ban már a hercegség főudvarmestere és főminisztere volt.
Bár Mária Lujza egészen Napóleon haláláig a száműzött császár felesége maradt, sőt levelezett is férjével, valójában szinte nyíltan együtt élt Neipperggel, akitől két gyereke, Albertina Maria (1817) és Wilhelm Albrecht (1821) is született. Napóleon halála után, 1821 szeptemberében aztán egybe is keltek, de mivel ez Mária Lujza szempontjából rangon aluli házasság volt, gyermekeik nem örökölték édesanyjuk hercegi címét.
Az érdekes házasságok azonban itt nem értek véget a családban, a császári hadseregben szolgáló és az itáliai forradalmak, majd a magyar szabadságharc leverésében is tevőleges szerepet játszó Wilhelm von Neipperg ugyanis 1850-ben feleségül vette a szabadságharc kivégzett miniszterelnöke, Batthyány Lajos rokonságába tartozó Batthyány-Strattmann Julianna grófkisasszonyt. Ferenc József később, 1864-ben engedélyezte Wilhelmnek, hogy felvegye a Montenuovo nevet, ezzel együtt hercegi rangot is adományozott neki és nővérének (a név az eredetileg Neuberg – „Újhegy” – alakból eltorzított Neipperg olasz tükörfordítása).
A házasságból két lány- és egy fiúgyerek született, az 1854-ben világra jött Alfred Wilhelm von Montenuovo pedig figyelemre méltó karriert futott be: Ferenc József egyik legközelebbi bizalmasa lett (egyesek szerint családtagjai mellett ő volt az egyetlen, aki tegezhette a császárt), 1898-tól pedig a betegeskedő főudvarmester helyetteseként a császári udvar első számú tisztviselőjének számított.
De hogy jön ide Villány? Nos, Alfred Wilhelm egyetlen fia, az 1888-ban született Alfred Ferdinand von Montenuovo herceg a Monarchia felbomlása után a magyar állampolgárságot választotta, és le is telepedett a még Batthyány-örökségként a családhoz került dél-baranyai birtokán. Mintagazdaságot épített ki, borászata a budapesti éttermekbe is szállított borokat, és róla kapta a nevét a villányi Montenuovo dűlő, amelyen ma is kiváló minőségű vörösborok alapanyagául szolgáló szőlő terem.
A Magyarországon csak Montenuovo Nándorként ismert herceg hiába tartozott a Horthy-rendszer elitjéhez, felsőházi tagként egyik zsidótörvényt sem szavazta meg, a háború idején pedig csatlakozott a petícióhoz, amely a kormányzót a háborúból való kiugrásra kérte. A nyilas hatalomátvétel után le is tartóztatták, de Dachauból is visszatért Magyarországra. Vesztére – 1945-ben földjei nagy részét elvették, majd 1951-ben egy névtelen feljelentés alapján letartóztatták, mert vadászfegyvereket „rejtegetett” házában. Életfogytiglani börtönre ítélték, de a márianosztrai börtönbe szállítás másnapján meghalt – egyesek szerint nem tüdőgyulladás, hanem kihallgatóinak brutalitása okozta a halálát.