A 67 éves olajkutató mérnök nyugdíjazása után is minden nap dolgozott. Évtizedek óta a világ legjobbjának számított a szakmájában, ő tárta fel Magyarország, Románia, Szerbia, Horvátország, Törökország, Albánia, Kanada, Ausztrália és Új-Guinea legfontosabb olaj- és gázmezőit. Amikor 1953-ban letettek az asztalára egy térképszelvényt kutatási adatokkal, tévedés nélkül mondta meg, hol érdemes fúrást kezdeni.

Munka után azonban nem mehetett haza, őrei visszavezették a cellájába. Papp Simon, a magyar olajbányászat megteremtője életfogytiglani büntetését töltötte a váci börtönben. A koncepciós perében

 

Munkájáért cserébe külön kedvezményként megengedték neki, hogy havonta levelet váltson vidékre kitelepített feleségével. Sokáig nem értette, miért írógépen, aláírás nélkül jönnek a válaszok. Hét év után engedték szabadon. Csak akkor tudta meg, hogy évekig az államvédelem levelezett vele halott felesége nevében, nehogy esetleg bánatában abbahagyja a munkát. Mivel nyugdíját is megvonták, dolgoznia kellett ezután is. Páratlanul becsületes szakember volt, akit a nyilasok és a kommunisták is szabotázzsal vádoltak, amikor kiapadt egy-egy olajkút. Pedig neki köszönhetjük, hogy Magyarország kőolaj- és földgáztermelő országgá vált.

Anyja osztrák bányászcsaládból származott, apja magyar iskolaigazgató volt a román nemzetiségű Kapnikbányán, így az 1886-ban született Papp Simon sokkultúrájú környezetben nőtt fel. A híres bányászváros, Nagybánya gimnáziumában érettségizett, itt szeretett bele az ásványtanba. Ezt követően a kolozsvári egyetemen szerzett geológusi oklevelet. Tehetségére azonnal felfigyeltek és tanársegédi állást kínáltak neki. Ebben a minőségében vett részt 1910-ben Erdélyben a kissármási gázmező feltárásában, ahol Európa akkor legjelentősebb földgázkútját nyitották meg.

A háborús évek alatt Papp Simon fiatal kora ellenére kulcsszerepet játszott az Osztrák–Magyar Monarchia területén található – mai erdélyi, szlovákiai és horvátországi – gáz- és olajmezők feltárásában. Munkájára „bányatanácsos-főgeológusként” később egyformán igényt tartott a Tanácsköztársaság és a visszaállított királyság kormánya is. Képes volt egy területen a dombok formájából megmondani, hol érdemes kutatófúrásokat végezi. Nem véletlen, hogy 1920-ban a világ egyik legnagyobb olajvállalata, a brit Anglo-Persian Oil Company is felfigyelt tehetségére, és szerződést ajánlott neki.

Papp Simon 12 évig tárt fel kőolajmezőket a világ számos országában, lényegében egyfolytában utazott. Albánia, Jugoszlávia, Németország vagy Törökország mellett nemcsak az Egyesült Államokban, Kanadában és Ausztráliában volt szükség a szaktudására, hanem olyan egzotikus országokban is, mint Új-Guinea, Tasmania vagy a Fidzsi-szigetek. Utóbbi helyeken a szénhidrogén-feltárás mellett antropológiai kutatásokat is végzett, jelentős gyűjteménye volt az őslakosok használati tárgyaiból, fegyvereiből, ékszereiből. Minden általa feltárt olajmezőről hazaküldött egy üveg nyersolajat és számos ritka ásványt is.

Jönnek a nyilasok

1932-ben elege lett a világjárásból. Hazatérése után a kormányzati illetékesek helyett a világ legnagyobb olajvállalata, a Standard Oil vezetőit sikerült meggyőznie arról, hogy érdemes pénzt áldozni a magyarországi kutatásokra. A cég bízott a világhírű szakember véleményében, és egy leányvállalatán keresztül koncessziót vásárolt a magyar államtól ásványolajfélék kutatására és bányászatára a Dunántúlon. Főgeológusnak Papp Simont kérték fel. Jól döntöttek: a mérnök 1937-ben jelentős mennyiségű földgázt és jó minőségű kőolajat talált Zala megyében. Hamarosan működni kezdett a trianoni Magyarországon az első olajkút, amelyet később még több követett.

