Index Vakbarát Hírportál

Újabb szenzációs régészeti lelet került elő az épülő római metróból

2018. március 5., hétfő 09:26

Újabb szenzációs régészeti leletet eredményezett a római metróépítés.

Fényűző római kori lakóház maradványaira bukkantak mélyen a föld alatt Rómában a történelmi belvárost is érintő C-metróvonal építése közben – írja az MTI.

Az újabb szenzációs leletet, egy úgynevezett parancsnoki házat az Amba Aradam-Ipponio állomás építési munkálatai során találták, közel ahhoz az ókori laktanyához, amelyet 2016-ban fedeztek fel, szintén a metró építése közben.

A 300 négyzetméteres, 14 helyiségből álló domust 12 méterrel az utcaszint alatt találták. Francesco Prosperetti, a római műemlékvédelmi felügyelet vezetője szerint a mozaikkal és falfestménnyel gazdagon díszített, fürdővel rendelkező, padlófűtéses házban lakhatott a szomszédos kaszárnya parancsnoka Hadrianus császár idejében. Rossella Rea, Róma régészeti főfelügyelője szerint kivételes leletről van szó, mert

még soha korábban nem azonosítottak Rómában antik katonai barakkokat, és pláne nem ehhez kapcsolódó parancsnoki házat.

Mint az ásatás pénteki bejárásán az illetékesek a sajtónak elmondták, az egész struktúrát elbontják, hogy lehetővé tegyék az alagútfúrást, a metróépítés befejezése után azonban visszahelyezik oda, ahol volt, hogy "a világ legszebb metróállomását" hozzák létre. A római hatóságok egyébként már a tavaly bemutatott és valamikor az idén elkészülő, szintén ókori leletekkel díszített San Giovanni-állomást is a világ legszebbjének nevezték.

Régészeti kincsesbánya, de egy vagyonba kerül

Rossella Rea szerint a gigaprojekt áldás régészeti szempontból, mert a metróépítéshez a szokásosnál sokkal mélyebbre ásnak le, és olyan leletek kerülnek elő, amelyek máskülönben talán örökre rejtve maradnának.

Az Amba Aradam-állomás és környéke kezdettől régészeti kincseskamrának számít, tavaly júniusban például a pompejihez hasonló leleteket tártak fel. Az teszi hasonlatossá a pompejihez, hogy a korabeli élet egy meghatározott pillanatát örökíti meg és teszi felidézhetővé – mondta annak idején Francesco Prosperetti.

A tavalyi feltárás során például találtak két termet a császárkor közepéből, ezek elüszkösödött fa mennyezete és berendezése egy tűzvésznek köszönhetően maradt fenn. Fa csak kivételes környezeti vagy éghajlati feltételek közepette őrződik meg, vagy olyan rendkívüli események alkalmával, mint a pompeji és a herculaneumi vulkánkatasztrófa, és Rómában még soha korábban nem találtak fa mennyezetet az ókorból. Egy ajtó előtt megtalálták egy kutya összekunkorodott csontvázát is, amely valószínűleg csapdába esett egy szobában a tűzvész idején. Előkerültek egy kisebb, még nem azonosított állat maradványai is, és feltártak egy szép fekete-fehér mozaikot.

Rómában részben a régészeti ásatásokkal magyarázzák a máris a világ legdrágább metróberuházásaként elhíresült C-vonal építésének elhúzódását. Az építkezés 2007-ben kezdődött, a tervezett harmincból eddig 21 állomást adtak át, a költségek az előirányzott 3 milliárd euróról mostanáig 4,5 milliárd euróra (1418 milliárd forintra) emelkedtek. A Forum Romanumig (Colosseumig) vezető három metróállomás átadását 2021-re ígérik.

Rovatok