„Joggal gondolhatnánk, hogy Örkény István egyik kiadatlan egyperces novellája lapul a levéltári dokumentumok között, sajnos azonban nem erről van szó” – kezdi Magos Gergely történész az Örkény Patika államosításának történetét. Más kérdés, hogy ez a sztori sem mentes az abszurd fordulatoktól.

„Alulírott Örkény István gyógyszerész, a „Csillag” Gyógyszertár tulajdonosa (Budapest, Rákóczi út 39 szám) e gyógyszertárat a minisztériumnak feltétel nélkül felajánlom Sztálin elvtárs 70. születésnapjára.”

A Blahán ma is működő frekventált patika más gyógyszertárak százaihoz hasonlóan természetesen valóban a kommunistákhoz került, sőt: „az államosítást követően az Örkény család gyógyszertára lett – immár „Vörös Csillag” néven – hazánk első szovjet mintára kialakított gyógyszertára”. De mielőtt a Magos által feltárt dokumentumok alapján egy kicsit belemegyünk, hogy mi is volt az „önkéntes” felajánlás valódi motivációja, vegyük át röviden, miért is volt olyan fontos Örkény egész pályája szempontjából a gyógyszertár, ami sokáig a család nevét viselte.

„Hiába tudtam, hogy író akarok lenni, apám patikus volt, s ahhoz ragaszkodott, hogy én is az legyek. S még ez se volt neki elég! Arra vágyott, hogy több legyek nála, s amikor patikus lettem, még egyszer egyetemre küldött, hogy vegyészmérnök is legyek. Újra várhattam négy és fél évig, amíg szívvel-lélekkel az írásnak szentelhetem magam”

– írta Örkény István a harmincas évekbeli indulásáról. Bár később azt is mondta, hogy „az egyetem elvégzése számomra nem volt teher, vagy szenvedés. Még ma is egy kicsit különlegessé teszi a helyzetemet a magyar irodalomban... Az egész kémia egy tiszta világos képlet. Ez az a tiszta világosság, amit egész életemben szerettem, mindennek a legegyszerűbb és legvilágosabb megfogalmazását, az értelmet”, nagy szakmai alázatról azért nem lehetett beszélni nála. Egy évfolyamtársa visszaemlékezése szerint a vizsgákat sem vette komolyan:

„Ömlött belőle a humoros történet, fáradhatatlannak bizonyult a szójátékok kitalálásában. Ha valaki éppen kereste őt, a »nyomjelző röhögés« föltétlen elárulta, merre található. Vicc-csináló magatartását a vizsgákon sem sikerült levetkőznie. Nem is akarta. Mókáiban olykor messzire merészkedett, azt sem bánva, hogy a vizsgáztató előbb-utóbb megelégeli a dolgot. El kell mondanom: ismeretei meglehetősen hézagosak voltak, ezért gyakran fékezte előrehaladásunkat.”

Bár lediplomázott, egy napot sem dolgozott gyógyszerészként. A családi háttér meglett volna hozzá, túlzottan is: a rum- és likőrgyáros nagypapa három fia közül kettő is gyógyszerész lett, köztük Örkény István apja, az Ösztreicherről a századelőn magyarosító Hugó, aki különböző időkben a pesti Szent Hermina, a Szent Kristóf, a Szentlélek és a mi történetünkben főszereplő Csillag tulajdonosa is volt. Talán azért is ennyi, mert több patika is elúszott a kezén; Örkény monográfusa úgy tudja, a papa „gavalléros életvitele jobban hasonlított valamely Mikszáth- vagy Krúdy-hőséhez, mint a kuporgatóan vagyongyarapító zsidó tőkésekéhez”.

Az irodalmi ambíciókat tápláló patikusfiú az alkalmi anyagi zűrök ellenére módos polgári jólétben élt, ami éppen eléggé kellemetlen lehetett neki a csóró írók között. Nászajándékba berendezett lakást kapott szüleitől, akik jól tűrték a fiú nagyvilági életét, és amikor a rendőrség azt tanácsolta, hogy a baloldali elemekkel (ez itt leginkább József Attiláékat és a Szép Szó köreit jelentette) kapcsolatba kerülő gyerek jól tenné, ha egy időre elhúzna külföldre, simán kifizették az ifjú pár egyéves párizsi életét.

A törést a háború jelentette. Miután Örkény hiába jelentkezett önkéntesnek a francia hadseregbe (elutasították), hazajött, és egészségügyi tartalékos tisztként szolgált a magyar honvédségben. Innen, Észak-Erdélyből repült haza egy napra futárgéppel, amikor a felesége sürgönyzött neki, hogy jöjjön azonnal, mert beleszeretett közös barátjukba, Pálóczi Horváth Györgybe, és most azonnal válni akar – így is lett, Örkény hiába próbálta egy mackósajttal lelőni a csalfákat.

