Index Vakbarát Hírportál

Kínai gazdasági bevándorlók temetőjét tárták fel Peruban

2017. augusztus 25., péntek 11:20

Kétszáz éve a dél-amerikai kontinensre érkezett, szinte rabszolgaként dolgoztatott 16 kínai munkás sírjait fedezték fel perui régészek egy preinka szent helyen – írja az MTI.

A 19. század második felében mintegy százezer kínai bevándorló érkezett Peruba, akik nagyon alacsony bérért a legnehezebb munkákat végezték el a farmokon, útépítéseken, és ők gyűjtötték be a madarak ürülékét, a guanót is, amelyet trágyázásra használtak.

A kutatók csütörtökön mutatták be a rejtett temetkezőhelyet Limában. Mint mondták, ez a legnagyobb eddig feltárt temetkezőhely, ahová Kínából érkezett munkásokat temettek. A feltárás során a holtak maradványai mellett egykori használati tárgyaikat, köztük ópiumpipákat is találtak a régészek.

A kínaiakat még haláluk után sem kezelték egyenrangúként, a római katolikusok temetőitől elkülönítve, egykori preinka temetkezési helyeken lehetett örök nyugalomra helyezni őket.

Rovatok