Hogy lesz egy első világháborús hős fiából kis híján katonatiszt, hadifogoly, majd vasesztergályos, élsportoló, politikai fogoly, költő, végül forradalmár? Gérecz Attila Dunakeszin született 1929. november 20-án, apja a MÁV mérnöke volt, és első világháborús haditetteiért vitézi címet kapott. A család 1939-ben Budapestre költözött; Attila egyik bátyja katonatiszt lett, másik Zeneakadémiát végzett, ő pedig a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban folytatta tanulmányait. 1944 őszén bevonult az eredetileg nagyváradi Magyar Királyi Gábor Áron Honvéd Tüzér Hadapródiskolába, amely akkor Sümegen települt. Egységével együtt került nyugatra, végül Friedrichshafenben, francia fogságba esett, ahonnan 1946. október 23-án tért haza.

Érettségizni még hagyták (1948), de származása és katonai múltja miatt egyetemre nem mehetett, így vasesztergályos képesítést szerzett, és előbb Csepelen, a Rákosi Mátyás Vas- és Fémműveknél, majd a Teherautó Javító Vállalatnál dolgozott, utóbbi helyen már technikusként. Hazatérése után kezdett öttusázni (ebben a katonaiskola komoly sportélete is hatással volt rá), 1949-ben már a válogatott kerettagja is lett. Pisztolylövésben kiemelkedően teljesített (legyőzte a későbbi olimpiai bajnokot is), de kiválóan lovagolt és úszott is - ez utóbbinak még fontos szerep jut majd. 1950. december 8-án vették őrizetbe, és előbb 10, majd 12 év börtönre ítélték kémkedés és hűtlenség miatt. Három társát kivégezték, egyikük gyerekkori barátja, Bálint Gyula volt, akiről Az ítélet című versében is írt;

(Hátrakötik a kezeit.

A hóhér a zsámolyt kirúgja.

A csigát ketten kezelik.

Az arc eltorzul, és kinyújtva

úgy ráng a test még percekig,

mint sátáni hegedűk húrja!)

Gyula teste már nem soká élt.

(Mészben a csontváz is elmállik.)

De mikor a hóhér hozzáért,

hangja kizúdult az utcákig,

süvöltve tovább: “a hazáért

és a népért mindhalálig!...”

Előbb a Gyűjtőfogházban, majd 1952 áprilisától Vácon raboskodott. Itt ismerkedett meg Béri Gézával, Kárpáti Kamillal, Szathmáry Györggyel, Tóth Bálinttal és Kecskési Tollas Tiborral - szintén raboskodó költők - akik hamar befogadták, és az ő hatásukra maga is írni kezdett, először amúgy börtön-módon, ceruzacsonkkal WC papírra és minden másra, amire lehetett, később az úgynevezett "kockás füzetbe", amelyet Gérecz Svájcban élő sógornője őrzött évtizedekig. Már első verse - Így bocskorosan - kivívta költőtársai elismerését, akik meglátták benne az ösztönös zsenit. A börtönben külön kis csoportjuk is alakult, akik a sétaidő alatt többnyire a kápolna előtti kis füves réten tartózkodtak, nevük - "füveskerti költők" - is innen eredt.

Vác most a fiatal magyar líra egyik legjelentősebb központja

- írta egy 1955 tavaszi levelében, amelyet sikerült kicsempészni a rácsok mögül. 1954. július 18-án, amikor az árvíz közvetlenül a börtön faláig ért, merész akcióval, a Dunát átúszva megszökött. A polírteremből szerzett szerszámokkal tudott egy rácsot kifeszíteni-kireszelni

Kidobtam magam, de a résbe

bennszorult átkozott farom,

s egy percig (mikor vesz már észre?)

lábam úgy járt, mint szélmalom (...)

A víz 14 fokos volt és 40 métert kellett a víz alatt megtennie, sötétben, majd a szigeten is sikerült leráznia üldözőit, amiben egy verse szerint egy rendőr is segített neki.