Következő alkalommal már nem rendes tisztnek, hanem munkaszolgálatosnak hívták be; a ficsúros eleganciával bevonuló Örkényt pofon és kiköttetés fogadta, nem sokkal később pedig a Don-kanyar.

„Se Operába, se hangversenyre nem nagyon járok. Mostanában a hasoncsúszásra és az emberölésre fektetem a hangsúlyt”

– írta haza Voronyezsből. Majd jött négy év hadifogság. Az Örkény-narratíva szerint itt tapasztalhatta meg a polgári feszélyezettségektől mentes egyenlőséget és sorstársai segítségével a valódi szolidaritást, hogy hazatérve ő is higgyen az új világ ígéretében. „Az ember gyermekké válik, ha nagyon sokáig fogoly... olyan értelemben gyermekké, hogy álmodozó, hiszékeny és bizakodó" – írta később a „szépítő szemüvegről”.

Bár miután 1946 karácsonyára hazakerült, leginkább az Újhold polgárinak elkönyvelt köréhez tartozott, a lap felszámolása után sem érte egy ideig retorzió. Megnyílt előtte az irodalmi nyilvánosság, ő pedig hamarosan már a Szabad Népbe publikál, és az Írószövetség küldötteként Sztálinváros építéséről tudósít. Úgy tűnik, a magánélete is konszolidálódik: 1948-ban újra megházasodik, második felesége (a közelmúltban elhunyt) F. Nagy Angéla, aki a Horváth Ilona szakácskönyvek tényleges szerzőjeként bizonyára a top 10 legolvasottabb magyar szerző között van a mai napig.

Ezek alapján akár az új kor és az új rendszer őszinte hívének is gondolhatnánk a harmincas éveiben járó írót. A családi gyógyszertár felajánlása azonban egyáltalán nem a rendszerhűségről szólt. Másoknál sem: bár a magángyógyszertárak első körben kimaradtak az államosítási hullámból, 1950-re már egyértelműen ezek megszerzése a cél. A mondvacsinált indok szerint a gyógyszerészek „fegyelmezetlen, pártszempontból, ideológiailag teljesen képzetlen és lelkiismeretlen, hazafiatlan, önző és megbízhatatlan” csoport. Mint „kizsákmányoló réteget”, cinikus módon őket teszik felelőssé a szocialista tervgazdálkodás áruhiányáért.

Mint Magos Gergely kutatásából kiderül, az egyszerű, törvénytelen rekvirálások mellett az államosítás másik útját a gyógyszertárak „felajánlása” jelentette. Az Örkény-családnál egyértelmű volt a presszió: 1949 novemberében adóellenőröket küldtek rájuk, akik komoly adóhiányt állapítottak meg. A vizsgálat után másfél héttel Örkény István „önkéntesen” az államnak ajándékozta a nevén lévő patikát.

De volt még valami. Nem sokkal korábban feljelentés érkezett az MDP-hez egy gyógyszerészeti trockista összeesküvés ügyében, amelyben Örkény és apja lettek volna a főbűnösök. A patikák állami kézbe vételét intéző vállalat vezetője fordult a pártszervekhez egy szakmai cikk miatt, mely az ő vállalatának a működését kifogásolta; az írás szerinte az „utolsó tőkés országos hálózatnak tekinthető és akként felhasználható patikatulajdonosok és szekértolóik” tudatos aknamunkájának eredménye volt. Mint Magos rámutat, a feljelentés három személyt nevesített a „trockista-titóista kémek és ügynökök” közül: az ominózus cikket jegyző Székely Jenőt, valamint Örkény Istvánt és apját, Örkény Hugót.

Alig vagyunk a Rajk-per után, minden csőszkunyhóból és Bunsen-égőből békaemberek leskelődnek, így a titóizmus vádja lényegében bárkit elérhetett. De hogy Örkénynek tényleg nagy félnivalója lehetett, arról Pünkösti Árpádnál is találni adalékot:

„A Szabad Népben, irodalmi folyóiratainkban, színházaink színpadán az utóbbi hónap folyamán mind gyakrabban szerepel Örkény István nevű író, aki szilárd meggyőződésem szerint Titóék beszervezett embere. A hadifogolytáborban bevallotta, hogy tartalékos tisztként részt vett a bácskai gyilkosságokban. Erről még kint a Szovjetunióban tudtam és tudott Rákosi is, aki emlékszik az ügyre.”

