Cimborazászlóaljak vonultak a háborúba
További A nagy háború cikkek
A közvéleményben még mindig az a kép él, hogy 1914-ben az emberek kitörő lelkesedéssel fogadták a nagy háború kitörését és a fiatal férfiak nemzeti érzelmektől fűtötten, önként és boldogan vonultak be a nagyhatalmak seregeibe. A történészek a kilencvenes évek elejétől elkezdték felülbírálni ezt a szemléletet, és arra jutottak, hogy a kitörő örömmel köszöntött háború képe később keletkezett, korabeli források nem támasztják alá. Viszont úgy tűnik, a kérdés korántsem olyan egyszerű, mint ahogy eddig gondoltuk.
A kérdés szakértői, Jeffrey Verhey és Adrian Gregory kutatásai szerint a nagy háborús lelkesedés egyrészt azért terjedt el, mert az első világháború után minden politikai oldalnak kedvező magyarázat volt:
- A jobboldal különösen Németországban azért erősítette az úgynevezett Augusterlebnis legendáját (azt, hogy 1914-ben mindenki dalolva ment a háborúba), mert ezt tartotta a nemzeti egység nagy pillanatának, amit szembeállítottak a két világháború közötti elkorcsosult társadalommal;
- A baloldal és különösen a kommunisták azt kommunikálták, hogy nem voltak eléggé megszervezve, így nem tudták megmenteni a munkásosztályt a nacionalista mételytől;
- A két világháború közötti liberálisok a tömegdemokrácia elleni érvként tudták felhasználni ezt a gondolatot: mindenkinek választójogot adunk, milyen irracionálisak az emberek, milyen irracionálisan viselkednek a tömegek. Veszélyes az, ha a tömegeknek ilyen sok jogot adunk.
Másrészt a visszaemlékezéseiket író politikusok nagyon szívesen hivatkoztak arra, hogy mindenki megőrült 1914-ben:
A legújabb kutatások azonban nemcsak ezekre a beszámolókra, hanem naplók, visszaemlékezések elemzésére támaszkodnak. A hatvanas években ugyanis kinyíltak a levéltárak, és a folyamatos kihaló háborús generáció tagjai is életük utolsó éveiben még memoárokban és interjúkban rögzítették saját személyes élményeiket. A forrásokból kirajzolódó kép alapján egyik politikai oldalnak sem volt igaza.
Az aratás fontosabb
A trónörökös megölése után még egy hónapig nem tört ki a háború, ekkor az emberek hangulata eléggé ellentmondásos volt: akadt, aki lelkesedett de a többség nem örült a háborúnak. Jeffrey Verhey és Michael S. Nieberg kutatásai alapján a nagy lelkesedés – felvonulnak az utcán, éljenzik a császárt, királyt, a nemzetet – csak a városokban volt jellemző, és azon belül is a középosztályra és a diákságra.
Vidéken a parasztság nagyon ellenezte a mozgósítást, mivel ekkor volt az aratás időszaka is, ahonnan elvitték a munkaerőt. A városi munkásosztály sem igazán lelkesedett, mert a háború kitörése gazdasági visszaesést hozott, főleg Angliában.
Beletörődtek, és mentek
Amikor augusztusban tényleg kitört a háború, a tömegek azért mögé álltak a háborús erőfeszítésnek: sehol nem tört ki forradalom, nem lázadt fel a munkásosztály, de nem kitörő örömmel tették ezt, hanem inkább beletörődéssel.
Ehhez az is hozzátartozott, hogy eddigre a legtöbb országban már kiépült a sorozás bürokratikus rendszere, így igazából lényegtelen volt, hogy valaki mit gondol a háborúról, úgyis besorozták. Emellett viszont két országban nemcsak kényszerből, de önként is igen sokan csatlakoztak a hadsereghez:
- Nagy-Britanniában nem volt sorozott hadsereg, de Lord Kitchener hadügyminiszter kezdeményezésére önkéntes hadsereget állítottak fel fel. Két év alatt 2,5 millió ember vonul be önként a hadseregbe. 1916–1917-re ezek az emberek adták a brit hadsereg gerincét.