A cég létrehozta a Magyar–Amerikai Olajipari Rt.-t (MAORT), amely néhány év alatt az egyik legjelentősebb hazai iparvállalat lett, termelésük 100 százalékban fedezte az ország növekvő kőolajigényét. Papp Simon sokoldalú mérnöki tudását dicséri, hogy nevéhez fűződik a zalai olajmezőket Budapesttel összekötő csővezeték kiépítése is, amely akkor Európa leghosszabb kőolajvezetékének számított. Nem csoda, hogy 1941-ben a magyar kormány is őt kérte fel, hogy az országhoz visszacsatolt Észak-Erdélyben irányítsa a földgázkutatásokat, az általa feltárt gázmezők azóta is Európa legjelentősebb lelőhelyei közé számítanak.

A sikeres időszaknak a második világháború vetett véget. 1941 végén Magyarország megszakította a diplomáciai kapcsolatait az Egyesült Államokkal, a MAORT amerikai vezetőit kiutasították az országból. Államosítás nem történt, de a háborús olajéhség miatt a kormány „használatba vette” a céget, amelynek vezetésével – az amerikaiakkal egyetértésben – Papp Simont bízták meg. A kormány – német nyomásra – kezdettől a termelés növelését szorgalmazta, akár a kutatások rovására is.

Papp megpróbálta elmagyarázni nekik, hogy a kutak hozama egy idő után csökkenni fog, és ha nem tárnak fel újabbakat, akkor pótolni sem tudják majd a kiesést. Figyelmeztetése süket fülekre talált, az új olajmezők feltárását leállították, a meglévők kitermelését fokozták. A termelési csúcsot 1943-ban érték el, innentől fokozatosan csökkenni kezdett a kitermelt kőolaj mennyisége. Nem sokkal a nyilas hatalomátvétel után az új iparügyi államtitkár magához kérette Papp Simont, és közölte vele, hogy a nyilaskeresztes párt szabotálással vádolja, amiért nem igyekszik több olajat termelni. Papp Simon újabb és újabb technológiai problémákra hivatkozva időhúzó taktikát választott, és ezzel sikerült megakadályoznia a legfontosabb berendezések leszerelését és Németországba hurcolását.

Alighogy a németek és magyar csatlósaik eltűntek a színről, új veszélyektől kellett megóvni a vállalatot. A front átvonulása után a MAORT szovjet katonai parancsnokság alá került, a bevonuló orosz katonák Papp Simon magánlakását is feldúlták.

A háború lezárása után a MAORT-ot elvileg nem fenyegette az államosítás veszélye, hiszen egy szövetséges állam polgárainak tulajdonában volt. Az amerikai menedzserek is visszatértek, a vezérigazgató továbbra is Papp Simon maradt. A színfalak mögött azonban a formálódó új hatalom szemet vetett az óriási vagyonra. A szakembert 1946-ban a Magyar Tudományos Akadémia a tagjai közé választotta. Úgy tervezte, visszavonul, és kizárólag a tudománynak él majd.

„Kijelentette, hogy mindaz, amit írtam, hazugság…”

A következő évben az amerikai tulajdonosok búcsúlátogatásra hívták a 61 éves mérnököt New Yorkba, és hivatalosan is bejelentették nyugdíjazását. A jutalmakkal és elismerésekkel elhalmozott Papp Simonnak ekkor tanácsolta egy kollégája, hogy ne térjen vissza a kommunista Magyarországra. Azt válaszolta, hogy semmi oka nincs rá, hogy féljen hazajönni. Nyugdíjba vonult, de tanácsadóként bejárt a munkahelyére, aktív időskorra készült. 1948. augusztus 12-én feleségével együtt egy vidéki útról tért haza, amikor a háztartási alkalmazottól arról értesült, hogy előző nap a politikai rendőrség kereste. Papp Simon azonnal bement a Gresham-palotában található MAORT-központba, ahol közölte az amerikai Paul Ruedemann elnökkel, hogy érzése szerint őt még aznap le fogják tartóztatni. Hazament, fél órával később két ávós tiszt ment érte a lakására. Feleségének annyit mondtak, csak néhány órára viszik el, hogy tanúvallomást tegyen. Hét esztendeig nem mehetett haza.

A hamarosan kibontakozó koncepciós per kiötlői maguk is pontosan tudták, hogy Papp Simont és a MAORT vezetőit nem lehetne mivel vádolni, de csak így lehetett megszerezni az amerikai tulajdonban lévő olajcéget. Papp Simon kihallgatása még aznap éjjel megkezdődött az Andrássy út 60.-ban. „Egy idő múlva ismét bejött hozzám Torda Ferenc ÁVÓ-főhadnagy és elolvasta írásaimat. Ezekkel nem volt megelégedve. Kijelentette, hogy mindaz, amit írtam, hazugság, ezért majd megtanít arra, hogy mindenkiről az igazságot írjam meg. Pedig én mindenkiről a tiszta igazságot írtam meg. Megtette azt az alávalóságot, hogy papírgaluskaként meg akarta etetni velem ezeket a papírokat. Ez csak részben sikerült neki” – emlékezett Papp Simon élete végén kihallgatása körülményeire.