Az idézet Gerő Ernő Révainak írt feljegyzéséből származik. Bár valójában Örkény nem volt ott a Bácskában a bevonulásnál, Gerő szemében ez így is azt jelentette, hogy a feltörekvő író beszervezett ember – az, hogy Örkény a hadifogolytáborból személyesen is ismerte Gerőt, nem nyomott a latban. Az ügy végül elhalt, mint Pünkösti írta: „Nem tudni, minek vagy kinek köszönhető, hogy Gerő Ernő egypercese nem változott Örkény számára többévessé”.

Bár erről az egészről Örkény valószínűleg nem tudott, a patikafelajánlás napjaiban nem sok választotta el attól, hogy ő is egy koncepciós per áldozata legyen. Az író „abban bízhatott, ha „önként felajánlja” a gyógyszertárat Sztálin elvtárs születésnapjára, enyhébb bánásmódban részesül. Talán kommunista kapcsolataiban, talán írói sikereiben bízva igyekezett emberségesebb eljárást, apróbb engedményeket elérni a minisztériumnál” – írja tanulmányában Magos Gergely. De leginkább az apját akarta menteni: megpróbálta elérni, hogy a patika felajánlásáért cserébe az öreg kapja meg az iparengedélyt két általa forgalmazott szerre. Mint Örkény a minisztériumnak címzett levelében írta:

„Aki apámat ismeri, bizonyíthatja, hogy hibái ellenére is, élete egyetlen tartalma a munka, s ha ettől megfosztom, a halálos ítéletet írom alá.”

A Sztálin születésnapjára felajánlott gyógyszertár felújítása végül csak két évvel később, Rákosi 60. születésnapjára lett meg. Ugyanerre az alkalomra Örkény sok írótársához hasonlóan megkötötte a maga kompromisszumát; a születésnapi hajbókoló kötetbe Rákóczi és Rákosi között párhuzamot vonva írt Lenin legjobb magyar tanítványáról. A patika Csillagból Vörös Csillag lett, Magyarország első szovjet típusú mintagyógyszertára, amit személyesen mindannyiunk anyja, nagyanyja, dédanyja, Ratkó Anna miniszter adott át. A polcokra a szocialista-realista művészet dicsőségét hirdetve három szobor, a Szovjet Katona, a Kenyérvágó asszony és A könyvet felmutató munkás került.

Örkény pár évvel később aztán mégis közelebbi munkakapcsolatba került a gyógyszerekkel. 1956-os szerepe (az ő nevéhez fűződik a Szabad Kossuth Rádió legendás forradalmi beismerése: „A rádió hosszú évekig a hazugság szerszáma volt. Parancsokat hajtott végre. Hazudott éjjel, hazudott nappal, hazudott minden hullámhosszon”) után hosszú szilenciumra kényszerült. Négy év hadifogság után ekkor négy év „gyógyszergyári száműzetés” következett. Aczél György utasítására a kőbányai EGIS-be vették fel „műszaki ügyintéző III.” besorolásban. „Jó íráskészségére” építve az orvosoknak írattak vele gyógyszerismertetéseket az Andaxinról, Frenolonról, Lidocainról, többek között.

Azt mondják, filozófiailag ekkor került még közelebb az egzisztencializmushoz, irodalmilag pedig az abszurdhoz. 1963-tól aztán fokozatosan visszatért az irodalomba, már nem csak az asztalfióknak írt, és jöttek a vágyott nagyregény helyett az egypercesek, majd a Tóték és a Macskajáték. Utóbbiban a Szkalla lányok neve szintén egy baráti patikus, a Szent József gyógyszertár tulajdonosának a nevét őrzi.

Örkény István apja, a valamikor gavalléros patikatulajdonos Örkény Hugó számára valóban végzetes volt az 1950-es államosítás. Amint azt fia meg is jósolta a pártszerveknek írt esdeklő levelében: „Abban a patikában, mely az én nevemen állt, valójában apám dolgozott, aki 70 éves, fél évszázada áll a tára mellett, és ha hátralevő idejét munka nélkül kellene eltöltenie, hamarosan megrokkanna és belepusztulna a semmittevésbe.” Mint Magos Gergely tanulmányából kiderül: Örkény Hugó még abban az évben, 1950-ben agyvérzést kapott és meghalt.

Búcsúzzunk tőle fia visszaemlékezésével az utolsó találkozásukra, egy drámai, de már csak a halál miatt is elkerülhetetlenül groteszk novellából:

(Borítókép: A Vörös Csillag gyógyszertár 1951-ben - fotó: Magyar Rendőr / Fortepan)