Index Vakbarát Hírportál

Kína legrégibb csontszerszámait találták meg

2018. május 8., kedd 14:10

Kína legrégibb, 115 ezer éves csontszerszámait találták meg egy őskőkori lelőhelyen a közép-kínai Honan tartományban, Hszücsang város közelében – írja az MTI.

Egy nemzetközi kutatócsoport hat olyan kalapács- vagy vésőszerű eszközt azonosított, amelyet növényevő állatok végtagcsontjából készítettek, illetve egy agancsból készült szerszámot. A tartományi régészeti intézet szerint a Kína területén élő emberfélék ezekkel a "puha kalapácsokkal" végezték a végső simításokat kőből készült eszközeiken.

A kínai kutatókat régóta foglalkoztatta a kérdés, hogy az ember mikor kezdtek el használni csontból készült eszközöket Kínában, és hogy léteztek-e Kínában olyan kőszerszámok, amelyeket a korai emberek fabrikáltak.

Az eddig ismert legrégebbi csonteszközök 35 ezer évesek voltak, Kujcsou tartományból kerültek elő. Li Csan-jang, a honani régészeti intézet kutatója szerint az új lelet megerősíti, hogy a kőeszközök legalább 115 ezer éve megjelentek a mai Kína területén, és hogy a korabeli kínai emberféléknek aránylag fejlett agyuk volt.

A 115 ezer éves csontkalapácsok felfedezéséről a Plos One tudományos folyóiratban számoltak be a kutatók.

Rovatok