Index Vakbarát Hírportál

A nap appja: hegyvidéki barangolás telefonnal

2012.11.20. 12:12

17341435_3ff859baac766727f0b92e35a1fd8c55_l.jpg_800x400

A közelmúltban elkészült XII. kerületi mobilalkalmazása meglepően hasznosra sikerült. A Hegyvidéknek nem ez az első telefonos villantása, a QR-kódos helytörténeti sétákkal kombinált honlapjukról már korábban volt szó az Urbanistán.

Elsőre igaz nehéz lenne megmondani, ki is a célcsoportja. Én azt hiszem, hogy a kerületben élők, akik nem akkora lokálpatrióták, hogy mindent tudnak róla (bár azok meg pont a lokálpatriótaságiuk miatt örülhetnek neki). Mindenesetre igény volt rá, amit elsősorban az egyik legnépszerűbb kerületi Facebook-csoport olvasói, másrészt egy előzetes felmérés eredményei jeleztek.

Először is van benne rengeteg hasznos szolgáltatás összegyűjtve, autószervíztől az éttermeken és cukrászdákon át a sportlétesítményekig. Na meg persze az önkormányzati hivatalokat is megtaláljuk benne. Nagyjából olyan, mint egy bedobálós kerületi Kisokos, keresztezve egy jó önkormányzati honlappal. És mindehhez jönnek a látnivalók fényképekkel és részletes, érdekes leírásokkal. A hely adottságainak köszönhetően még túraútvonalak is vannak benne.

Az egészet térkép, eseménynaptár és egy beépített Facebook-alkalmazás egészíti ki. Minden lapot könyvjelzőzhetünk is, vagyis összeállíthatjuk pár kattintással a saját kerületi telefonkönyvünket (azt a szervizt, orvost, éttermet stb. amit használni szoktunk). Első pillantásra talán kevésnek tűnhet a telefonszámok és a kifelé mutató linkek mennyisége, de csak azért, mert elegánsan a jobb felső menübe rejtették azokat. Innen egy kattintással hívhatjuk az oldalon bemutatott intézményt vagy továbbléphetünk a saját oldalára.

Hiba perszte azért akad benne: vannak részek, amelyek teljesen feleslegesen kerültek át a honlapról a mobilra, mert ott nem használhatók (pl. Élő Ügyfélszolgálat), olykor pedig - valószínűleg az egyszerű kopizásnak köszönhetően - http:// kezdetű hosszú, ám nem kattintható linkekbe botlik az ember a szövegekben. 

Ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy fejlődni fog az alkalmazás. Erre bizonyítékom is van. Mikor jeleztem nekik, hogy az én nem túl okos telefonomon (Galaxy Mini) nem fut az app, lefejlesztettek egy butább változatot. Örömmel tapasztaltam, hogy azóta mások is letöltötték.

Az eredeti androidos verzió innen, az iOS-os pedig innen szerezhető be. Jó töltögetést, böngészést!

***

Kedves Olvasók! A most indult nap appja sorozat nem csak letölthető alkalmazásokkal, hanem midnenféle Urbanista-témájú mobil izékkel kíván foglalkozni. Természetesen nem naponta, még csak nem is olyan sűrűn jelentkezik majd, mint a napi linkek. Inkább mint a nap képe. Csak olyan szépen cseng egybe a két szó...



Rovatok