Utoljára a Voyager–2 űrszonda készített képet az Uránusz sarki fényeiről, amikor huszonhat éve elhúzott a bolygó mellett. Az Uránuszról akkor derült ki, hogy egy furcsa bolygó, amelynek a forgási tengelye több mint 90 fokkal el van ferdülve, ezért nagyon szokatlanul forog. A mozgását úgy a legkönnyebb megérteni, ha a Naprendszert egy lapostányérként képzeljük el, amelynek a közepe a Nap. A bolygók a tányéron körbe-körbe haladnak, és közben úgy forognak a saját tengelyük körül, mint egy búgócsiga. Ehhez képest az Uránusz úgy írja le a köröket, hogy közben az oldalán, vagyis az egyenlítőjén gurul. A bolygó forgás- és mágneses tengelye között is szokatlanul nagy, 60 fok az eltérés – a Földön ehhez képest ez 11 fok. A kutatók szerint a forgási tengely ferdeségét az okozhatja, hogy az Uránusz egy bolygó méretű égitesttel ütközött a múltban.

Korábban a Földön kívül a Jupiteren és a Szaturnuszon is megfigyeltek már sarki fényeket, ám az Uránuszon a jelenség sokkal ritkábban látható a extrém ferdeségű forgási tengely miatt. A mostani képeket sem volt egyszerű elkapni: a Hubble űrteleszkóp csak két felvételt készített az Uránusz napos oldalán feltűnő fényekről. A kutatók szerint a távcsövet nagyon pontosan kellett beállítani, hogy éppen akkor vegye a négymilliárd kilométerre lévő Uránuszt, amikor egy napkitörés éri el a bolygót. Ilyenkor az Uránusz magnetoszférája reakcióba lép a napszél mágneses részecskéivel, így azok sarki fényt keltenek. A fények megfigyeléséhez a csillagászok kiszámolták, hogy a napszél a Jupitert két hét, de az Uránuszt csak két hónap alatt éri el. A pontos időzítés azért volt fontos, mert a földivel ellentétben az Uránusz sarki fényei csak néhány percig tartottak – írja a Space.com.

Az 1986-ban és a most megfigyelt sarki fények különböznek. Amikor a Voyager-2 megközelítette az Uránuszt, a bolygón éppen napforduló volt, és a forgási tengely a Nap felé mutatott. Így az akkori fények sokkal hosszabban, és elsősorban a Uránusz sötét oldalán jelentek meg, amelyet a Hubble egyébként sohasem lát. A mostani képek ehhez képest az uránuszi napéjegyenlőség idején készültek, amikor a bolygó forgástengelye merőleges a Napra, amely így a bolygó mindkét pólusát megvilágítja. Az uránuszi sarki fény nem színesen pompázó hullámokban, hanem halvány, fénylő pöttyökként jelenik meg a jégbolygó atmoszférájában. A fényes foltok az Uránusz mágneses északi pólusának megfelelő része felett tűntek fel, így akár északi fénynek is lehet őket nevezni.