Hazatérve menyasszonyát már más oldalán találta, ráadásul csak három napig élvezhette a szabadságot, ugyanis egy ismerőse feljelentette. A szabadlábon töltött idő nagy része is bujkálással telt, egy régi ismerőse, félve a megtorlástól elzavarta, a rendőrök pedig sorra járták és figyelték korábbi kapcsolatait, várva felbukkanását. Már az első helyen kis híján elkapták, távozása után követni kezdte egy nyomozó, majd megjött az erősítés, akik elől egy falon átugorva menekült. "Taktikájuk hülye volt, mert az ellenkező oldalra rohantak a kocsikkal, ahol ha keresztül megyek a kerteken, ki kellett volna jönnöm. Ugyanott jöttem ki, ahol bemásztam, de az ajtón. Egy rikácsoló öregasszonnyal hátam mögött, aki azzal gyanúsított, hogy biztos én lopom ki mindig tyúkjai alól a tojásokat." - írta fentebb idézett levelében. Elfogásakor sem adta olcsón magát, amivel (és szökésével) groteszk módon a nyomozók tiszteletét is kivívta;

Hát azt mi is elismerjük, hogy nagy vagány vagy.

- mondták neki a rendőrök. A szökés miatt újabb 2 évet kapott, előbb a Gyűjtőben, majd ismét Vácon raboskodott, ahol éhségsztrájba kezdett és annyira legyengült, hogy a börtön kórházába került, ahol első ízben adódott lehetőség arra, hogy verseit kijuttassák. 1955 nyarán Márianosztrára szállították, itt írta meg Sorsod művészete című költeményét, amelyben tökélesetesen sikerült összefoglalnia ars poeticáját;

És nincs erő, mely engem elveszítsen.

Énem. – Valami nélkül Egész nincsen. 

Az ember útja fönn a csillagok.

S nincs messze, honnan még messzebb ne nyúlnék 

de tovább, tovább, és azon is túl még

dalolom Őt, Aki nyomot hagyott.

Később visszakerült a Gyűjtőbe, innen szabadították ki a forradalmárok 1956. november 1-jén. Azonnal belevetette magát a forradalmi eseményekbe, még anyjával is csak keveset találkozott. November 3-án a frissen alakult Politikai Foglyok Országos Szövetsége előtt felolvasta egy, a börtönt megjárt fiatal művészek nevében írt kiáltványát, amelyben minden lelkesedése mellett élesen kritizálta a pártokat és ezerféle szervezetet alapítókat, akik ezzel sokkal inkább ártottak a közös ügynek.

A forradalmat kivívtuk, és az eredmények beszélnek önmagukért. De hibáinkról nincs szó. A magyar ifjúságot dédelgetik, mint a világ valamilyen újszülöttjét; mindenki beszél róluk és helyettük, s a mi hangunk egyre halkabbá lesz a növekvő hangzavarban. (...) Akinek az ország legváltságosabb [!] pillanataiban fontosabbnak tűnik megalakítani az ezeregyedik érdekszervezetecskét, párthelyiséget vagy sajtóterméket, mint fogcsikorgatva megvédeni megszerzett jogait és függetlenségét, az igenis túl éretlen ahhoz, hogy teljesen magára hagyjuk. A mi harcunk tehát nem ért és nem érhet még véget. Ha eddig fegyverrel, most majd gondolattal kell rá vigyáznunk.

