Index Vakbarát Hírportál

Kétezer éves gyilkosság nyomaira bukkantak Németországban

2017. szeptember 8., péntek 15:55

Feltehetően egy 2000 éve történt gyilkosság nyomaira bukkantak a németországi Remagenben, egy római kori szemétgödör feltárásakor – írja az MTI.

Peter Henrich, a koblenzi régészeti hatóság kirendeltségének vezetője szerint a gödörben emberi felkar- és alkarcsontokat, valamint lábcsontokat találtak. A csontváz többi része hiányzott. Mivel a rómaiak halottaikat sírmezőkön temették el, felmerült a bűncselekmény gyanúja.

Lehet, hogy valaki feldarabolt egy holttestet és eltüntette.

– mondta Henrich.

Az is lehetséges, hogy baleset történt. Heinrich szerint további kutatásokra van szükség ennek kiderítésére. Mint mondta, római kori gyilkosságokat feltártak már Baden-Württembergben és Rajnavidék-Pfalzban is.

Remagenben egy olyan területen végeztek ásatásokat, ahol új lakások és üzletek építésébe fogtak. A régészek felfedezték egy padlófűtéses római fürdőépület jó állapotban megmaradt részeit, valamint dél-franciaországi kerámiákat. Az egykori római kori várkastély melletti településnél végzett munkák révén érméket, kútmaradványok, valamint több lakóház alapfalait és pincéit tárták fel. A leletek az időszámítás szerinti I-IV. századból származnak.

Az ásatásoknak október 15-én be kell fejeződniük, utána ráépítenek az antik falakra.

Rovatok