Index Vakbarát Hírportál

Budapesti műemléket bontanának Európai Uniós támogatással?

2011.07.09. 08:08

Nem is olyan rég röppentette fel a hírt a Semmelweis Egyetem, hogy új kórházi tömb épül a Ludovika térnél. Az egyetem sajtósaitól semmit nem tudtam meg, azt mondták, még korai beszélni róla, semmi sem biztos - így azt is csak tippelgetni lehetett, mit építenek és minek helyére. Aztán váratlanul megjelent egy látványtervekkel megtámogatott cikk az SE honlapján, mely szerint:

 

Sürgősségi fogadóhely, központi intenzív osztály, radiológiai diagnosztikai részleg, az épületeket összekötő folyosóhálózat, modern központi laboratórium, klinikumi ellátás 6 szinten – ősztől kezdődik a Korányi projekt tervei alapján az építkezés előkészítése a Semmelweis Egyetem külső telepén, a Klinikák metró megállónál.

 

Miután részletezik, pontosan milyen ellátás hova kerül majd az új tömbben - amit 2012-ben kezdenek építeni és 13-ban adnak majd át -, megjegyzik:

 

A kivitelezés ideje alatt – hatályos engedélyek és jogszabályok alapján – kisebb épületeket bontanak le csupán, mint például a II. Női Klinika ambulanciáját, helyet adva ezzel az új épületkomplexumnak.

A baj nem csak az Urbanista-szempontból, hogy nem egy csoda az új épület, de az is, hogy épp annak a kis (néhány éve felújított) pavilonnak a helyére esik, amelyért nem is olyan rég lelkendeztem. És ez nem csak személyes szimpátia. Egy kedves olvasónk még ugyanis a poszt hatására megkereste a Budapest Főváros Kormányhivatalának Kulturális Örökségvédelmi Irodáját, hogy nem kellene-e valahogy megvédeni a századfordulós épületet, amely a klasszikus kórházépítészet egyik emléke.

Kiderült, fölösleges igyekeznie (legalábbis papíron), mert már védelem alatt áll:

 

SIbuildingold2[1]
SIbuilding[1]

 

Az egész épületegyüttes jelenleg is műemléki védelem alatt áll, mivel egy telken helyezkedett el az Egyetemi Botanikus Kerttel (Füvészkert, Illés u. 25.), a telken később osztották meg, de a védelem a teljes ingatlanon fennmaradt. Mivel műemlék nem bontható el, teljesen elképzelhetetlen, hogy a pavilont lebontsák, engedélyt sem adhatunk rá a törvény erejénél fogva.

 

Hogy akkor hogy szeretnék lebontani a "hatályos jogszabályok szerint", mint írják, azt nem tudom...



Rovatok