Mire Gérecz kiszabadult, ha rövid időre is, de látszólag győzött a forradalom; Nagy Imre lett a miniszterelnök (hogy ő a "forradalom miniszterelnöke" vagy "miniszterelnök a forradalom alatt, az máig viták tárgyát képezi), zajlott a szovjetek kivonulása Budapestről (október végén egy röpke pillanatig Hruscsov is foglalkozott a gondolattal, hogy hagyja Magyarországot kiválni a "béketáborból"), vidéken a legtöbb helyen lecserélték a régi vezetést és a nyugat is egyértelműen a forradalom mellett volt. A nagy lelkesedésben aztán megindult az amúgy sem egységes forradalmi erők és csoportok további szétaprózódása - elég csak a Maléter-Pongrátz ellentétre vagy a "törvényen kívüli" Dudás Józsefre gondolni - sorra alakultak újra a betiltott pártok és egyéb szervezetek, amelyek, ahogy korábban is, rivalizáltak is egymással. Ez ellen emelt szót Gérecz is, aki ugyanakkor a megbocsátás fontosságát is hangsúlyozta:

"Nem tűrünk meg semmit, ami veszélyezteti kiharcolt szabadságunkat, semmit, ami szétbomlaszthatná végre igazán összeforrott nemzetünket. Nem tűrünk meg eszmét, amelynek alapját bármiféle diktatúra képezi. Diktatúra – akármi szép frázissal kendőzött is – mindig, mindenkor személyekhez kötött, tehát önkényuralom. A terrorból pedig elég volt. (...) Legyen elég végre a vérből és az örökös bosszúállásból. És ezt mi mondjuk: az ÁVH volt foglyai. Mi, akiknek kivégezték apját, testvérét, bajtársát. Mi, akiket gumibottal ütöttek és kurtavasba húztak éveken keresztül. Mi, akiket bitangnak és fasisztának szólítottak, akik a börtönökben töltöttük ifjúságunkat és vesztettük el az egészségünket. Elég volt a gyűlöletből. Kezünket nyújtjuk mindenkinek, aki tévedett, akit félrevezettek, és aki tanult és belátott. (...) Magyarország népe legyen egyetlen bajtársi közösség."

Arra azért szakított időt, hogy eljegyezze kamaszkori szerelmét, Drechsel Máriát (ő később évtizedeken át gondozta hagyatékát és ápolta emlékét), majd november 5-én hajnalban régi barátaihoz csatlakozott a Blaha Lujza tér környékén, hogy harcoljon a második szovjet intervenció ellen. A túlerő elől hamarosan a Continental Szállóba húzódtak vissza; innen indult el utolsó útjára november 7-én késő délután. Egyes források arról írnak, hogy a Klauzál utca sarkán álló harckocsiból lőtték le, máshol arról írnak, hogy harcban esett el, és előbb két páncélost felgyújtott/megrongált.

Először a Klauzál téren temették el, csak 1957. február 11-én vitték át a Kerepesi temetőbe. Édesanyja halála után 1977-ben maradványait átvitték az újpesti temetőbe, ahonnan 2001-ben szállították vissza. Első verseit a forradalom alatt nyugatra menekült Tollas Tibor jelentette meg Füveskert című kötetében. Ma hat emléktáblája és egy szobra van, szülővárosában pedig utcát és tanuszodát is elneveztek róla. Nevét a Magyar Öttusa Szövetség egy versenye és az Írószövetség Gérecz Attila díja is viseli. Szökéséről kisfilm, életéről pedig 1996-ban Szökés a nagy árvíz idején, majd 2007-ben Csendkút címen részben fikciós film készült. Verseit Ferenczi György és a Rackajam zenésítette meg, néhányat ebben a cikkben is bemutattunk.

Források:

http://gereczhagyatek.hu/

Gérecz Attila összegyűjtött versei

Ágh István: Gérecz Attila koszorúi Somogy, 2017/1. 7-8. o.

Tóth Eszter Zsófia: Csendkút in: Szűk Balázs (szerk.): '56 te suhanc, Főnix Könyvműhely/Debreceni Művelődési Csoport, Debrecen, 2016.

A cikk az Index és a Napi Történelmi Forrás (www.ntf.hu) együttműködésből jött létre, olvassa az ő cikkeiket is!

Borítókép:: Rákóczi út - Klauzál utca sarka (később Lottó Áruház), Gérecz Attila életének utolsó helyszíne 1956-ban (Fortepan)