- Németországban, bár kötelező a sorkatonai szolgálat, szintén sok önkéntes vonul be, akiknek később nagy kultusza lesz. Ők általában olyanok, akiket még nem soroztak be a hadseregben, mert vagy túl fiatalok, vagy (például tanárok vagy egyetemi diákok. Az ő önkéntes mozgalmukat a legújabb kutatások jobbára a háború előtti egy középosztálybeli nacionalizmus kifejeződésének tartják.
– mondja Révész Tamás, a témával foglalkozó történész.
A nacionalizmus persze fontos szerepet játszott az emberek döntésében, azonban ez nem annyira agresszív, sokkal inkább egyfajta önvédelmi nacionalizmus volt: legnagyobb hullám akkor következik be, amikor a briteknek a reguláris hadserege elszenvedte az első vereségeket Mons-nál, és ennek híre megérkezett a szigetekre. Ettől kezdve ugyanis kézzel fogható lehetőségnek tűnt, hogy a németek megverik a franciákat és egyedül uralják a kontinenst.
Cégek szervezték a háborút
A másik döntő tényező, hogy 1914-ben az emberek személyes lojalitása nemcsak a nemzethez kötődött, hanem ezen kívül eső dolgokhoz is. „Amellett, hogy ők britek voltak, családapák, alkalmazottak és egy-egy városnak a büszke polgárai. Angliában a toborzás azért volt ennyire sikeres volt, mert a 19. századra létrejövő fejlett civil társadalomban a nemzethez fűződő lojalitást össze tudták párosítani a személyes lojalitásokkal. Az emberek nemcsak azért mentek háborúba, mert úgy érezték, hogy tartoznak ennyivel a hazájuknak, hanem azért is, mert úgy gondolták, hogy csak így maradhatnak jó munkatársak, barátok, vagy éppen családapák is” – mondja a történész.
Maga a propaganda is rájátszott erre, de ennél valószínűleg fontosabb tényező volt, hogy Nagy-Britanniában nem volt kiépülve a sorozáshoz szükséges bürokrácia, ráadásul a jelentkezők nagy száma miatt az államigazgatás nem is bírt el ekkora feladattal. Emiatt nagyon sok helyen például egy-egy cég, vagy önkormányzat szervezett meg egy-egy zászlóaljat.
„Például a londoni tőzsde alkalmazottjainak volt egy zászlóalja, és a tőzsdei alkalmazottak oda léptek be, és ezt a tőzsde maga a saját pénzén szervezte meg: fizette a bevonulók étkezését, szállását, sőt még a felszerelését is. Ezek a vállalatok, vagy önkormányzatok vetélkedtek is egymással, hogy ki tud több alakulatot felállítani” – mondja Révész.
Ezt megcsinálták nagyipari cégeknél, vasutaknál, de híres iskolák volt diákjai is ilyen alakulatokba léptek be. Az angol társadalom ekkor még nagyon osztály szerint rétegződött, ezért
Nem tartott sokáig
A cimborazászlóaljakat később felszámolták, mert így egyszerre haltak meg egy-egy hivatás képviselői. Ráadásul a műveltebb rétegeket közkatonaság helyett inkább tisztekké képezték.
Az is kiderült a kutatásokból, hogy a háborús lelkesedés nem egyformán érintette az egyes társadalmi rétegeket. Arányaiban a legtöbben a kiskereskedők és az irodisták közül mentek önkéntesnek. A háború okozta gazdasági válság ezt a szektort teljesen lenyomta, sokkal kevesebb kilátásuk volt. Emellett őket sokkal jobban elengedték a kereskedelmi alkalmazottat, mint mondjuk bányászokat vagy nehézipari munkásokat: őket a kormányzat is próbálta visszatartani, hogy maradjon, aki haditermelésben részt vesz termel.