A következő napokban a cég összes vezetőjét letartóztatták, köztük az amerikai tulajdonos képviselőit is. Mindegyiküket válogatott fizikai és lelki kínzásoknak vetették alá. Paul Ruedemannt, aki nem akart magára terhelő vallomást tenni, hosszú ideig éheztették és szomjaztatták. Végül megtört ő is. Jegyzőkönyvbe mondta, hogy Amerikából azzal az utasítással küldték Magyarországra, hogy csökkentse az olajtermelést.

Vallomását az ávósok Papp Simonnal fordíttatták le, aki innen értette meg, hogy előbb-utóbb nála is elérik majd céljukat vallatói: „Nem volt más utam, ha nem akartam magam testileg összetöretni. Így gondoltam, hogy a lelki tönkremenetelt jobban elviselem, különösen ez esetben, amikor sem az amerikaiaktól, sem a magyaroktól nem kapok védelmet.”

A megkínzott ember ezután összesen 27 vallomást tett, amelyekben mindent elmondott, amit vártak tőle. „Bevallotta”, hogy 1945 előtt az olajtermelés növelésével segítette a nácikat, a felszabadulás után azonban csökkentette a termelést, hogy ezzel is károsítsa a népgazdaságot. E vallomástételek idején annyira elkeseredett, hogy az öltönyébe rejtett ciánkálival öngyilkosságot kísérelt meg, de őrei észrevették, és kimosatták a gyomrát.

Kommunista „kegyelem”

Az állampárt politikai bizottsága még az ítélethozatal előtt határozott a MAORT állami kézbe vételéről. A megkínzott amerikai állampolgárokat az osztrák határra kísérték, és fejenként 80 ezer dolláros váltságdíj ellenében kiutasították az országból. Ők aztán Bécsben nyilvánosan visszavonták vallomásaikat. A népes közönség előtt zajló perben Papp Simon alig védekezett. A tárgyalás előtti napon ávós tisztek keresték fel a cellájában, és megfenyegették, hogy ne merje megtagadni a korábban vallottakat, „mert annak nagyon szomorú vége lenne”. A bíróság „a demokratikus államrend megdöntésére irányuló bűncselekmény” miatt Papp Simont halálra ítélte. Egy jelenlévőt, aki hangosan szörnyülködött az ítéleten, az ÁVO rögtön elfogta, és 5 évig tartotta fogva Recsken.

Néhány beavatott kezdettől fogva tudta, hogy Papp Simon halálos ítéletét nem fogják
végrehajtani, mert szakértelmét az állam nem tudja nélkülözni.

 Így is lett: 1949 januárjában a geológus büntetését „kegyelemből” életfogytiglani fegyházbüntetésre változtatták másodfokon. Emellett ünnepélyesen kizárták az MTA tagjai közül, feleségét pedig kitelepítették. Évekig tartották magánzárkában, hogy a lehető legjobban elszigeteljék a külvilág híreitől. Cellájában tanulmányozhatta a különböző mérési eredményeket, és megjelölte azokat a helyeket, ahol fúrásokat javasolt. Így fedezte fel a nagylengyeli olajmezőt 1951-ben, amely tíz évig Magyarország legfontosabb lelőhelyének számított. Fogvatartói cinizmusára jellemző, hogy még a recski kényszermunkatábor vízellátásának megvalósítását is vele terveztették meg.

1955 júniusában engedték szabadon „kegyelemből”, miután egy római nemzetközi olajkongresszuson számos külföldi tudós szót emelt a szabadon bocsátása mellett. Csak ekkor tudta meg, hogy felesége már nem él. A börtönévek miatt nyugdíjjogosultsága megszűnt, így 70 évesen újra munkát kellett vállalnia. Az Országos Kőolaj és Gázipari Tröszt beosztott geológusaként dolgozott tovább nagy szakmai alázattal. 1962-ben mehetett másodszor is nyugdíjba. A világ egyik legjobb geológusa 84 évesen hunyt el, 1970-ben. Élete végéig küzdött a rehabilitációjáért, de nem szolgáltattak neki igazságot.